"Dédi, ugye nem jön a vörösiszap?" - riport az évfordulóról

vörösiszap, iszapkatasztrófa, Devecser, emlékpark, riport
Vágólapra másolva!
Az óriási emlékpark tetszik a devecserieknek, de sokan inkább a napi életüket megkönnyítő fejlesztéseknek örültek volna jobban. Az iszapkatasztrófa első évfordulójára emlékező településen élők azt mondják, túltették magukat a katasztrófán, de vannak gyerekek, akik továbbra is félnek attól, hogy újra eljön az iszapáradat. Riport videóval.
Vágólapra másolva!

"Kiderült, hogy élhető Devecser" - összegezte az elmúlt egy év tapasztalatait az [origo]-nak egy középkorú férfi a kedden átadott devecseri emlékpark közelében. A férfi több, az [origo] által megkérdezett kolontárihoz és devecserihez hasonlóan az mondta, hogy sokan már nem akarnak elköltözni a pontosan egy évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa miatt, és - bár a sebeik soha nem fognak beforrni - nagyjából túltették magukat a katasztrófán.



A külterületek megtisztítását hamarosan befejezik a két település környezetében, és egy évvel a katasztrófa óta a természet is több jelét adta az újjáéledésnek: a Kolontár és Devecser közötti mezőn újra kukoricás nő, amelyből saját bevallása szerint Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár is nyugodtan fogyasztana, és az egykor iszappal fedett területeken is virágok hajtottak ki az elmúlt hónapokban.

"Színezik a helyzetet"

Bár a devecseriek a hétfőn átadott parknak örültek, többen is azt mondtak, hogy felesleges luxusnak érzik több más fejlesztéssel együtt. "Szép, amit csináltak, de nem biztos, hogy erre volt szükség" - mondta egy középkorú devecseri férfi, aki nem az árral elöntött részen lakik, de a vendéglője annak a közelében volt. Szerinte inkább a "helyi dolgokat", mint az úthálózat fejlesztését vagy iskolai tornaterem építését kellett volna előtérbe helyezni.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Kattintson további képekért!

"Az emlékpark a három tóval inkább a külvilágnak szól. Színezik a helyzetet" - mondta a férfi. "Örülünk a parknak, de azt még nem látjuk, hogy ki fogja ezt karban tartani?" - tette hozzá a felesége, miközben végignézett a hatalmas, egyelőre füvesítés előtt álló parkon. Az sem tetszett neki, hogy szerinte a kármentés elején nagy volt a kapkodás és a pazarlás, "voltak olyan házak, ahova az iszap be se ment, de lerombolták, csak azért, hogy egységes legyen a környék". "Csomó anyagot meg lehetett volna menteni" - tette hozzá.

Nem számítottak ilyen gyors munkára

Férje azt is mondta, hogy a helyiek véleményét senki nem kérdezte meg a fejlesztési irányoknál, és ezzel valamennyi megkérdezett egyetértett. Bár eleinte lakossági fórumokat rendeztek a katasztrófa után, de "szépen lassan azok is elfogytak". A panaszok ellenére azonban szinte mindegyik megkérdezett azt mondta, nem számított arra, hogy egy éven belül ennyire rendbe teszik a környéket, a munka sebességével valamennyi megkérdezett elégedett volt.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Kattintson további képekért!

Többen is megjegyezték, hogy a segélyezés körüli viszonyok bosszantóak voltak, az egyik megkérdezett szerint annyira fejetlenül adakozott televíziókat az egyik vállalat, hogy volt, aki összesen öt tévét is hazavitt. "A ész nélküli osztogatás irritálta az embereket" - jelentette ki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!