Nem kaphat kártérítést Aradi Tibor, akinek karját egy rostálókészülék szakította le Burgenlandban májusban - írja a Blikk. A 37 éves férfi a baleset után leszakadt karját a csomagtartóba tette, és maga vezetett be a kórházba, ahol több órás műtéttel próbálták megmenteni a karját, de ez végül nem sikerült.
Az osztrák munkaügyi felügyelőség az elsődleges vizsgálatok alapján azt állapította meg, hogy a készülék hibás volt, ez okozta a balesetet. Az ügyet most mégis lezárták, miután a hivatalos vizsgálat szerint a cég nem vonható felelősségre a balesetért. Tibor családja most ügyvédhez fordult, mert szeretnék, ha kiderülne, hogy kinek a hibájából történt a baleset. Ha úgy adódik, talán perelni is fognak - mondta Tibor apja a Blikknek.
Tibort most egy ausztriai szanatóriumban kezelik, gyógytornára és különböző kezelésekre jár. Korábban azt ígérték, kaphat egy olyan műkart, amivel dolgozni is tud majd, de a család egyelőre nem tudja, hogy valóban megkapja-e.