Nagyobb bírságra számíthatnak a pirotechnikai szabályokat megszegők, a már áprilistól hatályos új szabálysértési értékhatárok alapján ugyanis egyharmaddal magasabb összegű, 150 ezer forintos bírság is kiszabható rájuk - mondta Cserényi József, az ORFK igazgatásrendészeti főosztályának munkatársa csütörtökön Budapesten.
A szilveszteri petárdákat a forgalmazónak magyar nyelvű, jól olvasható címkével kell ellátnia a terméket, azon szerepelnie kell a gyártó, illetve az importőr adatainak, a termék nevének, típusának, pirotechnikai osztályának, és úgynevezett tanúsítási regisztrációs számának.
Tavaly 275 ember ellen tettek feljelentést pirotechnikai termékekkel való szabálytalanság miatt, közülük 216-ot marasztaltak el, tőlük mintegy 3 millió forint bírság folyt be az államkasszába. Idén áprilisig, a szabálysértési értékhatár változásáig 131 feljelentés történt, 112 embert marasztaltak el, az ő bírságuk összesen másfél millió forintot tett ki. Cserényi József hangsúlyozta: a jellemzően látványelem nélküli, elsődlegesen hanghatással járó petárdákat nem szabad használni, petárdázni 2005 óta tilos.
Az alezredes figyelmeztetett: csak működési engedéllyel rendelkező forgalmazótól vásároljanak az emberek pirotechnikai terméket, és amit nem használnak fel, január 5-ig vigyék vissza a forgalmazóhoz, aki azt köteles térítésmentesen visszavenni. Felhívta a figyelmet arra is, hogy tilos a pirotechnikai termékek postai, illetve csomagküldő szolgálattal történő értékesítése.