A Belváros vétlennek tartja magát Giró-Szászék ingatlanügyében

Vágólapra másolva!
Az ingatlanpiac összeomlott, az árak több mint egyharmaddal csökkentek, az ingatlanok felújításához nem kaptak elegendő hitelt, befeketetőket sem találtak, az üresen álló ingatlanok veszteséget termeltek - ezzel indokolja a Belvárosi Önkormányzat, hogy jóval a piaci ár alatt került a Dorottya utcai ingatlan Giró-Szász András és sógora, Serfőző Péter tulajdonába.
Vágólapra másolva!

Giró-Szász András tíz százalék részesedéssel társtulajdonosa a Dorottya 8 Hotel Kft.-nek, ez az a cég, amely egy 120 szobás, háromcsillagos szállodát fog építeni az V. kerületi Dorottya utcában.

A Blikk pénteken írt arról, hogy az üzleten százmilliókat nyerhetett Giró-Szász András,és sógora Serfőző Péter, az önkormányzat ugyanis az értékesítés előtt 25 százalékkal levitte az eladási árat az ingatlanválságra hivatkozva. A lap úgy tudja, a 3200 négyzetméter nettó hasznos alapterületű Dorottya utcai épületet 776 millió forint helyett 582 millióért adták el, ez pedig a 180 ezer forint/négyzetméterárával a Vörösmarty tér mellett igen méltányosnak számít. A mostani átlagár 340 ezer forint négyzetméterenként.

Ingatlanválság

A Belvárosi Önkormányzat közleményében tagadta, hogy áron alul adták volna el az ingatlant. Arra hivatkoznak, hogy 2008 és 2009 fordulóján a magyar ingatlanpiac összeomlott. Az önkormányzat azzal is érvel, hogy először fejleszteni akart az ingatlant, de ehhez nem kaptak elegendő hitelt, befektetőket kerestek. A cég felének értékesítésére írtak ki pályázatot úgy, hogy az önkormányzat megtartotta volna a tulajdon felét. Miután ez a pályázat sikertelen volt, és az üresen álló ingatlanok további veszteséget termeltek, nemzetközi, nyílt, többfordulós pályázatot írtak ki az ingatlancsomag egészére.

Pályázott és nyert

A pályázat az 1 milliárdot meghaladó érték miatt az Európai Unió országaiban bejegyzett cégek számára is nyitott volt, erre pedig a luxemburgi bejegyzésű Praefinium tette a legjobb ajánlatot - írta az önkormányzat. A Praefinium vezérigazgatója Serfőző Péter, Giró-Szász sógora.

Feljelentenek

A Demokratikus Koalíció hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz az V. kerületi önkormányzat, illetve Giró-Szász András államtitkár vállalkozása ellen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!