A németeknél Orbán az új Berlusconi

Orbán Viktor, Angela Merkel, Orbán_kormányt kritizálja Németország,
Vágólapra másolva!
Az alkotmánymódosítás miatt az elmúlt napokban heves támadás indult a német sajtóban az Orbán-kormány ellen, és több német politikus, köztük Angela Merkel kancellár is bírálta a változtatásokat. Orbán Viktor mégis egy rajzfilm miatt háborodott fel, ami több német újságíró szerint szokatlan és nevetséges. Az [origo]-nak nyilatkozó német újságírók szerint csak Magyarországról látszanak élesnek a kritikák, bár szerintük Orbán Viktor kezdi átvenni a német közvéleményben Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő helyét, akinek az intézkedéseit korábban szintén hevesen bírálták a németek.
Vágólapra másolva!

"Egy rajzfilmen háborodik fel Herr Orbán? Szokatlan és nevetséges" - így kommentálta egy német hetilap újságírója, hogy a miniszterelnök a pénteki rádióinterjújában élesen támadta a német közszolgálati tévében múlt héten bemutatott, a magyarországi helyzetről szóló kisfilmet. Az újságíró szerint azért meglepő Orbán Viktor reakciója, mert Németországban ritka, hogy újságírókat kritizál egy vezető politikus, ráadásul szerinte "ennél durvább" publicisztikák és politikai nyilatkozatok születtek az Orbán-kormány ellen.

Múlt héten mutatta be Piros lap Magyarországnak című animációs kisfilmjét a német közszolgálati televízió gyerekcsatornája. A bő egyperces alkotás szerint az Alkotmánybíróság jogköre csorbult Magyarországon, és magyar újságírók sem tudósíthatnak szabadon. A kormány rögtön közleményben tiltakozott ez ellen, Orbán Viktor pedig szintén kitért a kisfilmre pénteki rádióinterjújában. "Sajnálom a német gyerekeket, Magyarországon ez elképzelhetetlen lenne, hogy a gyerekeket politikai agymosásnak vessék alá. Ha nálunk ilyen történne, akkor mindenki repülne" - mondta Orbán.

Az üzengetésnek ezzel nem volt vége. A hétvégén az ARD német közszolgálati műsorszolgáltató társaság hírportálja azt írta, hogy a kormányfő szavaiból az következik, hogy "Orbán kormánya nem csak a saját újságíróit kontrollálná". Több újságíró szintén azt mondta, hogy Orbán viselkedése éppen azt bizonyítja, amiről a kisfilm szól: a kormányfő nehezen tűri a kritikát, és befolyásolni akarja a média működését.


A vitát kiváltó német kisfilm

Orbán kezdi átvenni Berlusconi helyét

Komoly figyelmeztetéseket kapott az Orbán-kormány, ezzel együtt Magyarország nem téma a németeknél - így látja több német újságíró, akit arról kérdeztünk, mennyire szokatlan, hogy az utóbbi napokban nemcsak a német sajtó, hanem több német politikus is bírálta a magyar kormány politikáját. A német média jelenleg gyakrabban foglalkozik a ciprusi, a görög gazdasági helyzettel, illetve az ottani kormányok hibáival, de a megkérdezett újságírók szerint a politika iránt érdeklődő németeket egyre jobban aggasztja a magyar helyzet is.

"A németek szemében Olaszország helyett egyre inkább Magyarország lett az az európai tagállam, ahol aggódni kell az alapvető demokratikus értékekért" - így fogalmazott például az [origo]-nak Till Ottlitz, a Bayerische Rundfunk munkatársa. Egy hetilap újságírója pedig azt mondta: "Orbán kezdi átvenni az olasz Silvio Berlusconi helyét a német közvéleményben, de Berlusconi németországi sajtójához képest az még semmi, amit most Orbán Viktor kap". A Berlusconi-kormányt is (Silvio Berlusconi háromszor volt olasz miniszterelnök) az Orbán-kormányhoz hasonlóan a sajtószabadság helyzete és a demokratikus értékek csorbítása miatt kritizálták többször a németek.

Mindkét újságíró egyetértett abban, hogy a magyarok elleni német kritikák egyelőre gyengébbek, mint például Berlusconi bírálata volt, és "nem terjedtek el széles körben". Berlusconi kormányzása idején naponta jelentek meg publicisztikák, karikatúrák, politikusi elítélő nyilatkozatok, jóval gyakrabban, mint most az Orbán-kormányról.

Angela Merkel is beszólt

Pedig az utóbbi hetekben kifejezetten rossz sajtót kapott az Orbán-kormány az alaptörvény negyedik módosítása miatt. A tervezetet - még az elfogadása előtt - először a német külügyi államminiszter, Michael Link bírálta Frankfurter Allgemeine Zeitungban. A liberális politikus arról írt, hogy szerinte aggasztóak az Alkotmánybíróság jogkörét érintő törvényjavaslatok, és kívánatos lenne, hogy a kormány "mértékkel" éljen kétharmados parlamenti többségével. Akkor Győri Enikő uniós ügyekért felelős államtitkár azt mondta, hogy egyeztet az államminiszterrel.

Néhány nappal később, a módosítás elfogadása után viszont magasabb szintről érkezett az újabb figyelmeztetés. Amikor Angela Merkel német kancellár Berlinben találkozott Áder János államfővel, Merkel a kétharmados parlamenti többséggel való felelősségteljesebb bánásmódra hívta fel a figyelmet, és figyelmeztette Áder Jánost, hogy komolyan kell venni az európai partnerországok aggodalmait. Ugyanezen a napon Barbara Stamm, a bajor parlament elnöke elhalasztotta a találkozóját Kövér László házelnökkel, mert az alaptörvény módosítása szerinte "mély aggodalmat és vitát váltott ki a jogállamiság további fejlődését illetően".

Forrás: AFP/John Macdougall
Orbán Viktor és Angela Merkel

A német sajtóban ekkor már folyamatosan olyan cikkek jelentek meg, amelyek már azt is kétségbe vonták, hogy jogállam van-e Magyarországon. A Die Welt Orbán lerombolja a jogállamiság kultúráját címmel közölt kommentárt, a Der Tagesspiegel Puccs felülről címmel számolt be a módosításról, a Spiegel Online pedig azt a címet adta cikkének, hogy Magyarország búcsúzik a jogállamtól.

Magyarország nem kampánytéma

Ezeket a bírálatokat a megkérdezett német újságírók visszafogottnak nevezték, bár többek szerint "igazán nagy pofont" jelenthetett a Fidesznek a kancellár, illetve a szintén jobboldali bajor parlamenti elnök viselkedése. Egy német újságíró szerint "Angela Merkel a CDU, Barbara Stamm a CSU politikusa, egy jobboldali pártcsaládba tartoznak a Fidesszel, tőlük biztosan nem várta Orbán Viktor ezeket a megnyilvánulásokat".

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke múlt héten a Népszabadságnak úgy értelmezte a kritikákat, hogy Merkel nyilatkozata már a német választási kampány része, és szerinte a kancellár így próbál baloldali szavazatokat halászni. Ezt több német politikai újságíró is teljesen kizárta és abszurdnak nevezte, mivel szerintük Magyarország egyáltalán nem kampánytéma a németeknek.

Ráadásul a bal- és jobboldal is ugyanúgy kritizálta az alkotmánymódosítást: nincs semmilyen vita a két oldal között Orbán megítéléséről. "Merkel kancellár ugyanannyira kritikus, mint a baloldali kihívója, Peer Steinbrück" - mondta a Beyerische Rundfunknál dolgozó Till Ottlitz. Az újságírók szerint ha a jövőben több német bírálatot kap Orbán Viktor, arról nem a választási kampány, hanem csak saját maga és a politikája tehet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!