Kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el Kecskeméten a városi ügyészség - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője.
Gyugyi Csilla elmondta, hogy az ismeretlen tettes ellen - egy feljelentés alapján - indult nyomozást a Kecskeméti Rendőrkapitányság folytatja le. "Amíg a feljelentésben foglalt tényállítások kellően megalapozott, konkrét személyt terhelő adatokkal nem támaszthatók alá, a nyomozás ismeretlen elkövetővel szemben folyik" - tette hozzá.
Az MTI úgy tudja, hogy az egyik kecskeméti középiskolába járó diáklányok szülei tettek feljelentést azért, mert állításuk szerint az egyik tanár hosszabb ideje inzultálja tanítványait.