Barátkozik a brutális vízdíjakkal a kormány

Úgy pazaroljuk a vizet, mintha végtelenül sok lenne belőle, pedig egyre durvább aszályok fenyegetik egész Magyarországot, főleg az Alföldet. Egy most elkészült kormányzati anyag szerint meg kell fontolni, hogy magasabb vízdíjakkal ösztönözzék az embereket a hatékonyabb vízfelhasználásra. Vége a litereket pazarló vécéöblítésnek, meg kell barátkoznunk a szennyvízzel, és újra kell gondolni azt is, hol tároljuk az árral és az esővel érkező vizet.

"A Tisza vízszintje rendkívüli mértékben leapadt. Alsó Szabolcs megyében és a Hajdúságban az őszi és a tavaszi vetések egyaránt igen silányak voltak, kaszáló, legelő mind kiégett. A Nagykunságban az állatállomány nagy része elpusztult" - szerencsére nem a napi sajtóból származnak ezek a baljóslatú mondatok, csak az 1863-as nagy aszállyal kapcsolatban idézi a kormány által kedden közzétett nemzeti aszálystratégia vitaanyaga (letölthető ezen a linken).

A régi nagy szárazságok emlegetésével a még társadalmi egyeztetés előtt álló tervezet írói azt szemléltették, hogy az aszály nem új keletű probléma, mindig is előfordult. Viszont az utóbbi időben - valószínűleg a klímaváltozás következtében - egyre gyakoribbá válnak a szélsőséges időjárási jelenségek, köztük az aszály is. "Az is egyre nyilvánvalóbb, hogy az aszály hatásai nemcsak a mezőgazdaságot és a növénytermesztést érintik, hanem magát az embert is" - írják a szerzők.

Az aszálynak ugyanis különböző szintjei vannak: meteorológiai aszály akkor van, ha a csapadék mennyisége tartósan elmarad a szokásostól; hidrológiai aszály akkor van, ha jelentősen csökken a folyók és tavak, illetve a felszín alatti vizek szintje; mezőgazdasági aszályról akkor beszélünk, ha a talajnedvesség kisebb, mint amire az adott növénynek szüksége lenne; társadalmi-gazdasági aszállyá is válhat a szárazság, ha a vízhiány hatással van az egészségre és a jólétre, például bizonyos termékeket a vízhiány miatt nem lehet előállítani, vagy korlátozni kell az ivóvízellátást.

A Magyar Tudományos Akadémia már a tavaly bemutatott, Magyarország vízgazdálkodása: helyzetkép és stratégiai feladatok című kötetben kiemelten foglalkozott az éghajlatváltozás problémájával. Bár a modellekben sok a bizonytalanság, Magyarországon az évi átlaghőmérséklet 2040-ig akár 1,8 fokkal is emelkedhet, a csapadék mennyisége pedig akár 40 milliméterrel is csökkenhet az 1990 előtti évtizedekhez képest. A folyamat valószínűleg erősebben érinti az Alföldet, mint a Dunántúlt.

Ezt a folyamatot nem lehet visszafordítani, legfeljebb felkészülni rá, illetve csökkenteni a hatásait. Az aszálystratégia célja az lenne, hogy rendszerbe foglalja az aszály elleni küzdelemhez szükséges módszereket és eszközöket. Az aszálystratégia nem kötelezően végrehajtandó jogszabály, és önmagában még nem jelenti azt, hogy erre a feladatra pénzt is ad a kormány, de ha elfogadja a parlament, alapot jelenthet ahhoz, hogy kidolgozzanak részletesebb, rövid távú akcióprogramokat, és akár pénzt is rendeljenek a feladatokhoz.

Aszály előfordulásának sokéves átlaga Magyarországon az úgynevezett aszályindex alapján

Ne hagyjuk elfolyni

A vitaanyag egyik legtöbbet emlegetett fogalma a vízvisszatartás, ami némileg leegyszerűsítve azt jelenti, nem szabad arra törekedni, hogy az esetenként túl nagy mennyiségű víz minél gyorsabban távozzon, hanem a lehető legtöbbet az országban, illetve egy adott területen kell tartani belőle. Jelenleg arra törekednek a szakemberek, hogy az árvizek gátak között vonuljon le a folyókon, a belvizet pedig minél hamarabb levezessék a földekről. "A jövőben olyan megoldásokat kell támogatni, amelyek hatékonyabban hasznosítják a vízkészleteket, lehetővé teszik a vízhiányos időszakokra a vizek visszatartását" - írják a stratégia szerzői.

A legtöbb vizet nem víztározókban, hanem a talajban lehetne megtartani. A vitaanyag szerint "Magyarország legnagyobb potenciális természetes víztározója a talaj". A föld felső rétege ideális esetben az éves csapadékmennyiség több mint felének megfelelő vizet képes tárolni, amelyet a növények akkor is fel tudnak venni, ha sokáig nem esik az eső. A gyakorlatban azonban ez nem mindig működik, mert a talaj vagy átengedi a vizet, és az leszivárog a mélyebb rétegekbe, vagy ellenkezőleg: nem tudja felvenni a vizet, ami vagy elfolyik a területről, vagy belvízként megáll a felszínen.

Ezen a folyamaton persze lehet segíteni különféle módszerekkel, például vizes élőhelyek vagy olyan területek létrehozásával, amelyek az év egy-egy szakaszában víz alá kerülnek. Ez a gyakorlatban a vitaanyag szerint azt jelentené, hogy belvizes területeken támogatni kell a földhasználat megváltoztatását, vagyis ezeket a területeket vissza kell adni a természetnek, nem kell erőltetni például a kukoricatermelést, legfeljebb kaszálóként vagy legelőként érdemes hasznosítani.

Másfajta szemlélet kellene

"Ehhez az kellene, hogy drasztikusan megemeljék az állatállomány után járó támogatást" - mondta az [origo]-nak egy férfi, aki az aszálytól gyakran sújtott Békés megyében gazdálkodik. Szerinte a természetes vízgazdálkodást akkor rontották el, amikor a téeszek idején jelentős területeken feltörték a legelőket, hogy felpörgessék a nagyüzemi növénytermesztést. A jelenlegi, széttagolt tulajdonviszonyok közt viszont már nagyon nehéz bármit is tenni, a folyamat visszafordítása vagy lehetetlen, vagy nagyon sokba kerülne - mondta.

A vitaanyag szerint "talajhasználati és agrotechnikai módszerekkel" is elő kellene segíteni, hogy minél több víz szivárogjon be a talajba. "A magyar paraszt lassan két évtizede hanyagolja a mélyszántást, főleg a drága gázolaj miatt" - mondta erről az [origo]-nak a Békés megyei gazdálkodó, aki szerint jelenleg legtöbbször csak a talaj legfelsőbb rétegét kapargatják, miközben az alsóbb rétegek tömörödnek, így a víz nem tud beszivárogni. Ez az egyik oka a belvizek kialakulásának is.

A belvizek elvezetését, illetve az öntözést Magyarországon mintegy 46 ezer kilométernyi csatorna segíti, de ezeknek csak kisebb része állami tulajdon, és meglehetősen elhanyagolt állapotban vannak. Az aszálystratégia szerint felül kell vizsgálni a rendszert, és terveket kell készíteni arra törekedve, hogy az aszálytól gyakran sújtott területeken ne elvezessék a fölösleges vizet, hanem megtartsák azt. "Az új kihívások lényegében a teljes belvízrendszerünk újragondolását igénylik" - írják a szerzők.

Cukorrépa öntözése Fábiánsebestyén határában

"A csatornarendszert felénk a 60-as években építették ki, utoljára a 70-es években volt rendbe téve" - mondta az [origo] által megkérdezett gazda, aki szerint fontos lenne, hogy a vizet mozgatni lehessen a rendszerben, mert ha megáll, akkor csak szúnyoginvázió lesz belőle, mint történt ez például 2010-ben is. Szerinte erősíteni kellene a holtágak szerepét a tárolásban, mert jelenleg csak véletlenszerűen engednek vizet ezekbe a levágott folyókanyarulatokba, pedig ezekben is nagy mennyiséget lehetne eltárolni az aszályos időkre.

Csak a készlet erejéig

A vitaanyag másik gyakran használt fogalma az igénygazdálkodás, ami annyit jelent, hogy a gazdasági tevékenységnek kellene alkalmazkodnia a vízkészletéhez, és nem azon kell törni a fejünket, honnan teremthetnénk elő a szükséges vizet. Erre példaként a vitaanyag szerzői többek közt azt szorgalmazzák, hogy az ivóvizet nem igénylő célokra (például vécéöblítés, mosás) minél szélesebb körben használják az esővizet. A vízhálózatok korszerűsítésével is nagy mennyiségű, jelenleg elszivárgó vizet lehetne megtakarítani.

A mezőgazdaságban a vitaanyag szerint szintén alkalmazkodni kellene a lehetőségekhez, és olyan növényeket termeszteni, amelyek nem igényelnek öntözést, vagy legalábbis kevesebbet a jelenleginél (például az esőztetés helyett csöpögtető öntözést). A Békés megyei gazdálkodó szerint azonban a mezőgazdaság jelenlegi szerkezete miatt erre nehéz lenne átállni. A nagybirtokok például az előre lekötött szerződések miatt nem tehetik meg, hogy nem öntözik a csemegekukoricát, az öntözéshez pedig ki kell venni a vizet valahonnan.

Hiányosan kikelt hagymavetés Jászladány határában

A szerzők szerint ösztönözni kellene azt is, hogy a megtisztított szennyvizet ismét felhasználják. Ezt a szennyvízkezelésről szóló EU-s irányelv is támogatja, de a gyakorlatban egyelőre nem érvényesült. A vitaanyag szerint a megtisztított szennyvizet a talajvíz pótlására, öntözésre, esetleg ipari tevékenység után helyreállított területeken tógazdálkodásra lehetne használni. Annak érdekében, hogy ezek megvalósuljanak, 2014 és 2020 közt EU-s fejlesztési pénzeket kellene biztosítani.

A vitaanyag szerint a vízszolgáltatást reális, a költségeket valóban fedező áron kellene megfizettetni a felhasználókkal. Az EU vízkeretirányelve már 2010-ben azt mondta ki, hogy a fogyasztókat az árakkal is ösztönözni kell a hatékony felhasználásra. Egyes országokban ennek megfelelően olyan vízdíjakat vezettek be, amelyek összefüggésben vannak a vízhiány szintjével, az évszakkal és a fogyasztással is.

"A vízszolgáltatás költségeinek megtérülését biztosító vízárak bevezetése a fogyasztók által fizetett vízdíjak emelkedéséhez vezet. Ezért ezt csak fokozatosan lehet végrehajtani" - írják a szerzők, akik szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy az ár emelkedése - a mezőgazdasági öntözés kivételével - nem feltétlenül váltja ki a fogyasztás csökkenését. Az EU-s tagállamokban a leggyakrabban sávos árrendszert alkalmaznak: büntetik a kiugróan magas fogyasztást, és kedvezményekkel ösztönzik a víztakarékosságot.