Gazdaságpolitikai kérdések egyeztetésével folytatják a közös munkát az ellenzéki pártok és mozgalmak kedden - mondta Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese.
A szocialisták elég időt adnának a programalkotásra, ugyanis a párt szerint az alternatív gazdaságpolitikai programról szóló egyeztetés várhatóan két hónapon belül zárul le.
Ez azért lehet fontos, mert egyelőre kérdéses, hogy milyen ellenzéki erők vesznek részt egyáltalán a gazdaságpolitikai egyeztetésen. A Bajnai Gordon fémjelezte Együtt 2014 választói mozgalom ugyanis egyeztetett ugyan az alkotmányossági kérdésekről az MSZP-vel és a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalícióval, de már azelőtt leszögezték, hogy további lépéseket nem tennének együtt - egyelőre.
"Változatlanul azt tartjuk ugyanis, hogy a konkrét, szakpolitikai megoldásokat érintő egyeztetésekre már olyan szervezetek között kell sort keríteni, amelyek nemcsak szóban értenek egyet a korszakváltás programjában, de a korszakváltó elvi, erkölcsi alapvetések jogszabállyá formálásában is készek és képesek részt venni" - fogalmazott az Együtt 2014.
A január 2-i tárgyalás után az Együtt 2014 úgy pontosított, hogy az alkotmányosságról folyó következő tárgyalási napra elmennek (január 9-ét tűzték ki), de a gazdaságpolitikaira nem. Az MSZP viszont Bajnaiék nélküli is megtartja a gazdasági programalkotást. Délután kiadott közleményükben azt írták, hogy rajtuk kívül a DK, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, és a Szövetségben Együtt Magyarországért vesz részt.