Osztálytársak gyilkoltak Sopronban
![Bűncselekmény, Kettős gyilkosság Sopronban, Rendőrautók állnak Sopronban, az Anger réti lövészklubhoz vezető, lezárt úton, miután 2012. április 17-én lelőtték a lőtér vezetőjét és a klub egyik tagját](https://cdn.origo.hu/2023/12/s-KPBnz-Y9wkJOt3ywZ5P3ImUcDLkJUIUUxs6jiUlMA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg5YjY0ZTQ0NzMwNTRmNDk4ZDM5M2EzMmNmZmQxMDIy.webp)
Tudatosan megtervezett, kivégzésszerű akciót hajtott végre az a három középiskolás, aki kedd este lőfegyverrel két embert megölt Sopron egyik lőterén, és kirabolta az áldozatokat - számoltak be a nyomozás eredményéről a megyei rendőrség vezetői csütörtöki budapesti sajtótájékoztatójukon.
Takács Tibor, Győr-Moson-Sopron megye rendőrfőkapitánya azt mondta: a 18 és 19 éves elkövetők osztálytársak voltak egy soproni középiskolában, és korábban több erőszakos, köztük fegyveres rablást is elkövettek. A már őrizetben lévő fiatalok - akik részleges beismerő vallomást tettek - már egy héttel korábban végre akarták hajtani az akciót. Elhatározták, hogy kivégzik a lőtér vezetőjét, de szándékuktól elálltak, mert a lőtéren sokan voltak. A bűncselekményt azért követték el, hogy pénzt és fegyvereket szerezzenek, és a gyilkosságban is "szándékegységet mutattak" - mondta az ezredes.
Az egyik áldozat csak rosszkor volt rossz helyen
Kedd este tíz órakor érkezett bejelentés a soproni rendőrkapitányságra hozzátartozóktól arról, hogy egy 43 éves helyi férfi egy, a lövészklub vezetőjével történt találkozóról nem ért haza, és nem tudnak róla semmit. A soproni rendőrök a helyszínen két halottat találtak, az egyik a keresett 43 éves férfi, a másik pedig a lőtér 53 éves vezetője. Megállapították, hogy a gyilkosok több lövéssel végeztek az áldozatokkal, és azt is, hogy a lőtérről három lőfegyvert és lőszereket vittek el. A soproni kapitányság ekkor jelentette az esetet az országos rendőrfőkapitánynak, aki azonnal a helyszínre irányította a készenléti rendőrség bevetési századát.
A feltételezések szerint az 53 éves lőtérvezető egyedül tartózkodott a helyszínen, amikor két fiatalember jelent meg azzal, hogy lőni szeretnének; egyiküket ismerhette, mert a lövészklub tagja volt. A két fiatalembernek volt egy harmadik társa is, ő kint várakozott.
Garamvölgyi László rendőrségi szóvivő szerdán arról nem beszélt, hogy a gyilkosságot milyen módon követték el, de jelezte: az "látszólag minden ok nélkül" történt. Az elkövetők éppen a holttestet akarták eltüntetni, amikor a megbeszélt találkozóra a lövészklubba érkezett a 43 éves férfi. A fiatalemberek ekkor őt is lelőtték, majd a fegyverekkel és több tízezer forint zsákmánnyal elmenekültek.