Veres Gábor más témában tartott sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva cáfolta azt, hogy válságtanácskozás lett volna kedden az ügy miatt. Mint mondta, ha válságtanácskozás lett volna, amelyen a vezetők összeülnek és ezt a témát megbeszélik, akkor azon ő is ott lett volna, de nem volt ilyen. Az MSZP nincs válságban, egy helyzet van, amit meg kell oldani - jelentette ki.
Csütörtökön amikor Mesterházy Attila pártelnök hazaérkezik Washingtonból, a kompetens testületek, így a párt országos választási bizottsága is, összeülnek a helyzet kezelése érdekében, a tanácskozás vége után adnak tájékoztatást - közölte.
Simon Gábor választási listás helyével összefüggésben azt mondta, ha Simon csütörtökön személyesen megerősíti, hogy párttisztségeiről lemond, akkor az MSZP országos listájának módosítását a párt országos választási bizottsága és az országos elnökség hajthatja végre.
A szóvivő szerint a pártelnök nélkül nem döntenek ebben a kérdésben, Simon Gábornak pedig minimum joga van ahhoz, hogy el tudja mondani az álláspontját. Hozzátette: eddig annyi történt, hogy Simon Gábor közölt információkat egyes MSZP-s vezetőkkel, de igazából még nem tudják, mi a helyzet. Veres Gábor tudomása szerint Simon Gábor még nem beszélt Mesterházy Attilával, helyette Molnár Zsolttal, az MSZP kampányfőnökével beszélt telefonon.
A Magyar Nemzet kedden forrásmegjelölés nélkül írta meg, hogy Simon Gábor 2009. április 10-én 575 ezer eurót és 163 ezer dollárt helyezett el Ausztriában nyitott értékpapírszámláira, 2013. október 16-án betétszámlájának egyenlege 770 ezer eurót tett ki, több mint 240 millió forintot. A napilap szerint Simon Gábor korábbi vagyonbevallásai alapján sem mutatható ki, hogy honnan származik a pénz, és a képviselő jelenlegi bevallásában sem szerepelteti azt. Simon Gábor kedden felfüggesztette párttagságát és párttisztségeit.
A Simon Gáborról szóló cikkeinket itt olvashatja el.