Milliókkal kecsegtetik a háziorvosokat

Vágólapra másolva!
Heves megyében tucatnyi betöltetlen háziorvosi praxis van. Most azt találták ki, hogy az orvosok 6-10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak, ha vállalják, hogy legalább 4 évig a praxisban dolgoznak.
Vágólapra másolva!

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezdeményezésére az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) pályázatot ír ki a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására - írja a heol.hu.

A pályázók a félmilliárdos keretösszegből 6-10 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek, amennyiben vállalják, hogy legalább 4 évig a praxisban dolgoznak.

Heves megyében 12 tartósan betöltetlen háziorvosi körzet van, ebből két felnőtt, egy gyerek, valamint kilenc vegyes körzet. A legrégebben betöltetlen a viszneki és átányi körzet, előbbi 2009. júniusa, utóbbi 2009. novembere óta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!