A Demokratikus Koalíció (DK) önállóan folytatja választási felkészülését, önálló pártlistával és saját egyéni jelöltekkel indul a jövő évi választásokon, ugyanakkor fenntartja a közös indulásra tett javaslatát és kész megegyezni erről az MSZP-vel és az Együtt-PM szövetséggel.
Gyurcsány Ferenc november 28-án az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kérte a Magyar Szocialista Pártot, illetve az Együtt-PM szövetséget, hogy vizsgálják felül a választási együttműködésre kötött megállapodásukat, és december 10-éig kérjenek mandátumot vezető testületeiktől egy széleskörű összefogást célzó tárgyalássorozat megkezdésére. Kérésükre hivatalos választ nem kaptak, amit sajnálnak.
Gyurcsány Ferenc az interjúban azért december 10-ét mondott, mert állítása szerint addig a dátumig Bokros Lajos is "kezdeményezett valamit", azonban nem fejtette ki, hogy mire gondol.
A DK egyre erősebbnek érzi a kormányváltásban érdekelt szavazók igényét, hogy a demokratikus ellenzéki pártok egy közös miniszterelnök-jelölttel, egy közös listával és valamennyi választókerületben egy közös jelölttel induljanak a választásokon - írták.
"Ebben a helyzetben a Demokratikus Koalíció önállóan folytatja választási felkészülését és megerősíti, hogy önálló pártlistával és valamennyi választókerületben saját jelölttel indul a választásokon. Ugyanakkor kijelentjük, hogy a politikailag, közjogilag lehetséges legkésőbbi időpontig fenntartjuk a közös indulásra tett javaslatunkat és bármikor készen állunk arról tárgyalást folytatni és megegyezni" - olvasható a közleményben.