Előzetesben marad Hunvald György
![Hunvald György korábbi VII. kerületi polgármester, erzsébetvárosi ingalanügy pere, 2011.04.07.](https://cdn.origo.hu/2024/01/GlFNmYb9VyMyI-UxaMqHq_5H0VbW-32dHPNklyUfj-M/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NDk5MDI2ZTdmNTRmN2ViMTgwZjk2ZWFiYzRjY2Zj.webp)
Előzetes letartóztatásban marad Hunvald György, miután a Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta a Fővárosi Bíróságnak azt a döntését, amely elutasította a volt erzsébetvárosi szocialista polgármester házi őrizetbe helyezésre irányuló kérelmét - közölte Hunvald ügyvédje csütörtökön.
Sebes Péter elmondása szerint egészségi okokra hivatkozva kérték a kényszerintézkedés megváltoztatását. Hozzátette azonban, hogy május végén mindenképpen felül kell vizsgálni az előzetes letartóztatás szükségességét, miután ezt a jogszabályok hat hónap elteltével kötelezővé teszik.
Hunvald Györgyöt az erzsébetvárosi ingatlanügyekben indult nyomozással összefüggésben tavaly február 10-én vették őrizetbe. Az eljárás adatai szerint Gál György elsőrendű vádlott a VII. kerületi önkormányzatnak összesen 603 millió forint kárt okozott, és 1,7 milliárd forint kár okozását kísérelte meg. A vád szerint az ügyletsorozatban szereplő 17 ingatlanból 16 után Gál György 2003-ban és 2004-ben összesen 366 millió forint vesztegetési pénzt kért és kapott.
A büntetőper másodrendű vádlottját, Hunvald Györgyöt ingatlanpanamák, illetve milliós kárt okozó lakáskiutalások és fiktív megbízási szerződések miatt az ügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással, hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolja.