Lemondott-e már Vida Ildikó? – ezt a mondatot valószínűleg egy ideig nem felejti el az a három ügyfélszolgálatos, aki szerda délelőtt a NAV Kiemelt Adózók Adóigazgatásán dolgozott. Délelőtt 10 és fél 12 körül legalább húsz alkalommal hallhatták néhány polgári engedetlenséget hirdető aktivistától.
Az 1000 milliárdan a tisztességes adózásért Facebook-csoport tagjai – Vágó Gábor volt LMP-s politikus vezetésével - sorszámot húztak a portán, leültek, és békésen vártak. Néhányan molinókat is ragasztottak a székekre, rajta a mondattal: vannak még tisztességes adózók. Az épület környékén négy rendőrt láttunk.
„Úgy érezzük, már nincs más lehetőségünk. Törvényes keretek között szeretnénk megmutatni, hogy lehet tiltakozni Vida Ildikó és a NAV ellen” – mondta várakozás közben az Origo tudósítójának az egyik fiatal.
Volt idő beszélgetni, a dolgozók nem siettek, egy óra elteltével sem hívtak még senkit, pedig az aktivisták extra sorszámokat is húztak. A terem lassan megtelt, fogyott a tea és a kóla az automatából, és előkerült néhány doboz sör is. Egy idő után már a saját ügyüket intéző emberek is elégedetlenkedni kezdtek, két férfi odament egy ablakhoz, hogy panaszkodjon. Az ő sorszámaikat előre vették, az egyedül álldogáló biztonsági őr pedig erősítést kapott – már ketten néztek farkasszemet az üldögélőkkel. Egy hölgy hangosan veszekedni kezdett az aktivistákkal, mert másfél órája nem került sorra.
Fél 12 után pár perccel végre csipogott az ügyfélhívó, de mielőtt az első aktivista odamehetett volna az ablakhoz, az ügyintéző veszekedni kezdett a sajtósokkal. Addig nem volt hajlandó fogadni az ügyfelet, amíg azok nem ültek vissza a helyükre, így csak négyszemközt lehetett vele beszélgetni.
Kérdésükre mindannyian ugyanazt a választ kapták: érdeklődjenek a NAV sajtóosztályán. Többen rákérdeztek arra is, vajon azok az állampolgárok ellenőrizhetik-e a saját adóbevallásukat, akik szerint arcátlanság, hogy Vida Ildikó vezeti a vizsgálatot az ügyben, melyben személyes érintettsége is felmerül. Az ügyintézők erre azt felelték, hogy önellenőrzést természetesen lehet kérvényezni.
Vágó Gábor, az akciót vezető volt politikus szerint volt értelme az akciónak.
„Felhívtuk a figyelmet arra, hogy a kormányban senki nem söpörheti a szőnyeg alá ezt az ügyet. Jó volt tapasztalni, hogy a másfél óra alatt közösség alakult ki. Nemcsak a sorszámot húzó tudatos adózók kezdtek beszélgetni egymással, hanem a saját ügyeiket intézők is” – kommentálta a történteket Vágó.
A NAV-ügyfélszolgálatokon dolgozók viszont fellélegezhetnek, bár a csoport a jövőben további akciókat is szervez, azok más jellegűek lesznek.
Nem mindenki örült azonban a tiltakozásnak. A Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete korábban méltánytalannak és igazságtalannak nevezte, hogy a NAV egész testületét korruptnak állítják be a tüntetők és egyes politikusok.
A NAV több tízezer munkavállalója „hittel, becsülettel, és odaadással végzi munkáját annak érdekében, hogy az ország gazdasági rendjét fenntartsák, és a bevételek beszedését biztosítsák”. Ezért a szakszervezet azt kéri a politikusoktól, a demonstrációk szervezőitől, a média szereplőitől, illetve a magyar társadalom tagjaitól, hogy amikor véleményt mondanak a NAV-ról, akkor ezt vegyék figyelembe.