Az augusztus 20-ai állami ünnepre köszöntő levelet küldött Schmitt Pál köztársasági elnöknek Üzbegisztán elnöke, Iszlam Karimov. A sajtószolgálati jelentés szerint Karimov jó egészséget, sikereket kívánt Schmittnek, a magyar embereknek pedig jólétet.
Az [origo] szerkesztősége szerda délután telefonon és levélben fordult a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz: azt szerettük volna megtudni, hogy hogy olvasható-e más is az üzbég államfő üdvözlő levelében, illetve arra is kíváncsiak lettünk volna, hogy mely további országok vezetőitől kapta már meg Schmitt Pál Szent István ünnepe alkalmából a diplomáciai üdvözletet.
Megtudtuk: a Köztársasági Elnöki Hivatalba olykor az adott nemzeti ünnepet követően egy-két hónappal is érkeznek még államfői köszöntések, így csütörtökön még nem áll pontos és végleges adat rendelkezésre arról, hogy a magyar államfőhöz az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából összesen hány partnerétől érkezik ünnepi köszöntés. A fenti körülmények adhatnak magyarázatot arra is, hogy az üzbég államfő nemzeti ünnepi távirata egyelőre nem érkezett meg a Köztársasági Elnöki Hivatalba - írta a hivatal az [origo]-nak küldött válaszában.
A hivatalnak "diplomáciai okokból" nem áll módjában részletes tájékoztatást adni az eddig beérkezett táviratokról, ugyanakkor általánosságban elmondható, hogy a Magyarország külkapcsolataiban fontosabb szerepet játszó országok államfői - szinte kivétel nélkül - köszöntik a magyar köztársasági elnököt Magyarország nemzeti és állami ünnepei alkalmával - közölték az [origo]-val.
Nagy-Britannia nagykövetsége ugyanakkor éppen csütörtökön délután jelentette be, hogy II. Erzsébet királynő is megküldte köszöntőjét a köztársasági elnöknek az állami ünnep alkalmából. Az uralkodó "legmelegebb üdvözletét" küldte Schmittnek, valamint sok sikert kívánt Magyarország népének "a következő évre".