A Roszatom minden nemzetközi kötelezettségét teljesíti, az esetleges, Oroszország elleni gazdasági szankciók semmiképpen sem érintik a korábbi szerződéseket, így a paksi atomerőmű bővítéséről szóló orosz-magyar kormányközi megállapodást sem – közölte az Atomenergiainfóval a Roszatom kommunikációs igazgatóságának egyik név nélkül beszélő tagja.
Korábban Szergej Kirijenko, a Roszatom vezérigazgatója Moszkvában azt mondta, hogy a nemrég kiszabott nyugati szankciók érinthetik a Roszatom által kötött nemzetközi szerződéseket is. A Szergej Kirijenko a RIA Novosztyi jelentése szerint hangsúlyozta, hogy „jelenleg minden területen minden a tervek szerint halad”.
Az Atomenergiainfónak nyilatkozó igazgatósági tag azt is közölte, hogy a paksi bővítésről szóló kormányközi megállapodásnak megfelelően jelenleg is zajlanak és folyamatosak a megvalósítást célzó egyeztetések a két ország tárgyalócsoportjai között.