Kenőpénzt átvevő közterület-felügyelő bukott le Budapesten

Vágólapra másolva!
Tetten érték a rendőrök azt a közterület-felügyelőt, aki egy vállalkozótól vett át pénzt. A rendőrség közleménye szerint idén ez volt a második ilyen eset. 
Vágólapra másolva!

Vesztegetésen értek tetten egy közterület-felügyelőt Budapesten a rendőrök. A közterület-felügyelő "hivatalos személyként több alkalommal kért, illetve fogadott el anyagi előnyt vállalkozásoktól annak érdekében, hogy azokkal szemben a szükséges, jogszerű intézkedések végrehajtásától eltekintsen" - olvasható a police.hu oldalon.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai hétfő délután - a Fővárosi Közterület-felügyelet korábbi jelzésének köszönhetően - a vesztegetési pénz átadását követően tetten érték, és elfogták a férfit, illetve az összeget átadó budapesti vállalkozót is.

A 42 éves budapesti férfi őrizetbe vették, ellene vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Az eljáró nyomozó hatóság kezdeményezi egyúttal az előzetes letartóztatását.

A közlés szerint Budapest Főváros Közterület-felügyelete és a BRFK együttműködése eredményeképpen az idén második alkalommal sikerült korrupt közterület-felügyelőt büntetőeljárás alá vonni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!