Megverhették a börtönben Bándy Kata gyilkosát

Vágólapra másolva!
Az anyja szerint megverték cellatársai Bándy Kata gyilkosát a börtönben. A nő szerint Péntek Lászlónak kínszenvedés a börtön.
Vágólapra másolva!

Kemény adok-kapokba keveredett a pécsi börtönben a Bándy Kata megöléséért első fokon tényleges életfogytiglanit kapó Péntek László - írja a Borsonline.hu csütörtökön. Édesanyja szerint Péntek arról panaszkodott: ő volt az ütlegelés szenvedő alanya.

"Múlt héten láttam utoljára Lacit, eléggé maga alatt van, igaz, még bízik benne, hogy a jogerős ítélet enyhít a büntetésén – mondta a nő a Borsnak. "Nehéz az élete bezárva. Azt mondta nekem, hogy a cellatársai bántották őt a pécsi börtönben. Ezért néhány hete a fővárosi Kozma utcai börtönből ismét Pécsre szállították, és tanúként hallgatták ki ebben az ügyben".

Péntek László ügyvédje, dr. Sólymos Sára a Borsnak úgy nyilatkozott: őt nem értesítették védence kihallgatásáról. Arról az interneten terjedő levélről sem tud, amelyet Péntek Lászlónak tulajdonítanak, és amelyben a szerző arról panaszkodik, hogy bántalmazták őt, és hogy a cellájában állandóan fekáliaszagot kell eltűrnie.

A Bors más forrásból úgy értesült: Péntek a közelmúltban valóban egy hetet töltött Pécsett, ahol tanúként hallgatták ki egy zárkán belül kitört konfliktus ügyében. A lap úgy tudja, Péntek ellen a büntetés-végrehajtás nem folytat fegyelmi eljárást, ebből arra lehet következtetni, hogy a hivatalos álláspont szerint a férfi sem elszenvedője, sem okozója nem volt a bántalmazásnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!