Alföldi Róbert először beszélt a homoszexualitásáról

Vágólapra másolva!
Könyv jelenik meg Alföldi Róbert nemzeti színházos éveiről. Alföldi először nem akarta, hogy homoszexualitása is megjelenjen a műben, de aztán Kerényi Imre szavai miatt döntött másképp.
Vágólapra másolva!

Csütörtöktől kapható az Alföldi Színháza - Öt Nemzeti év című, Alföldi Róbertről készült könyv, amelyből szerdán a Hvg.hu tett közzé részleteket. A könyv tartalmaz egy Alföldi Róberttel készült interjút, amelyben a rendező a homoszexualitásáról is beszélt. Mint Alföldi elmondta, először nem akarta, hogy ez téma legyen a könyvben.

"Erről a fejezetről azt gondoltam, hogy nem lesz benne a könyvben. Mert nem akarok 'szenzációs' fejezetet a Nemzetiről szóló könyvbe; semmi olyasmit, hogy 'lám-lám, végre bevallja, pedig úgyis tudtuk'. Aztán ma - 2013. május 23-án éjjel - minden máshogy van már. Először is: biztos vagyok benne, hogy nagyobb eséllyel maradhattam volna a Nemzeti igazgatója és folytathattam volna a munkát - nem állítom, hogy biztosan, csak nagyobb eséllyel -, ha rendben lennék 'családpolitikailag'. Másodszor: néhány napja buzizta le Kerényi Imre valamikori színházrendező a Nemzeti Színház általam vezetett öt évét. És ez már sok. Maradjon csak a fejezet. Akkor is, ha sokan kárörvendve olvassák, hisz 'lám-lám, ugye, megmondtuk'."

Alföldi a könyvben a politikusokkal való viszonyáról is beszélt. Hillerhez nem tudott bejutni, de Réthelyi Miklóst nagyon bírta, a legkönnyebben és a legnormálisabban pedig Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével lehetett beszélni. "Ha üzentem neki, öt perc múlva visszahívott, és normálisan, sőt, nyíltan beszélt."

Orbán Viktorral végül nem jött össze a közös kávézás. "Nem miattam. Ő állítólag üzent, én meg vártam, hogy mikor. Pedig az ötlet biztos igaz volt, mert több helyről hallottam." Alföldi Vidnyánszky Attilával nagyjából öt mondatot váltott a váltás alatt - idézi a könyvet a Hvg.hu.

"Akkor, amikor a Vígszínház jelentkezett, hogy tovább játszaná a Mephistót, fölhívtam, bent volt a házban, bejött, és megkérdeztem, van-e kifogása ez ellen, mondta, hogy nincs. Aztán az utolsó napon reggel odaadtam neki a mindent nyitó kulcsot, és azt mondtam, hogy jó munkát. Ennyi volt."

Ami a búcsú óta történteket illeti, Alföldi azt mondta, még sosem volt ilyen kapós, és nagyon jól került ki ebből a helyzetből. "Sőt, ha nagyon önző módon nézem a helyzetet: a legjobban én kerültem ki belőle. A munkatársaim, a színészeim sokkal rosszabb helyzetbe kerültek, mert kényszerdöntéseket kellett hozniuk, akár maradtak, akár eljöttek. Nekem nem kellett."

Alföldi hosszabb interjút adott az Origónak, a cikket itt találja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!