Ismeretlenek az OTP Bankra hivatkozva próbálnak meg személyes internetbelépéshez szükséges adatokat kicsalni az ügyfelektől - figyelmeztet immár egy hónapon belül másodszor a pénzintézet, hangsúlyozva, hogy a levél hamis, és azon keresztül egy adathalász oldalra jutnak az ügyfelek.
A bank ismét felhívja a figyelmet arra, hogy soha nem kérnek emailben ügyféladatokat, szolgáltatás megerősítést. Ha valaki mégis megadta az adatait, lépjen kapcsolatba a bankkala 06-1-3666-666 telefonszámon, vagy e-mailben. A bank jelezte azt is, hogy „a visszaélési kísérlet kapcsán megtette a szükséges biztonsági intézkedéseket és jogi lépéseket".
Az OTP-nek az elmúlt hetekben több problémája is akadt, november közepén például teljesen összeomlott a rendszere. Az internetes felület sem üzemelt a megszokott módon, ráadásul a bankfiókokban is csak korlátozottan lehetett a szolgáltatásokhoz hozzáférni. Alig egy héttel korábban az OTP központi honlapja, több aloldala és netbank-szolgáltatása állt le. Akkor a bank áramszünetre hivatkozott, és az Origónak azt nyilatkozták, nem volt arra utaló jel, hogy hackertámadás érte volna őket.