A Város Szíve blog értesülései szerint Belváros-Lipótváros önkormányzata a csütörtöki képviselőtestületi ülésen várhatóan felmenti minden önkormányzati tisztségétből Puskás András alpolgármestert. A fideszes politikus eddig stabil háttérembernek számított a kerületben, sokáig őt tartották a leendő polgármester-jelöltnek, de helyette Szentgyörgyvölgyi Péter lett a befutó.
A felmentés előzménye lehet a kerületi jegyző tavaly szeptemberi, váratlan és gyors leváltása, amit a kerület rendőrkapitányának felmentése követett, ugyanilyen gyorsan és érdemi indoklás nélkül.
Puskás az utóbbi időben sokat szerepelt a sajtóban, mert Rogán Antal kerületi polgármester szomszédja az elhíresült Pasa Parkban. Vagyonosodása után Juhász Péter, az Együtt alelnöke érdeklődött, amire válaszul Puskás rágalmazási eljárást indított. A bíróság Juhász Péternek adott igazat.
A kerületben a Központi Nyomozó Főügyészség két ügyben is vizsgálatot folytat, egy harmadik, önkormányzati ingatlanokkal kapcsolatos csalás miatti eljárás már bíróságon van.
Puskás András az ujasz.hu információi szerint az Eximbankba kerül.