Ennyiből talán kétszer is főzni tudnak majd

A maradék másik faluba kerül

Jótékonysági munkájáért herceggé nyilvánította a roma önkormányzat Barna Barnabást Kiscsécsen. Az újdonsült herceget elkísértük segélyt osztani, hogy megtudjuk, hogyan élnek az ország egyik legszegényebb településén. Lincshangulat, menekülés. 

Ülünk a kényelmes autóban, a kocsi a kilométereket falja, mi esszük az otthoni gondos kezek csomagolta szendvicseket, de most nem ugratjuk egymást, mint szoktuk. Csak nézzük mélázva az ablaktörlő lapátjait, ahogyan az esőcseppeket kergetik. Kiscsécsre, az ország egyik legszegényebb falujába tartunk, ahová a 35-ös főútról lekanyarodva Sajóörösön, Kesznyétenen át vezet az út. Szinte mindenhol frissen nyírtak az árokpartok, a kertek rendezettek, a házak meg körülbelül annyira lepukkantak, mint bárhol az országban, leszámítva a nyugati megyéket.

Európai falu Forrás: Bielik István - Origo

Nincs ez másként a Sajó partján fekvő Kiscsécsen sem, ahol éppen járdát építenek, rengeteg ember sürög az építkezésen. A 220 lelkes, 98 százalékban romák lakta borsodi zsákfaluban Barna Barnabás oszt majd segélycsomagokat.

Híres ember

Barna néhány hete híres ember lett: a Kiscsécsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat testülete herceggé nyilvánította a faluért végzett aktív jótékonysági munkájáért. Sokan nevettek rajta, az egyik bulvárlap például a hét viccének titulálta az esetet.

Haladunk terv szerint, de a herceg fél órával a találkozó előtt türelmetlenül hív: merre jártok? Nem értem a kérdést, időben vagyunk, aztán amikor megérkezünk, minden világos lesz, a település polgármesteri hivatalának udvarán már tucatnyi ember toporog a csomagokra várva.

Tészta, liszt, cukor

Kezdődik a segélyosztás Forrás: Bielik István - Origo

Nyomban meg is kezdik az élelmiszerek kiosztását, Barna Barnabás gyorsan elmondja, a helyi önkormányzat írta össze, hogy kik az igazán rászorulók. Összesen 75 csomagot osztanak ki, ha jól számolom, szinte mindegyik családnak jut. A szatyrokban két zacskó tészta, tej, liszt, cukor, bors, paprika. „Ennyiből talán kétszer is főzni tudnak majd” – mondja a 36 éves férfi.

Elővesznek egy listát, felolvassák a neveket, az érintettek átveszik a csomagot, és sietősen hazatérnek.

„A helyieknek semmijük nincsen, amivel kifejezhetnék a hálájukat, ezért jött a herceggé választás ötlete” – emlékezik Barna Barnabás. Meg muszájból is, így talán sikerül elérni, hogy kicsit a mélyszegénységben élőkre irányuljon a figyelem. Ez valamennyire be is jött, a hercegi hírre a Vöröskereszt is felfigyelt, ősztől ők is beszállnak a segélyezésbe.

Csak egy ravatalozó

Kiscsécs Forrás: Bielik István - Origo

„Itt nincsen semmi – mutat körbe Barna -, nincs iskola, orvos, posta, kocsma, gyógyszertár, csak egy ravatalozó”. Nincs bolt, de igény sincs rá – mondják a helyiek –, mert nem tudnák eltartani, annyira szegények. Van, aki még egy kiló kenyeret sem tud venni mindennap.

Balogh Mihály is segít Forrás: Bielik István - Origo

„A faluban a foglalkoztatási arány nulla – mondja Balogh Mihály, a kisebbségi önkormányzat elnöke, a falu alpolgármestere -, bejelentett munkahelye senkinek nincsen.” Aki tud, elmegy maszekolni, füvet nyír, fát vág, olyan is van, aki külföldön próbálkozik, néhányan meg közmunkások az önkormányzat alkalmazásában, de közmunka sincs mindig. A Kiscsécsen épülő járdán a helyiek közül senki nem dolgozik. Pályázati úton kapták a munkához szükséges 2,9 millió forintot, a kiírás szerint azonban a munkát vállalkozónak kellett kiadni, aki nem a helybélieket, hanem a saját embereit alkalmazza. Így aztán az a helyzet állt elő, hogy a melósokat a tétlenségre kárhoztatott helybéliek a kerítésre támaszkodva bámulják naphosszat.

Elveszett ember

Újabb emberek jönnek, kerülik a szemkontaktust, szavuk nincsen, csak egy-egy köszönöm. Közben Barna Barnabás folytatja: „ha itt valakinek nincsen autója, márpedig többnyire nincsen, vagy biciklije, elveszett ember. Busz napjában 2-3, ha jár, így ha egy gyerek megbetegszik, akkor valahonnan kocsit kell szerezni, hogy el tudják vinni orvoshoz. Tiszaújváros 14 kilométer, ez már itt tetemes költségnek számít, ha sikerül is fuvart találni. Akad néhány autó a faluban, az egyik Balogh Mihályé, ő fuvarozza a legtöbbször a helyieket. Van, hogy összegyűjt néhány embert, és elviszi őket vásárolni, máskor kórházba rohangál.

„Voltak olyan lapok, amik azt írták, hogy ez a hét vicce. Ha az a hét vicce, hogy a romák nem tudnak mit enni az ország legszegényebb településén, akkor csak nevessenek rajta, én most is ezt kívánom” – mondja Barna Barnabás.

Nem kéne

Közben egyre lassabban szállingóznak az emberek. Többen a szüleik, nagybátyjuk szatyrát is elviszik, amit nyomban le is könyvelnek az osztók, azután, mivel híre kelt, hogy itt van a sajtó, egyre többen a gyerekeket küldik. Szinte senki nem engedi fotózni magát. Megemlítjük, hogy tennénk egy kört gyalog a faluban, de az ötletre Balogh Mihály azt mondja: „nem kéne”. És lehetőleg kocsival sem, mert „fel van zaklatva az egész falu”. „Halljátok, ez is a segélyosztás, meg miattatok van.” Halljuk, persze, a távolból nem hogy kiabálás, egyenesen üvöltözés hangja üti meg a fülünket, de azt hisszük, valami családi perpatvar. „Az is – mondja Balogh –, a csomagok miatt veszekszenek a családok.” Van, aki azt hiszi, a másik többet kapott (ez kizárt, nem véletlen a lista, meg hogy átlátszó szatyrokban adják az élelmiszereket), van, aki azért háborodott fel, mert a másik elfogadta a segélyt.

Egyelőre megfogadjuk Balogh tanácsát, maradunk a polgármesteri hivatal udvarában. Tovább faggatom Barna Barnabást. A 25 kilométerre lévő Tiszatarjánon született, most Tiszaújvárosban és Budapesten él. Mint mondja, sokat járta a környéket, így figyelt fel Kiscsécsre, az itt élők szegénységére. 2003-ban meghalt a kislánya leukémiában, akkor, mint fogalmaz „megtört benne valami”, azóta igyekszik segíteni a rászorulókon.

Popos dalok

Barna Barnabás Forrás: Bielik István - Origo

Vállalkozó, villamossági cége van (villanyszerelő a végzettsége), most 12 embert alkalmaz, közülük tíz roma. Mostanában kevés megbízásuk van, de volt idő, amikor összesen 104 munkása volt. Már nyolc gyár komplett villanyszerelésén van túl, de eddig még sehol nem volt panasz a munkájukra. Mint mondja, neki is nagyon nehéz volt romaként érvényesülnie.

A vállalkozás mellett zenél, ahogy fogalmaz „popos dalokat” énekel (több versenyt is nyert), a fellépti díjakból, cége bevételéből fizeti a segélycsomagokat. A haknikon szerzett kapcsolatait is igyekszik kamatoztatni, egy cégvezető például vállalta, hogy kifizeti az első osztályos kiscsécsi gyerekek tankönyvcsomagjait és az egyéb tanszereket.

Baljós árnyak

„Ez a hercegi téma itt a településen felkavart mindenkit” – mondja Balogh Mihály. A falu kettéhúz – teszi hozzá Barna -, én nem nézem, kinek segítek, de az itteniek válogatósak kicsikét: akad, aki rászoruló lenne, de nem fogadja el a segítséget, mert szégyelli a helyzetét. „Mindig elfogy, amit hozunk, most az a baj, hogy hétköznap kora délután van.” Balogh Mihály viszont attól tart, hogy nem tudnak majd kiosztani minden csomagot. „Az emberek most meg vannak veszve, közelednek az önkormányzati választások, lesz 7-8 induló (A körülbelül 220 lelkes faluban a polgármesteren kívül négy képviselő van), mert hát ugye kell a pénz”. Barna Barnabás optimista: „ha kell, estig maradok, ha nem visznek el minden csomagot, akkor a maradékot itt hagyom az önkormányzatnál.”

Közben egyre kevesebben jönnek, a csomagok egyre lassabban fogynak. „Szóltunk a helyieknek, hogy jöttök, nem szeretik a nyilvánosságot, félnek, nincsenek hozzászokva.” „Csak megpróbálnék szóba elegyedni valakivel a faluban, hogy mondja el, mi van” – vetem fel. „Nem biztos, hogy jó ötlet – válaszolja Barna –, így is, amikor mondtam, hogy jöttök, néhányan nyomban hazamentek.”

Önfeledten napoznak

Aztán csak nekiveselkedünk, Balogh Mihály elköszön, dolga van, mi hárman - fotós kollégám, Barna és én – kocsiba ülünk és elindulunk a kis zsákfaluban. „Meglásd, ha észreveszik az autót, mindenki bemegy majd a házába” – mondja a vállalkozó. Igaza is van, szinte kiürül az utca, csak a kutyák és a macskák maradnak: önfeledten napoznak az aszfalton. Autót nemigen láttak, kicsit sem tartanak a nagy fémdoboztól.

Csomagok, gazdára várva Forrás: Bielik István - Origo

Csak lépésben tudunk haladni az állatok miatt, ez Barna szerint megint nem jó. A közelben fekvő Nagycsécsen vesztette életét a romák elleni támadások első két halálos áldozata 2008. november 3-án, azóta már akkor is görcsbe rándul a kiscsécsiek gyomra, ha idegen autót látnak. Pláne, ha lépésben jár, mint a miénk, ha kényszerűségből is.

Az egyetlen, Y-ban végződő zsákutca egyik végénél tolatni vagyunk kénytelenek. Egyre hangosabb kiabálást hallunk, mind többen tódulnak az utcára. Egy pillanatra megállok, hogy megforduljak, ekkor egy öreg Wartburg fékez le mögöttünk, a kocsiból Balogh Mihály szalad oda hozzánk: „Szépen kérlek benneteket, menjetek el, ennek legyen itt vége, az előbb már majdnem verekednem kellett miattatok. Nem tudom, mi lesz itt, ha elszabadulnak az indulatok, menjetek el!”

Nyílnak a kapuk

Persze, megyünk. Az aszfalton napozó háziállatok miatt továbbra is csak lépésben tudunk haladni. Nem a legjobb hasonlatok pillanata ez, úgy érzem magam, mintha valamilyen mozgó pellengérre lennék állítva: sorra nyílnak a kapuk, sorra lépnek elő a helybéliek, és mindenki üvölt. Üvöltenek egymásra, üvöltenek ránk, üvöltenek Barna Barnabásra.

A szomszédok egymást gyalázzák és fenyegetik, de mindkettőből jut nekünk is bőven. „Takarodjatok, pusztuljatok innen!” – és ezek a legenyhébb szavak. Egy fehér macska makacsul az út közepén szundikál, egy segítőkész asszony felkapja, majd az árokpartra viszi, közben egyre közelebb jönnek a hadonászó helybéliek.

Végül épségben visszaérünk az önkormányzathoz. Kisvártatva egy idős asszony érkezik, az indulattól olyan hangon üvöltve, hogy már artikulálatlan a beszéde, szinte egy szavát sem érteni. Olyasmiket mond, hogy semmi szükség a segélyre, ők itt Kiscsécsen igenis jól élnek, húst esznek hússal. Vagy tíz percig kiabál, aztán nem szűnő hangerővel biciklire ül, és távozik.

Akkor majd Körömben

A maradék másik faluba kerül Forrás: Bielik István - Origo

Előkerül egy ember, szinte rimánkodik: „Barna, kérlek, vidd innen a maradék csomagokat!” Bepakolunk a hercegék autójába, és elhagyjuk Kiscsécset. Barna a kérésemre a mi autónkba ül. Gyors mérleget von: a rászorulók elvittek ötven csomagot a 75-ből, ezek szerint körülbelül 180 embernek kellett a segítség, negyvennek meg nem. Aztán rezzenéstelen arccal folytatja: gyorsan telefonál egyet. Megszervezi, hogy a maradék szállítmányt két faluval odébb, Körömben osszák ki. Az ottaniak hatvan százaléka cigány, mindannyian szegények, ott is elkél a segítség.