Bilincsbe verve vittek a rendőrségre két szegedi fiatalt, akik egy budaörsi gyorsétterem mellett, a fűben ettek. Mindkettőjüket 50 ezer forintra bírságolták azzal az indokkal, hogy szemeteltek, és nem igazolták magukat, bár ők azt mondják, semmi rosszat nem tettek.
Az eset július 29-én délben történt, az ORFK az Origónak azt írta, hogy a két férfi "látszólag ittas állapotban" volt. Felszólították őket, hogy igazolják magukat, mire egyikük felállt, és a kezében lévő papírzacskót a földre dobta. Az egyik járőr felszólította arra, hogy az eldobott zacskót vegye fel, és dobja a szemetesbe, de sem erre nem volt hajlandó, sem arra, hogy igazolja magát. Sőt, az ORFK szerint hangosan káromkodva szidni kezdte a rendőröket. A másik szintén nem volt hajlandó igazolni magát, és agresszívan beszélt a rendőrökkel, ezért megbilincselték és előállították őket.
A rendőrség szerint a szabálysértést mindketten elismerték. Papp Károly országos rendőrfőkapitány vizsgálatot rendelt el, ez pedig azt állapította meg, hogy a bírságolás jogszerű volt. Azt még vizsgálják, hogy bilincselés is jogos volt-e.
Az egyik fiatalember a Délmagyar.hu-nak azt mondta, stoppal akartak utazni, és éppen a közeli gyorsétteremben vett ételt ették a fűben ülve, amikor rendőrök igazoltatták őket, és kiderült, hogy társánál nincs személyi. "Azonnal kiszabtak rá egy 50 ezer forintos helyszíni bírságot. Velem közölték, szedjem össze a szemetet, és a zacskóra mutattak, amiben még ott volt a sajtburgerem fele. De volt ott más is, cigisdoboz, miegyéb, ami nem a miénk volt, ráadásul mondtuk, hogy kukába dobtuk volna a saját szemetünket. A felszólításra az csúszott ki a számom, hogy "Ne már!". Ez már akkora ellenszegülés volt, hogy hátracsavarták a kezem, és megbilincseltek. Marci csuklóján is kattant a bilincs" - mondta a lapnak Hegyi Olivér. A 23 éves egyetemista 60 óra közmunkával váltotta ki a büntetést, az újszegedi Partfürdőben takarított.
Szívesen meghallgatnánk az esetről a két egyetemista beszámolóját is, a hirugyelet@origo.hu címre tudják elküldeni elérhetőségeiket.