Az államfő bejelentette: fél éven belül megkezdődhet annak a szennyvíztisztítónak az építése a Vörös folyón, ami a 300 millió dolláros magyar hitelkeret-szerződés által valósul meg. A víztisztítót a Fővárosi Vízművek szakemberei építik meg. A vietnami tárgyalások eredményei közé sorolta a magyar államfő, hogy a Magyar Honvédség segítségével elkészítik azt a térképet, ami alapján aknamentesíthető Vietnamnak az a része, ahol évente még mindig mintegy ezer halálos áldozatot követelnek a taposóaknák.
Áder János tárgyalt partnereivel arról is, hogy Vietnam atomerőművet kíván építeni és Magyarország miként segíthetne a szakemberképzésben.
Áder János azt mondta, ha Magyarországon megkezdődik az új atomerőműblokk-beruházás, a vietnami szakemberek „az első kapavágástól” a helyszínen figyelhetik az építkezést. A magyar államfő hangsúlyozta, hogy a vietnami édesvízi haltenyésztésben is szerepet vállalhatnának a magyarok.
Áder János azt is mondta, hogy Vietnamban olyan lehetőségek nyílhatnak meg a magyar beruházások előtt, amiket eddig még nem használtunk ki. Hangsúlyozta, a vietnami köztársasági elnök tavalyi Magyarországi látogatása óta eltelt időszakban jól fejlődtek a két ország kapcsolatai, 60 százalékkal nőtt a külkereskedelmi forgalom, de még vannak kiaknázatlan lehetőségek.