Van-e rabszolgamunka a magyar divat mögött?

Legkésőbb az alapanyagoknál követhetetlenné válik, hogy tisztességes körülmények között vagy szutykos bangladesi üzemekben, rabszolgamunkával készültek-e a magyar divattermékek. Itthon eddig még senki nem kérdezett rá, hogy a magyar hátterű divatmárkák termékeit hol és hogyan gyártják. A titkot pedig néhány kivétellel őrzik a cégek - a Tisza Cipő, a minden plázában megtalálható Mayo Chix, a Sherpa vagy a Retro Jeans is a hallgatást választotta. Csak néhány cég vállalja büszkén, hogy itthon varrat, a textileket viszont kénytelen külföldről beszerezni. 

Magyarországi forgalmazó a Mayo Chix - csak ennyi derül ki a magyar hátterű divatcég, a többnyire plázákban bérelt üzleteket működtető Mayo Chix ruháinak a címkéiről. Arról, hogy a textil hol készült, vagy hol varrták meg a ruhát, egyetlen szó sincs. Csak sejthető, hogy nem Magyarországon. Amikor előbb levélben, majd telefonon megkeressük a céget, hogy megkérdezzük, hol és milyen körülmények között készültek a termékeik, a márka PR-ese ellenséges hangon közli, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ezekre a kérdésekre ők akarnak válaszolni. Azért megígéri, hogy megkérdezi a főnökét, majd többé nem jelentkezik. (Cikkünk megjelenése után a Mayo Chix válaszolt a kérdéseinkre, a kiegészítést lásd a cikk végén.)

Tucatnyi magyar divatcéget kérdeztünk meg ugyanerről, köztük olyanokat is, amelyeket idehaza valószínűleg mindenki ismer, de nem is tudja, hogy a magát nemzetközi márkaként pozicionáló cég valójában magyar. A megkeresettek között volt a Mayo Chixen kívül a Tisza Cipő, a Budmil, a Devergo, a Retro Jeans, a Heavy Tools, a Philosophy of Sherpa, a Fundango, a Griff Gentlemen's, a Roland Divatház, a Sugarbird és az Art'z Modell.

Forrás: Origo

Azért érdeklődtünk a termékeik háttere iránt, mert tudni akartuk, hogy a magyar divatot érintheti-e a sweatshopok problémája. Így nevezik azokat a főként távol-keleti ruhagyárakat és varrodákat, amelyek a végletekig kizsákmányolják a munkásaikat: sokszor bezárják őket az üzemekbe, ahol napi 13-14 órát vagy annál is többet dolgoznak egy-két dolláros fizetésért. A munkások - gyakran még gyerekek - mindennapos zaklatásnak, megalázó bánásmódnak vannak kitéve. Az angol kifejezés az izzadságot jelentő "sweat" szóból képződött.

Ezek az üzemek annyira gyorsan, olcsón és olyan nagy mennyiségben képesek ilyen módszerekkel divattermékeket előállítani, hogy a nyugati világ legnagyobb fast fashion-cégei és üzletláncai az európai beszállítókkal szemben általában szívesebben választják őket, és csak a tervezést végzik el otthon. Biztosat persze csak keveset lehet tudni, mert a cégek érthető módon nem teszik ki az ablakba, hogy a már a szezon elején is leárazva kínált kollekcióik cuccai hogyan tudnak ennyire olcsók lenni.

Bangladesben, amely már ma is megtölti a világ gardróbjait, tavaly decemberben porig égett egy ilyen üzem, benne szörnyethalt 110 varrónő. Idén áprilisban összedőlt egy másik ruhagyár, maga alá temetve 1000 embert. A Clean Clothes Campaign - amelynek 17 országban van szervezete, nálunk nincs - a honlapján most is éppen a Benetton és a Mango márkák ellen kampányol, mert ezek a cégek elzárkóznak attól, hogy kártérítést fizessenek az árváknak, rokonoknak és túlélőknek. A Mango és a Benetton menő ruhákkal teli Facebook-oldalai meg is teltek a cégeket a felelősségükre figyelmeztető, oda nem illő hozzászólások százaival. De nem csak erről a két világcégről derült ki, hogy ezeken a nyomorúságos helyeken gyártattak: a C&A, az El Corte Inglés már tett lépéseket az ügyben, a Walmart és a Disney viszont kijelentette, hogy nem fizet. Nagy valószínűséggel gyártatott ezekben az üzemekben még az Auchan, a Carrefour, és egy sor, nálunk kevésbé ismert olasz, spanyol, dán, amerikai, német és angol világcég is. (A bangladesi ruhaiparról és az áprilisi katasztrófáról itt olvashat bővebben.)

Ruhagyár a bangaldesi Dhakában Forrás: AFP/Munir uz-Zaman

Pokoli sweatshopok azonban nem csak Bangladesben, Pakisztánban, Indiában, Tajvanon, Kínában vagy Vietnamban vannak, hanem például a Karibi-térségben vagy Argentínában (ilyen helyen készül például a Zara termékeinek egy része is), sőt Európában is. Olaszországban egészen biztosan több, rabszolgamunkára épülő illegális üzem is van, kínai bevándorlók százai-ezrei szabnak-varrnak ezekben. (Itt van egy korábbi vizsgálat arról, hogy milyen körülmények között készülnek a Lidl, az Aldi, a Walmart és a Tesco áruházaiban árult ruhák, itt pedig egy másik arról, hogy mi a helyzet a világ legnagyobb sportmárkáival.)

A címke nem mond semmit

A címkék csak kevéssé igazítják el a fogyasztót, ha tudni szeretné, hogy honnan is származik a ruha vagy cipő, amelyet a plázákban megvásárol. A Tudatos Vásárlók Egyesületének honlapja szerint a címkében írt ország - ha van - akkor a szabás-varrás helyszínét jelöli, de azt már nemigen tudjuk meg, hol termesztették a ruha alapanyagául szolgáló növényt, vagy hol - és hogyan - készült a műszálas textil. "Egy mai farmer anyagát Egyiptomban termelik és szövik, Kínában festik, Tajvanon varrják, Svájcban pedig eladják" - mondott egy példát Pataki Pál, a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület vezetője, és hozzátette, hogy a címke ezekről nem ad tájékoztatást, a fogyasztónak pedig a legtöbbször nincs módja utánanézni.

Kivéve akkor, ha tudatosan keresi a megkülönböztető jelzéseket. Van több ilyen is, például az Öko-tex nemzetközi minősítés - az ilyen címkével ellátott ruhák kontrollált gyártási folyamatban készülnek, ökológiai szempontból rendben vannak, emberre veszélyes anyagokat nem használnak fel hozzájuk. Ázsiai cégek között is van olyan, amely megszerezte ezt a minősítést - jegyezte meg. Pataki azt mondta, hamarosan bevezetik az Öko-tex minősítés kiterjesztését is, amely már arra is egyértelmű garanciát jelent majd, hogy a textilek fenntartható módon, gyerekmunka nélkül, rendes körülmények között készültek.

Ha azonban nincs ilyen minősítés a termékeken - márpedig nem kell, hogy legyen, ugyanis a divatárukra nincs ilyen kötelező szabályozás -, akkor a gyártási folyamat részletei titokban maradnak. Éppen erre voltunk kíváncsiak a magyar cégeknél, ugyanis - mint kiderült - ezt korábban még senki nem kérdezte meg tőlük. Nem tudott a gyártási hátterükről részleteket az iparági szervezet, a Textilipari Egyesület, sem a Greenpeace vagy a Tudatos Vásárlók Egyesülete.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A megkeresett tizenkét magyar cégből csak négyen adtak érdemi választ - a Roland Divatház, a Sugarbird, az Art'z Modell és a Devergo. Ők mindannyian azt mondták, sweatshopoknak a közelében sem voltak a termékeik. A Budmil csak annyit közölt, hogy van magyar és keleti beszállítójuk is. A többiek vagy válaszra sem méltattak - mint például a Sherpa, a Retro Jeans vagy a Heavy Tools -, a nyári szabadságokra hivatkozva nem válaszoltak, vagy kijelentették, hogy nem akarnak a cikkben szerepelni, mint például a Tisza Cipő.

A nyomor nem trendi

Mi elhatárolódunk attól, hogy éhbérért kínai gyerekek varrjanak! - jelentette ki határozottan Jagasics Hedvig, a Sugarbird tulajdonosa. A pár éve indult cégnek a mottója is az - magyarázta -, hogy "divatba hozzuk a magyart". Emiatt kizárólag itthon gyártanak, szabnak, varrnak, filmnyomnak, a munkaerő is magyar. "Nem vagyunk hajlandóak külföldről árut behozni és átcímkézni, ahogyan több magyar divatcég teszi" - fogalmazott, bár nem nevezte meg ezeket a cégeket. Csak egyvalami nem magyar: a textil, ugyanis itthon nem állítanak elő alapanyagot, ezért olasz, francia, német és lengyel anyagokat vásárolnak. A tulajdonos szerint tény, hogy ezek miatt jóval drágább náluk minden termék, mint a multiknál, de szerinte működik a modell, és remélhetőleg egyre nő majd az igény az "európai minőség" iránt.

Bódi Sylvi mutatja a Sugarbird egyik ruháját egy budapesti divatbemutatón Fotó: Pályi Zsófia - Origo

"A Devergo büszke arra, hogy termékei versenyezni tudnak a multinacionális vállalatok - sokszor állami támogatást élvező - a harmadik világ gyermekmunkájával, több tíz- vagy százezer darabos szériában gyártatott termékeivel" - írta a főként farmernadrágjairól ismert cég a kérdéseinkre. A Devergo e szerint minőségi, kis szériás, egyedi termékeket előállító üzemekben gyártat, "a termékek több mint fele az Európai Unió országaiból kerül ki, ott gyártják az első gombtól az utolsó cérnáig". A farmerek Olaszországban és Görögországban készülnek, az utcai cipők olasz, román, spanyol, görög és portugál üzemekben. A sportcipőket Kínában gyártják, a felsőruházatot Kínában, Indiában, Magyarországon, valamint Törökországban és Görögországban.

A cég szerint a Devergo emberközpontú hitvallásába - "mely az örömben, baráti hangulatban, trendi, modern körülmények között alkotó, fiatal kreatív emberekről szól" - nem fér bele a "nyomorban, gyermekkezekből kikerülő termékek forgalmazása, még akkor sem, ha ez óriási haszonnal kecsegtet", írta a cég, amely szerint "ettől van lelke minden Devergo terméknek".

A Roland Divatház beszerzési igazgatója, Debreceni Dániel szerint az általuk forgalmazott férfi konfekció - öltöny, zakó, nadrág, kabát, ing, nyakkendő - alapanyagait "tradicionális európai gyártóktól" szerzik be. A minőség az első szempont, mondta, emiatt a saját budapesti üzemükben, vagy a környező uniós országokban működő "felső kategóriás konfekció gyárakban" készülnek a darabok. Ez a garancia arra, hogy a munkások európai körülmények között dolgoznak, és tisztességes bért kapnak - állította.

Nem lehet megúszni a Távol-Keletet

Az Art'z Modell huszonöt éve teljesen magyar tervezésű és kivitelezésű - mondta az Origónak Glatz Gábor, a cég egyik tulajdonosa. Cegléden van saját manufaktúrájuk, ahol csak bejelentett munkásokkal dolgoznak. Ez elég különleges szerinte, mert van olyan magyar cég - például a sportruhákat gyártók között -, amely már a darabjai tervezését is Tajvanon csináltatja. A kisebbeknek pedig nincs saját gyártókapacitásuk, inkább bedolgozói hálózatot építettek ki, mint például a Nanushka - tette hozzá.

"Az alapanyag viszont gond, azt mi is úgy vesszük" - mondta. Magyar alapanyaggyártás ugyanis nem létezik, a régi nagyüzemek már régen tönkrementek. A megmaradt hazai varrodák viszont szerinte rendes helyek, a varrónők nem garázsokban varrnak, hanem vállalható körülmények között. Ez korábban nem így volt - jegyezte meg.

Európában tervezik, Ázsiában készítik Forrás: AFP/Munir uz-Zaman

Az Art'z Modell ruháihoz a textileket ugyan olaszoktól és franciáktól vásárolják, de a cégvezető biztos benne, hogy nagy részben valójában távol-keleti árukat vásárol. Az olasz és francia textilgyártók ugyanis megvettek távol-keleti gyártókapacitásokat. "Amikor erre rákérdezek, nyíltan megmondják, hogy keletről származik, de sejteni is lehet, hiszen a teljesítés hónapokba telik" - fogalmazott.

Néhány anyagról, például a gyapjúról lehet tudni, hogy vállalható körülmények között készül az alapanyag, másokról nem. Volt már, hogy Olaszországban benyitott egy üzembe, ahol teljes volt a sötétség, mert nappalra eldugták a feketemunkásokat. Nápolyban pedig konténervarrodákról is lehet hallani - mondta Glatz arra utalva, hogy kizsákmányolás nem csak a Távol-Keleten fordul elő.

Glatz Gábor szerint egyszerű oka van ennek: Nyugat-Európában csak aranyárban dolgoznak már az emberek, a könnyűipar amúgy is energiaigényes iparág, ezért természetes, hogy keresik az olcsót a cégek. A kicsik pedig - tette hozzá - szintén kényszerpályán mozognak, mert sokszor örülnek, ha kis tételeket is eladnak nekik, ezért sok lehetőségük nincs moralizálni azon, hogy az anyagok hogyan is készültek.

Mayo Chix: A kicsik nem is kerülhetnek a sweatshopok közelébe

A Mayo Chix huszonkét éve működik Magyarországon, a termékei túlnyomó részét máig Magyarországon, vidéki varrodákban gyártják - közölte a cég. A Mayo Chix hat éve alapított csak egy kínai irodát, miután farmert, pufidzsekit és műbőr dzsekit már képtelenség Magyarországon gyártani, de a kínai iroda is a cég tervezőinek "szellemi termékeit" gyártja. A kizsákmányoló, gyerekmunkát is alkalmazó távol-keleti nagy gyártósoroknak a közelébe sem kerül a Mayo Chix. Ezek az üzemek a tulajdonos szerint ugyanis csak százezres darabszámban gyártanak, ilyen mennyiségek pedig a magyar piacon szóba sem jöhetnek. A termékei nagy részét hazai kiskereskedelmi egységekben értékesítő Mayo Chix tette talán a legtöbbet a magyar divatiparért - jelentette ki a cég tulajdonosa.

A témát folytatjuk. Ha információja van arról, hogy a magyar divatcégek termékei pontosan hol és milyen körülmények között készülnek, kérjük, ossza meg velünk a [e-mail] címen!