Március elején, jövő kedden tárgyalja a Kúria a West-Balkán-tragédia perét – írja a Magyar Nemzet. A lap értesülései szerint a felülvizsgálatot két elítélt védője kezdeményezte, mert nem értenek egyet a tavaly áprilisban meghozott jogerős ítélettel.
A lap azt közölte: az ügy egy másik szálon is folytatódik, mivel az egyik áldozat családjának képviselője pótmagánvádas eljárást kezdeményezett további két ember ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az adatok szerint ugyanis két további személy is felelősséggel tartozhat a diszkóban történt eseményekért, ellenük annak idején az ügyészség nem emelt vádat – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Békefi László ügyvéd. Az egyik nemrég perbe fogott ember a West-Balkán akkori ügyvezetője, a másik a biztonsági cég akkori irányítója.
A tragikus diszkóbalesetben három fiatal lány vesztette életét 2011. január 15-én. Budapesten, a Nyugati téri Skála Metró épületében a megengedettnél sokkal többen szórakoztak, pánik tört ki, mindenki ki akart menni az épületből, három lány megfulladt.
A nyomozás 8 személy ellen kezdődött meg, de az ügyészség négy férfi ellen emelt vádat, emlékeztet a Magyar Nemzet. A helyiséget bérbe adó cég egyik ügyvezetőjét, két szervezőt, és a biztonsági szolgálat vezetőjét a bíróság első fokon két év nyolc hónapnyi szabadságvesztéssel sújtotta. Másodfokon az ítéletet megváltoztatták, az ügyvezetőre és az egyik szervezőre – a per első- és harmadrendű vádlottjaira – három év négy hónap fogházbüntetést szabtak ki, de ennek csak a felét kell leülniük, a másik fele felfüggesztve marad. A másod- és negyedrendű vádlott büntetésének a felét is felfüggesztették.