Rendőrök csaptak le utcazenészekre

Vágólapra másolva!
A szombathelyi Savaria Karneválon kongára buliztak az utcán, de megjelent a rendőrség, és elvitték a zenészeket. A dobos csapatot többször kérték, hogy hagyják abba, de ez fél hajnali 4-re sem történt meg, a kemény fellépésre az ellenállás miatt volt szükség a karnevál szervezője szerint.
Vágólapra másolva!

Karneválozókra csaptak le a rendőrök a szombathelyi Savaria Karneválon vasárnap hajnalban a Nyugat.hu szerint. A lap szerint az egyik helyszínen kongadobra táncolt többtucatnyi fesztiválozó, de hajnalban megjelent legalább kéttucat rendőr és biztonsági őr, benyomultak a tömegbe, és kiemelték a zenélőket. Az akcióról egy videó is készült.

Mérei Tamás, a karnevál egyik szervezője szerint a kongadobos csapat évek óta játszik önszántából, kérés ellenére a karnevál területén éjfél után, és mindig megkérik őket, hogy éjfél után ne zenéljenek, ugyanis ekkor a karnevál engedélye szerint közterületen nem lehet koncertezni. Mérei azt mondta, pénteken is kérte a dobos csapatot ennek a betartására, és az ominózus hajnalon is mind a szervezők, mind a rendőrök többször felszólították őket, hogy hagyják abba a zenélést.

A rendőrök végül fél 4-kor léptek közbe, Mérei úgy tudja, a rendőrség kemény fellépésére azért volt szükség, mert a közönségből többen ellenálltak, a végül hét őrizetbe vett ember között is többségben voltak közönség tagjai. A rendőrség egyelőre nem reagált a megkeresésünkre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!