Olyanok voltunk, mint a piramisépítők

Buzál Károly kőszobrász keze

Ötvenhárom év alatt sok mindenre rá lehet unni, de a Parlamentre nem – legalábbis Karcsi bácsi szerint, aki több mint fél évszázadot dolgozott az ország talán leghíresebb épületének felújításán. Annyi szobrot és díszt faragott ki, hogy már nem is számolja, de I. Rákóczi György és Mária Terézia volt a kedvence. A Reneszánsz Zrt. tavaly decemberben fejezte be az épület felújítását, ennek alkalmával körbejártuk Karcsi bácsival az Országházat.

„Görgőkön húztuk át a téren a többtonnás kőtömböket, aztán a műhelyben csörlőkkel állítottuk fel őket. Ez az egész néha egy napig is eltartott. Olyanok voltunk, mint a piramisépítők Egyiptomban, az autósok ilyenkor mind megálltak, és nézték, hogy mi a fenét csinálunk” – emlékszik vissza Buzál Károly egy napra az 53 évből, amíg az Országház felújításához faragta a köveket. Soha életében nem dolgozott máshol: még 1957-ben, tanulóként került az Állami Kőfaragó Vállalathoz. Most, hogy a cég jogutódja, a Reneszánsz Zrt. tavaly decemberben befejezte a Parlament teljes kőcseréjét, az utómunkálatokban segít: legutóbb például a Kossuth tér 1–3. címjelzőket javította.

Buzál Károly a Parlamentnél, Mária Terézia szobra mellett. Ez az eredeti szobor, az új, ami most az épület homlokzatán van, Buzál Károly alkotása. Galériánkért kattintson a képre! Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Azt azonban még ő sem mondhatja el magáról, hogy a kezdetektől részt vett a parlament felújításában, ugyanis az idén 110 éves épületen már 1920-ban – azaz az átadás után nem egész két évtizeddel – látszott, hogy renoválásra szorul. „Az építéskor még jó volt a puhább mészkő, mert azt az akkori szerszámokkal is finoman meg lehetett munkálni. A gond viszont az vele, hogy a savas esőket nagyon nem bírja, azokból pedig az autók és a széntüzelés elterjedése miatt egyre több lett Budapesten” – magyarázza Balogh Miklós, a Reneszánsz Zrt. tulajdonosa és elnöke az Országház jól ismert elfeketedésének okait.

Húsz év működés, kilencven év felújítás

Az ország történelmének legnagyobb építkezése után alig két évtizeddel megkezdődött tehát az ország történelmének leghosszabb épületfelújítása is. Akkor még több száz kis kőfaragó-vállalkozás működött itthon, ezek együtt cserélték a legrosszabb állapotban lévő kőelemeket, de már ekkor látszott, hogy ha nem cserélik le a teljes burkolatot valamilyen ellenállóbb kőre, örökké körbe-körbe halad majd a felújítás.

Az elfeketedett Országház és a rakpart 1935-ben. Galériánkért kattintson a képre! Forrás: Fortepan

Mielőtt bárki megoldást találhatott volna erre a problémára, 1938-ban a parlament leállította a kőcserét, mert kellett a pénz a háborús készülődésre. Az épületet csak 1945 után állványozták fel újra, és megkezdődött a háborús károk helyreállítása. Közben államosították a sok kis kőfaragó-vállalkozást és létrehozták belőlük az Állami Kőfaragó Vállalatot; 1948 után ez a cég dolgozott az Országházon.

Az ötvenes években arról is döntött az Országgyűlés, hogy a Parlamentet borító összes követ süttői mészkőre kell cserélni, mert az nem feketedik el. Buzál Károly még emlékszik azokra az időkre is, amikor nem a teljes kőcsere volt az ukáz, ezért több homlokzati részen kétszer is járt. Először, amikor csak a szétmállott köveket cserélték, majd még egyszer, amikor mindet.

Forró csipkebogyótea --> kávé az automatából

Láthatóan örömmel mesél minden élményéről, de a legszívesebben a régi időkre emlékszik. „Sok minden máshogy ment itt régen. Annak idején például télen forró csipkebogyóteát szolgáltak fel nekünk, de kellett is, amikor a magasban dolgoztunk a hidegben meg a szélben. Úgy be voltunk öltözve, mint a sarkkutatók! Ma ilyen tea persze nincsen, maximum az automatából vehetünk kávét.”

Kilátás a lebombázott Halászbástyáról 1945-ben. A Halászbástyát is a Kőfaragó Vállalat állította helyre. Galériánkért kattintson a képre! Forrás: Fortepan

Néhány évtizeddel ezelőtt a Parlament felújításán dolgozó munkások az Országház éttermébe is bemehettek ebédelni. „Kaptunk egy-egy fehér köpenyt, azt kellett a ruhánkra húzni, hogy ne koszoljunk meg poroljunk bent, aztán lehetett menni ebédelni. Nagyon jó konyha volt a Parlamentben, úgy emlékszem.”

Persze a kőfaragók munkájának is megvannak a maga veszélyei, neki például a hajszálerek mentek tönkre a kezében az 1974-ben betiltott kompresszorok miatt. Ez a szerszám a működésében leginkább egy kicsi légkalapácsra hasonlít, apró ütéseivel megkönnyíti a faragást, az állandó rezonancia viszont nem tesz jót az ereknek. "Nem melegszenek át az ujjaim, meg hát ilyenkor télen eléggé zsibbad, de nem annyira vészes" – mondja könnyedén.

Buzál Károly kőszobrász keze. A kompresszor és a hajszálerek. Galériánkért kattintson a képre! Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Műhely a parton

A legtöbb szép emlék nem közvetlenül a Parlamenthez kapcsolódik, hanem egy olyan épülethez, melynek létezésére a legtöbb budapesti talán már nem is emlékszik. 1935-ben épült egy külön műhely az Országház kőfaragóinak az épület alatt, a rakparton. Idehozták Süttőről a köveket, itt faragták ki a szobrokat és a díszeket. „Remek épület volt ez, hátsó fala nem volt, ott a támfalhoz csatlakozott, az oldalai téglából voltak, volt tetőablak, gőzfűtés, minden. Télen is rövid ujjú ingben lehetett faragni.” A kőfaragók az idejük nagyobb részét itt töltötték, az évtizedek alatt láttak több autót a Dunába hajtani, de a Margit hídról leugró öngyilkosjelöltek között is volt olyan, aki épp előttük kecmergett ki a folyóból. „Sokszor bejöttek a turisták is, nézték, hogy mit csinálunk. A legtöbben azt hitték, hogy valami szuvenírt lehet venni tőlünk, de mi mindig mondtuk, hogy az bizony nincsen, esetleg vigyenek kőtörmeléket, ha annyira szeretnének valamit."

Apró Antal, az Országgyűlés akkori elnöke azonban nem örült ennyire a kőfaragóműhelynek. A szedett-vedett épület, előtte a hatalmas drótfűrésszel, a környékén szálló kőporral, a zajjal és a törmelékkel elcsúfította az Országház dunai panorámáját, ráadásul a Kőfaragó Vállalat nem csak a Parlamentre készülő köveket faragtatta itt. A Duna-menti műhelyben készültek például a keszthelyi vagy a fertődi kastély új szobrai, de a Nagyvásárcsarnok oroszlánjai is, ez pedig szintén nem tetszett az Országház vezetésének.

A kőfaragóműhely a Kossuth hídról 1959-ben. Sem a híd, sem a műhely nincs már meg. Galériánkért kattintson a képre! Forrás: Fortepan

1978-ban Apró be is záratta a műhelyt, a kőfaragóknak költözniük kellett először Kelenföldre, majd a Bécsi útra. Ettől kezdve Buzál Károly is kevesebbet járt a Kossuth térre, csak akkor jött, amikor a már kifaragott szobrokat kellett behelyezni.

Bár a Parlament elválaszthatatlan a politikától, talán Apró akciója volt az egyetlen eset, amikor egy politikus aktívan beleavatkozott a kőfaragók életébe. "Nem foglalkoztunk velük, ők se velünk – mondja. – Láttuk őket, ahogy járnak ki meg be, de nagyjából ennyi. A nagy tüntetések sem érintették a munkásokat, akármi volt itt a Kossuth téren, mi dolgoztunk ugyanúgy. 2006-ban is fent voltunk az állványon, láttuk az egészet, hallgattuk a kiabálásokat. Láttuk ezt a leláncolást is, de hát ez van."

Van mit csinálni Amerikában

A rendszerváltás után sem szűntek a viharok a felújítás körül, ugyanis az egymást követő kormányok szinte mindegyikében volt valaki, aki inkább fogta volna a kőcsere költségeit, és amellett érvelt, hogy a köveket elég csak letisztítani, vagy akár el is lehet hagyni a felújítást. „Ilyenkor rendszerint elhívtuk egy bejárásra ezeket a nagyon okos embereket, hogy nézzék meg maguk, mi kell, és mi nem. Megmutattuk nekik, hogy több helyen ökölnyi lyukak vannak a falban, megmutattuk a tornyokat, amiket teljesen ki kellett cserélni, annyira rozogák voltak. Akik ezeket látták, nem mondták többé, hogy ezen kell spórolni” – mesélte Balogh Miklós. Az egyetlen időszak, amikor pénzhiány miatt évekre leállt a felújítás, a Horn-kormány idején volt.

A Reneszánsz Kőfaragó Zrt. telephelye Ürömön. Nem csak a Parlamentre dolgoznak. Galériánkért kattintson a képre! Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Közben nem csak az állam, hanem a Reneszánsz Zrt.-vé alakuló Kőfaragó Vállalatnál is voltak gondok. A céget ugyanis 1990-ben privatizálták, az új, kanadai tulajdonos pedig több dolgozó szerint rosszabbnál rosszabb döntéseket hozott. „Ez 90-ben az ország egyik leggazdagabb cége volt, üdülőkkel, irodaházakkal és bányákkal. Ehhez képest 96-ra maradt belőle a bánya meg egy lepusztult technológiájú üzem. A részvények semmit nem értek, az egész vállalat nem ért 100 millió forintot. Igaz, nem is fizettünk érte annyit” – mondja Balogh. Ő és két társa 1996-ban vásárolták vissza a vállalkozást, majd évek alatt sikerült rendezni a Reneszánsz adósságait, és hazahívni a korábban külföldre költöző kőfaragó szakembereket. Ma 7,5 milliárdos forgalom mellett, 510 milliós eredménnyel működik a cég.

A Parlament felújításának befejeztével a legnagyobb projektjük zárult le, de nem bánják. Balogh szerint ugyanis hatalmas kapacitást kötött le az Országház, ennek felszabadulásával végre koncentrálhatnak külföldi projektjeikre. „Hatalmas munka volt a felújítás, nagyon büszkék vagyunk rá, és referenciának is tökéletes. Annak viszont örülünk, hogy végre tudunk mással is foglalkozni, Belgiumban, Ausztriában, Kanadában, Oroszországban és az Egyesült Államokban is van mit csinálnunk.”