Az eredeti kiadvány szerkesztőjétől, Nyírő Andrástól tudom, kollégáival, barátaival még 1985-ben határozták el, hogy összegyűjtik az akkor elérhető összes publikus adatot a kommunista vezetőkről. Kutatni kezdtek, éveken át könyvtáraztak, átnézték az összes pártkiadványt, a kronológiákat, kikeresték a Szabad Nép és a Népszabadság beszámolóit a pártkongresszusokról, központi bizottsági ülésekről. Visszaemlékezéseket bogarásztak és életrajzokat gyűjtöttek, hogy végül négy éves munkájuk eredményeként 1989-ben megjelenhessen a Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához című kötetük. Úttörő munka volt!
Ezt én is megkérdeztem Andrástól (Nyírő András – a szerk.). Elmondása szerint szociológus hallgatóként beszélgettek erről baráti körben és kötelességüknek érezték ennek a munkának az elvégzését. Nem volt megrendelő, vagy felkérő, ami érthető. A nyolcvanas évek végén nem volt olyan hivatalos szerv, vagy intézmény Magyarországon, amelyik megrendelt volna egy ilyen munkát. Az anyagot egyébként 1989 után Washingtonban egy szovjetológiai konferencián bemutatták, ahol nem lett különösebb visszhangja. 1993-ban erre az anyagra támaszkodva adta ki az első magyar multimédia CD-t, a Politikát, amely hat kiadást ért meg. Annak idején ez volt az egyik első CD-ROM, így inkább a technikai újdonságként kapott figyelmet.
Tudom, hogy a szerzők sokakhoz hasonlóan, abban reménykedtek a nyolcvanas évek végén, hogy néhány év alatt tisztázódik, kinek mi volt a szerepe a kommunista Magyarország létrejöttében és üzemeltetésében. A mostani viták azt mutatják, hogy 25 év kellett ahhoz, hogy eljöjjön a szembenézés ideje, vezető lapok cikkeznek arról, hogy ki volt kommunista vezető, és ki nem. Szeretném ezt sikerként elkönyvelni.
Lényegét tekintve változatlan „újranyomás”, persze korszerű online köntösben. Célunk az volt, hogy huszonöt év távlatából megmutassuk, 1989-ben, a pártállami diktatúra összeomlása pillanatában milyen keveset is tudhattunk a kommunista rendszer irányítóiról, azokról a személyekről, akik vezető tisztségviselőként döntéseket hoztak, illetve készítettek elő.
Miközben negyedszázad elteltével összehasonlíthatatlanul több információval rendelkezünk, úgy állunk, hogy eddig egyetlen jelenkorral foglalkozó történeti intézet sem vállalkozott a kommunista korszak vezetőinek bemutatására. A most már folyamatosan bővülő online kiadvánnyal a Kommunizmuskutató Intézet üzenni kíván: 25 évvel a rendszerváltoztatás után is rengeteg munka vár még ránk, ha meg akarjuk ismerni a kommunista diktatúra működését. Pontosan ez volt annak a rendszernek az egyik legfőbb jellemzője, hogy annyira zárt világ volt, hogy alig rendelkeztünk információkkal azokról, akik irányították. Nem jó, hogy ez ma is így van, ezen szeretnénk változtatni.
Az 1989-es kiadvány célja az volt, hogy teljes képet adjon az 1945 utáni magyar politikatörténetről, így az eredeti adatbázisban benne szerepel az 1945-1948 közötti kormányok tagjainak listája is. Ezt a hibát kijavítottuk, természetesen a korszak ezen szereplői is megjelennek majd az adatbázisban, de elkülönítve a Politikai- és a Központi Bizottság tagjaitól. Ugyanakkor le szeretném szögezni, célunk nem a denunciálás, hanem a tények bemutatása. Az adatbázis ilyen jellegű hibáinak javítása – a beérkező kritikák hatására is – folyamatosan zajlik. Akik dolgozik, sajnos olykor hibázik. De hangsúlyozom, célunk a kutatás és a nyilvánosság, nem az ítélkezés.
Talán nem hangsúlyoztuk eléggé az újrakiadás egyik fő üzenetét, hogy a változatlan formában történő újraközléssel jelezni kívánjuk az akkori tudásunk hiányosságát. Másik üzenetünk afféle buzdítás: a közpénzzel közcélok teljesítésére megbízott kutatóműhelyek feladata egy ilyen adatbázis létrehozása. Az alig három éve alapított és központi forrás nélkül működő Kommunizmuskutató Intézet elkezdte ezt a munkát. Folyamatosan frissíteni fogjuk az életrajzokat és ábécés sorrendbe haladva – havonta 4-6 személyt érintve – elkészítjük a legújabb kutatási eredményeket is magukba foglaló pályaképeket. Ez persze több év munkája, de el kellett kezdenünk.
Egy történész számára minden kordokumentum kezelhető forrásként, a lényeg, hogy kellő forráskritikával közelítsünk hozzá. A történettudományos kutatás számára az legalább annyira fontos, amit egykor nem tudtunk, nem tudhattunk, mint az, amiről volt ismeretünk.
Nézze, lehet élcelődni azon, hogy miért nem pattant elő a kész mű, mint Pallasz Athéné atyja fejéből, de a Kommunizmuskutató Intézet megtette az első lépést, amelyet továbbiak követnek. A szerénység fontos dolog, főleg ha meggondolom: van az országban számos, évtizedek óta működő történettudományos kutatással foglalkozó intézet, amely ezt az alapvető feladatot, amire most vállalkozunk, nem végezte el.
Intézetünk folyamatosan összeveti az 1989-es tudásunkat a maival és honlapján egymás mellé, párba állítva, párban fogja közölni az egyes biográfiákat. Meggyőződésem, hogy jó néhány személy esetében 25 év múlva akár újabb életrajz elkészítése válik majd szükségessé, így a tervek szerint jól látszik majd, milyen keveset tudhattunk akkor, és mennyivel több információval rendelkezünk ma. Az sem kizárt, hogy lesznek olyan személyek is, akikről ma sem tudunk többet.
Hetente több tucat megkeresést regisztrálunk és dolgozunk fel. Vannak, akik felháborodva jelzik az életrajzokban fellelhető hibákat, vannak olyanok is, akik segítő szándékkal kiegészítő információkat küldenek. Akad nem egy olyan hozzátartozó, akik büszke rokonára, és további értékes adatokat küld. A mi feladatunk, hogy az észrevételeket rendszerezzük és tudományos vizsgálat alá vessük. Az eredmények majd megjelennek az új életrajzokban.
A megkeresések száma azt mutatja, hogy az érdeklődés jelentős. Nem titok, hogy akik vitatják az állampárti diktatúra bűnös jellegét, tiltakoznak. De belátom, mivel a kommunista rendszer egyike a XX. század bűnöző rendszereinek, kommunista vezetőként megjelenni egy felsorolásban nem hízelgő.
Azok tekinthetők a kommunista rendszer vezető tisztségviselőinek, illetve irányítóinak és a pártállam mozgatóinak, akik vezető állami és politikai tisztségben részt vettek a rendszer irányításában.
Szükség lett volna rá, minden bizonnyal. Magyarország nemzetközi, bel- és külpolitikai helyzete azonban ez ellen hatott. A kérdés egyébként egész régiónkat érinti. Az a munka, amit most végzünk a Kommunizmuskutató Intézetben, megpróbálja pótolni az elmaradt lusztrációt.
Nem akarunk a politikának üzenni. Célunk a megismerés és a megismertetés. Demokráciánk egyik legfontosabb elve, hogy kollektív szempontok helyett mindenkor az egyén felelősségét állapítsuk meg. Mindenki a saját döntéseiért felel, ahogy a kommunista korszak vezetői is felelnek azért, amit tettek.
Tervezzük a folytatást a diktatúra nem kifejezetten pártállami, hanem állampárti vezetőinek bemutatásával. A kommunista egypártrendszer és állami vezetők nyilvántartására is szükség van. A Hazafias Népfront, a „szakszervezeti mozgalom”, a KISZ, a Munkásőrség és más, gyakran civilnek és „társadalminak” álcázott, de a diktatúra működésének szerves, akár hétköznapi részét képező szervezetek vezetőinek az adatbázisunkban való feldolgozására is szükség van. Mint látja, sok évnyi kutatás és feldolgozó munka áll még előttünk.
Egy nagyszabású és eddig érintetlen terület feltérképezését vállaltuk. Hogy ebben voltak és nyilván lesznek hibák, az természetes. Tudja, minden olyan munka, amely a kommunista múltat igyekszik feltárni, érzékenységekkel találja magát szemben. Azok az évtizedek súlyos tehertételt jelentenek a mai napig, számtalan velünk élő tragédiát, traumát rejtenek, amelyek feldolgozása, tisztázása még csak most kezdődik. A hibákat azonban folyamatosan kijavítjuk, a visszajelzéseket komolyan vesszük – és elvégezzük a feladatot.