Szeretem a gyerekeket, de a lakásomba nem vinném haza őket

Gyakorlaton lévő óvodapedagógus Németországban

Miért olyan nehéz beszélni arról, ha valaki soha nem akar gyereket? Még ha magunkat meg is tudjuk győzni arról, hogy jól döntünk, a többség furcsán néz az olyanokra, akik ódzkodnak ettől. De mi a baja a gyerekvállalással annak, aki amúgy szereti a gyerekeket, és lehet-e teljes életet élni utódok nélkül?

Lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség! – harsogott az ötvenes évek társadalompolitikai szlogenje, a felszólításnak pedig a legtöbben eleget is tettek. Némi finomhangoláson átesett ugyan, de az üzenet ma is célba talál: az már nem baj, ha nem lányként szülünk, az viszont még mindig furcsa, ha egy nő egyáltalán nem szül.

A rokonok, ismerősök értetlenkedő és gyakran megvető reakcióira kutatások sora erősít rá: a magyar nők és férfiak döntő többsége azt gondolja, hogy egy nőnek szüksége van a gyerekre a teljes élethez, miközben rengeteg külföldi felmérés harsogja, hogy gyerek nélkül is élhetjük boldogan az életünket, és idős éveinkben sem fogjuk megbánni, hogy sosem szültünk.

Ahogy nem bánta meg Magda, nagymamám egyik húga sem, aki a negyvenes-ötvenes években ment szembe a társadalmi elvárásokkal, amikor a huszonéves lányok már többszörös anyák voltak. Míg a testvérei közül mindenki gyereket nevelt és pelenkát főzött, ő inkább a fővárosba költözött a férjével, Bécsbe utazgatott, a körúton vásárolt. Mindenki irigyelte ezekért a lehetőségekért, legbelül azonban kicsit szánták. Miután a férje meghalt, senkije nem maradt, csak egy nagy lakás a Gellérthegyen, ezért vidékre költözött a nagymamámhoz. Addigra minden testvére többszörösen is nagyszülő volt, ő azonban még élete utolsó éveiben is azt hajtogatta: jól döntött, hogy nem lett gyereke.

Nyomós indok vagy mellébeszélés?

Szinte lehetetlen megbecsülni azoknak az arányát, akik tudatosan választják a gyermektelenséget, mert ez a mai napig tabu, így nagyon kevesen vállalják nyíltan, hogy nem az anyagi helyzetük, a párkapcsolati problémáik vagy egészségi okok miatt nincs gyerekük, hanem mert nem akarnak - mondja Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke. Egy friss felmérés szerint a magyarok közül alig vannak olyanok, akik tudatosan készülnek a gyermektelen életre. Akik mégis így döntenek, azok a következőkkel indokolják:

• szeretem így az életem, nem akarok változást
• elveszítem az önállóságomat és szabadságomat
• kevesebb időm lesz a páromra
• sosem vágytam rá, hogy szülő legyek
• félek a terhességtől és a szüléstől
• alkalmatlan vagyok a gyereknevelésre
• nincs megfelelő partnerem, nem jó a lakás, amiben élek, nincs pénzem
• minek hozzak gyereket egy ilyen világra? Mire felnő, már ivóvíz sem lesz
• a párom nem szeretne gyereket, ezért én sem

Ha valaki egy alapvetően gyermekszerető társadalomban azt mondja, hogy nem szeretne gyereket, kilóg a sorból, aki pedig kilóg a sorból, azt általában negatívan ítélik meg – mondja Székely András, a SOTE Magatartástudományi Intézetének közgazdász és demográfus munkatársa: „Aki nem akar gyereket, szuverén joga, hogy ne is legyen neki, viszont ne várja, hogy ehhez pozitív visszajelzést kapjon a környezetétől, miközben a többség azt gondolja, hogy a gyerekvállalás érték. Jogunk van a döntéshez, és jogunk van a véleményalkotáshoz is.”

Mi az irracionális, ha nem a gyerek?

Székely szerint teljesen más megítélés alá esnek azok, akik a hivatásuk miatt nem vállalnak gyereket, a gyereknevelésre fordított energiát inkább a közösség érdekeinek előmozdításába ölik. Ilyenek például a papok vagy apácák, akik úgy gondolják, hogy a társadalom számára hasznos munkát végeznek, ezért meg van nekik bocsátva, hogy nem lett gyerekük. De hasonló a helyzet, ha valaki az egész életét a kutatásra szánja, amire nem tudna százszázalékosan koncentrálni egy gyerek mellett. Ha viszont valaki pusztán kényelmi okokból nem akar gyereket, azt a közösség már nem nézi jó szemmel.

Fekundofóbia

Az Egyesült Államokban megjelent egy olyan réteg, amely magasról tesz rá, hogy olyan érvekkel támassza alá döntését, amiket a közösség is el tud fogadni. Ők a fekundófóbiások, akik nem keresnek magyarázatot, egyszerűen kimondják, hogy rettegnek a gyerekvállalástól, a családos embereket pedig egyenesen gyűlölik. Azt vallják, hogy iszonyatos dolog a másoktól való függés, a hagyományos család pedig szerintük pont erről szól. A Föld megmentésének nemes célját használják pajzsként az őket ért megjegyzésekkel szemben, meg vannak ugyanis győződve arról, hogy az emberiségnek tesznek jót, ha gyerektelen életükkel lassítják a bolygó túlnépesedését.

Valami hasonló mozgatja a 37 éves Imrét is. Nemhogy a gyerek nélküli élet lehetősége nem rémiszti meg, de azt is egy szó nélkül el tudná fogadni, ha emiatt idős korára egyedül maradna. Szerinte egy férfi szempontjából semmi sem irracionálisabb, mint a gyerekvállalás. „A szabadságod még annál is jobban csökken, mintha lekötöd magad egy nő mellé életed végéig, a nőd pedig mindenképpen meg fog bolondulni, csak az a kérdés, hogy mennyire.”

Viszonylag korán, már 14 éves korában megfogalmazódott a fejében, hogy egyáltalán nem érdekli a gyerektéma. "Annak ellenére, hogy tökre szeretem a gyerekeket, jól elszórakozok velük egy-két órát, de a lakásomba nem vinném haza őket” – mondja. Ahogy idősebb lett, szembetalálta magát döntésének következményeivel, de ez sem riasztja meg, mert nem tartja magát társfüggőnek.

De hogy ne legyen olyan egyszerű a döntés: nemcsak azok felett törünk pálcát, akik nem akarnak gyereket, de azokra is szórjuk a megjegyzéseket, akik túl korán lesznek szülők. Amikor valaki a húszas évei elején gyerekáldás elé néz, gyakran ráaggatják a felelőtlen jelzőt, és azt is a fejéhez vágják, hogy elsieti a dolgot, amit később meg fog bánni.

Egyetlen gyerek sem érdemel ilyet

Éva sokáig küzdött a feladattal, amíg rájött, hogy nem neki találták ki a gyereket. „Gyerekként még elém is olyan forgatókönyvek és példák kerültek, amelyekből az derült ki, hogy egy lányból előbb-utóbb anya lesz, és ebben a kérdésben nincs helye válogatásnak. Miután sikerült végre tisztázni magamban, hogy én egy egészen más lány vagyok, azzal kellett megküzdenem, hogy ezt hogyan tálaljam a környezetemnek. Ma már a meggyőződés magabiztosságával tudom kijelenteni bármilyen hülye kérdésre, hogy nem, nem szeretnék gyereket. Az életemet így is meg tudom osztani más emberekkel, csak éppen máshogyan. Ettől nem érzem, hogy kevésbé lenne értékes” – mondja.

Ő többek között azért döntött a gyerektelenség mellett, mert nincs száz százalékig meggyőződve arról, hogy képes lenne a szülőségre. „Inkább nem kockáztatok, és a meg nem született gyerekemet megtisztelem azzal, hogy nem kísérletezem a kis életével. Ezt a választást egyszerű lehet önzésként megragadni, én inkább előrelátásnak nevezem. Igyekszem felelősséggel élni az életemet, és szerencsére már jó ideje tudom, hogy ez többek között abban nyilvánul meg, hogy nem szülök gyereket.”

Kifejezetten ostoba reakciónak tartja, ha valaki megkérdőjelezi a döntését, és azzal fenyegeti, hogy majd megbánja. „Mindig érzek valami zsigeri felháborodást, ha valaki magyarázatot követel azért, mert nem akarok szülni. Sokkal jobban bánnám, ha egy olyan gyereket kellene a karomban tartanom, akit nem akartam. Egyetlen gyerek sem érdemli, hogy ilyen kezdő lökéssel indítsák el az életben.”