Egyetlen nap alatt duplájára nő a Sunday Assembly mozgalom nemzetközi közössége, amikor vasárnap világszerte 33 új városban, köztük Budapesten alakul meg a szervezet helyi egyesülete – írják magyar nyelvű honlapjukon.
A Sunday Assembly egy vallás nélküli egyház, célja pedig, hogy küzdjön a modern világban meglevő magány és elszigeteltség ellen.
"Ha egyetlen Isten létezéséről sincsenek szilárd bizonyítékaink, miért ne éljünk úgy, mintha ez lenne az egyetlen életünk? Így minden perc édesebb és értékesebb lesz" – érvel Sanderson Jones, a Sunday Assembly egyik alapítója.
Társáva, Pippa Evans-szal tavaly januárban alapították az ateista egyháznak becézett mozgalmat, amelynek célja, hogy közösségi élményeket adjon az embereknek: közös éneklést, felolvasásokat, érdekes előadásokat, együtt sütizést. A két alapító tag humorista, stand up comedy előadásokat adnak elő.
Mottójuk: „Élj szebben, segíts gyakrabban, csodálkozz többet!" Küldetésünk pedig az, hogy segítséget nyújtsunk ahhoz, hogy mindenki felfedezze és megvalósítsa a benne rejlő lehetőségeket..