Navracsics Tibor szerint a Magyarországgal szemben folytatott fellépéssorozat egy idő után visszaüt annak kezdeményezőire. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt a köztévé Az Este című műsorában mondta hétfőn.
A politikus véleménye szerint a baloldali pártok között sincs konszenzus abban, hogy meddig kell elmenni a Magyarország elleni fellépésben.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy "nekünk magunknak is meg kell vizsgálnunk, tettünk-e olyat az elmúlt időszakban, ami miatt lejt a pálya". Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi kormány tett-e ilyet, azt válaszolta, hogy egy több éve halmozódó problémáról van szó, ugyanis az elmúlt 8-9 évben a mindenkori magyar kormányok sok olyan lépést tettek, amelyek miatt az EU gyanakvással figyeli a magyar kabinetek cselekedeteit.
Navracsics Tibor ennek ellenére abban bízik, hogy a kormány a lényegi elemeit minden törvénynek meg tudja majd védeni. Hozzáfűzte, hogy a gazdasági helyzet javulása és az Európai Bizottsággal való folyamatos párbeszéd nyugtatni fogja a kedélyeket.
Arra a kérdésre, hogy Magyarország a megszületendő uniós pénzügyi paktumhoz való csatlakozás esetén részesedhet-e a biztonsági keretből, azt válaszolta: tudomása szerint ez a döntés még nem született meg.
Ugyancsak kérdésre válaszolva a miniszterelnök-helyettes kifejtette: Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse egy sajtótájékoztatón valóban tett utalást arra, hogy ő a maga részéről politikai előfeltételeket is szükségesnek tart a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalások megkezdéséhez. "Lehet, hogy a bizottságnak már van egy ilyen álláspontja, de ezt hivatalos formában nem közölték még velünk" - mondta Navracsics Tibor.