A 22 éves T. Zoltánt a kisteleki rendőrök május 8-án állították elő, a férfi mindenre kiterjedő, részletes beismerő vallomást tett – írja a Délmagyar.hu. Elmondta, hogy a környéken történt összes tűzesetet ő okozta. Vallomásában azt is előadta, hogy azért gyújtogatott, mert érdekelte, hogyan ég le egy egész nádas, máskor pedig azért, mert úgy gondolta, sok a kullancs és így akart azoktól megszabadulni.
A kisteleki tűzoltókat számos alkalommal riasztották 2014 márciusa óta, ugyanis a térség több tanyájának melléképülete, nádas, valamint szalmabálák is lángra lobbantak. A tűzesetek jelentős anyagi kárral jártak, egyik alkalommal 17 tyúk és mintegy 5 mázsa takarmány is a tűz martalékává vált.