Szellemiskolák Budapesten

elhagyott iskola iskolák Bay Zoltán Elektronikai Szakközépiskola és Műzseripari Szakiskola
Vágólapra másolva!
Éveken át álltak teljesen üresen és fűtetlenül, a használaton kívül töltött idő jócskán meglátszik rajtuk: az [origo] az aktuális becsengetés alkalmából három üres fővárosi iskolában járt. Az egykori számítástechnikai középiskola jó fekvése révén hamarosan új életre kel, amire a megszűnt újbudai közgazdasági szakközépnek is jó esélye van. A központtól távol eső újpesti iskola megtört szépségű szecessziós épületéért azonban nem tolonganak a lehetséges bérlők.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hét évben végbement iskola-összevonások nyomán az egész országban számos intézmény ajtaját zárták be örökre - derül ki a Közoktatási Információs Iroda honlapján publikált táblázatból. Az [origo] három olyan fővárosi iskolaépületet járt be, amely egyszerre zárta be kapuit, jövőbeli sorsuk azonban eltérően alakulhat.

Színészek és táncosok veszik át

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A képre kattintva szétnézhet az egykori számítástechnikai szakközépiskola épületében

Cím: II. kerület, Jurányi utca 1-3. (Google Térkép)
Bezárás éve: 2007 és 2008

Milyen iskola működött itt? Az egy teljes utcaszakaszt elfoglaló, 1911-12-ben felhúzott, kétszárnyú, szecessziós stílusú, a Vakok Országos Intézetét is jegyző Baumgarten Sándor által tervezett épületben reálgimnázium, később leánygimnázium működött. A hatvanas évek közepén egyik szárnyában a Földes Ferencről, a másikban a Hámán Katóról elnevezett közgazdasági szakközépiskola üzemelt, az utóbbi intézményben indult Magyarországon elsőként számítástechnikai képzés. Ez végül az utóbbi iskola fő profiljává vált: a kilencvenes évektől a hazai számítástechnikát megalapozó szegedi matematikusprofesszor, Kalmár László nevét viselte bezárásáig, előtte még beolvasztották a Bláthy Ottó Titusz Informatikai Szakközépiskolába. A II. kerületi épület földszintjén a hetvenes években építettek ki légkondicionált számítógéplabort, amelyben a korai csúcstechnológiát képviselő, lyukkártyával programozható, egész termet elfoglaló R20-as nagyszámítógép működött, ez az IBM technológiájának kelet-európai másolata volt. A nyolcvanas években modernebb, mágnesszalagos, IBM-gyártmányú (4341 és 4361) nagygép következett, szekrény méretű tanulói terminálokkal. Ezek egyébként a kilencvenes évek közepéig használatban voltak az iskolában, helyüket hagyományos asztali PC-k vették át.

Mit láttunk bent? Az épület állaga kívülről csaknem makulátlannak tűnik, de a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK) munkatársától megtudtuk, a néhány használat nélküli évet megsínylette az épület fűtési és vízvezetékrendszere, egyes helyeken beázások keletkeztek, az épület kazánja is cserére szorul. Ottjártunkkor az iskolában éppen felújítást végeztek, így már csak néhány eligazító tábla, falból kilógó hálózati kábel, illetve pár Kalmár Lászlót ábrázoló kép, fiókokban kallódó számítástechnikai újság utalt a múltra. A tornateremből csak a padló maradt meg, a bordásfalakat, kosárpalánkokat rég leszerelték. A régi könyvtár egyedi, galériás polcrendszere viszont még most is régi fényében pompázott, az emeleti tornaterem egyik gerendájáról pedig egy riadt galamb bámult vissza ránk.

Fotó: Tuba Zoltán
Az egykori Kalmár szakközépben készült galériánkat a képre kattintva nézheti meg!

Mik a tervek az ingatlannal? Négy üresen töltött év után októbertől újra használatba veszik az évtizedes kettéválasztás után egybenyitott épületszárnyakat, a FÜGE Produkció nevű művészeti inkubátorház költözik be. Egy épületszint egyelőre üresen marad, de már erre is vannak érdeklődők. A civil szervezet színházzal és tánccal, valamint egyéb művészeti tevékenységgel foglalkozó projekteket karol fel, az épületben tagjai számára biztosít próbatermeket, irodákat, raktárhelyiségeket vagy műtermeket. Az egykori számítógéplabort kamaraelőadások tartására alkalmas stúdiószínházzá alakítják át, a két szárnyban elhelyezkedő tornatermeket olyan bemutatóteremnek fogják használni, ahol időnként új színházi produkciók nyilvános próbáit is megrendezik. Az udvarra néző volt földszinti menzát teraszos kávézóvá alakítják át, a lépcső alatt húzódó régi büféből jegypénztár lesz. Az épület alapvető felépítését érintő változtatásokat nem terveznek, mivel eleve egy eredetileg is iskola céljára épült ingatlant szerettek volna kibérelni - mondták az [origo]-nak a FÜGE-nél.

***

Még üres a Bauhaus jellegű iskola az újbudai központban

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Az egykori Fényes Elek Szakközépiskolában készült fotóinkat a képre kattintva nézheti meg

Cím: XI. kerület, Kőrösy József utca 3. (Google Térkép)
Bezárás éve: 2008

Milyen iskola működött itt? A Bauhaus-jellegű stílusban felhúzott iskolaépületbe az ötvenes években költözött az I. kerületi Fehérvári úti Felsőkereskedelmi Iskola néven 1918-ban indult oktatási intézmény. A közgazdasági iskola az ötvenes években költözött a Kőrösy József utcába, és 1956-ban vette fel Fényes Elek statisztikai és földrajzi író nevét, majd néhány évvel a Budai Középiskolába való beolvadását követően szűnt meg.

Mit láttunk bent? A kihalt, kissé gyomos udvaron belépve nagy hőség fogad, mivel a falak jóval vékonyabbak a Jurányi utcai épületnél, és sötétítőfüggönyök sincsenek már felszerelve, pedig az egyik oldal nagy ablakait folyamatosan süti a délutáni nap. Az egyik párkányon valószínűleg elpusztult denevérrel is találkozunk. Az egykori Fényes Elek tornateremében még a bordásfalak és a kosárpalánkok is a helyükön vannak, egyedül a padlón lévő poros lábnyomok árulkodnak arról, hogy az épületet kiürítették. Az osztálytermek többsége lelakott, sok helyütt a padló szemlátomást cserére szorul, egyes termekben már fel is van szedve, de itt még a kémiaterem vízcsappal felszerelt pulpitusa is a helyén van. Az alagsor elég megviselt, az egykori konditerem faláról pereg a festék, a régi újságokból kifénymásolt erőemberek fekete-fehér fotói még mindig jól tartják magukat.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Még több fotó a Fényes Elekből a képre kattintva

Mik a tervek az ingatlannal? A BFVK-tól kapott tájékoztatás szerint két lehetséges bérlő - egy egyetem és egy OKJ-s képzéseket kínáló oktatási intézmény - is érvényes pályázatot nyújtott be az épület bérlésére. Bár a gépészet felújításra szorul, és belső felújítására is szükség van, homlokzata jó állapotú, így valószínűleg nem fog sokáig üresen állni, kedvező fekvése miatt - közvetlenül az Allee bevásárlóközpont mellett található - a közeli jövőben újból használatba kerülhet.

***

Magányosan pusztul az újpesti műszaki szakközép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Az üres Bay Zoltán Szakközépiskolában készült fotóinkat a képre kattintva nézheti meg

Cím: IV. kerület, Lőrincz utca 40. (Google Térkép)
Bezárás éve: 2008

Milyen iskola működött itt? Az idén száztíz éves, szecessziós jellegű homlokzattal bíró épület 1902-ben készült el, kezdetben elemi népiskola működött benne, 1945-ben Iparos Tanonciskola kezdte meg működését, és az elkövetkezendő években különböző neveken szakmunkásképzőként folytatta tevékenységét. Ennek a jogutódjaként bezárásáig a Bay Zoltán Elektronikai Szakközépiskola és Műszeripari Szakiskola használta az épületet, ahol a nyolcvanas évek óta műszerészek oktatását kezdték, a szakmunkások mellett a kilencvenes évek közepétől szakközépiskolai szinten is, számítástechnikai oktatással kiegészítve.

Mit láttunk bent? A három bejárt iskola közül a legrégebbinek számító Bay Zoltán ingatlanja volt a legrosszabb állapotban benyomásaink alapján. A BFVK szakvéleménye szerint szerkezeti állapota jó, gépészete is csak korszerűsítésre szorul, nem teljes cserére, belseje azonban teljes felújítást igényel. A padló több helyen felfagyott és felpúposodott, a csempét levetette magáról a fal, pedig a bejárat közelében lévő egykori rádióstúdió falain még mindig jól tartják magukat a hangszigetelés érdekében felragasztott tojástartó dobozok. Az egész épület zegzugos folyosókkal van tele, sok helyen egy-egy termet galériával vagy elválasztófalakkal osztottak ketté. A tornaterem lecsupaszított állapotban fogad, közepén hatalmas olajfolttal, az udvari focipálya azonban jó állapotban van, minimális ráfordítással akár bérbe is lehetne adni, de ehhez az épület legalább egy vizesblokkját rendbe kellene hozni. Az alagsorban még klubhelyiséget is találtunk viszonylag jó állapotban.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képek a Bay Zoltán Szakközépiskolából a képre kattintva

Mik a tervek az ingatlannal? Bár voltak az épület iránt érdeklődők, leromlott állapota és a főváros központjától való viszonylagos távolsága miatt egyelőre senki sem adott be érvényes pályázatot a bérletre. Bár a BFVK elsődleges céljaként mindig az eredeti rendeltetésnek megfelelő - jelen esetben oktatási célú - felhasználásra keres bérlőket, ha ilyen nem akad, más célra is kiadnák az ingatlant, de az újpesti iskola leromlott állapotú, védettséget élvező épülete esetében ilyen érdeklődő sem volt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!