Barcson nincs is borókás, mégis emléktáblát kapott

Emléktáblát avattak a Barcsi Ősborókás tiszteletére, mert negyven éve nyilvánították tájvédelmi körzetté. A gyönyörű, de korántsem érintetlen terület nem is barcsi, de a bölcs névadók gondoltak Losonczi Pálra, az egykori Vörös Csillag Termelő Szövetkezet hajdani elnökére, aki akkoriban már az Elnöki Tanács elnöke volt. Az is kiderül, miért ősborókás az ősborókás, és hogy miért van sok gyereke a bakternek. 

Negyven év nagy idő, az embert ilyenkor kezdi zaklatni a háziorvosa, hogy menjen el szűrésekre, meg hogy sportoljon, de negyven év meg sem kottyan egy ősborókásnak. Mert az egyfelől több száz éve jött létre, másfelől folyamatosan vizsgálgatják és még sportol is: fújja a szél, áztatja az eső, legeli a birka. Mégis, az ember ragaszkodik a kerek évfordulókhoz, nem úszhatta ezt meg a Barcsi Ősborókás sem, kapott egy szép emléktáblát annak apropóján, hogy 1974-ben nyilvánították tájvédelmi körzetté.

Pontosan leírni

Ez a látvány fogadott érkezéskor Kattintson, galéria nyílik Fotó: Polyák Attila - Origo

Darány községet Barcs felé elhagyva az erdőben jobbra van egy borókákkal megtűzdelt tisztás, ott indul a 34 négyzetkilométeres ősborókás tanösvénye. Így talán egyértelműbb: GPS: 45.978713,17.569971. Nekünk könnyű volt odatalálni, mert tucatnyi autó állt az út menti parkolóban és vagy húsz ember toporgott a sorompónál.

Erdészek, a Duna-Dráva Nemzeti Park (merthogy a borókás ennek része) emberei, kiránduló nyugdíjasok, és néhány öltönyös gyűlt össze a jeles nap alkalmából, a társaságnak egy tízperces sétát kellett tennie a Kuti őrházig, ott volt a tábla, amit avatni mentünk.

Megakadtunk

Ez itt egy... Kattintson, galéria nyílik Fotó: Polyák Attila - Origo

Nem mondom, hogy menet közben az érintetlen tájban gyönyörködtünk - mert a borókás éppen az ember beavatkozásának köszönheti a létét –, de gyönyörködtünk. Csak éppen mi, városi emberek nem tudtuk, miben. A borókát felismertük, az akácot, mohát, zuzmót is, de itt megakadtunk. Pedig a térség olyan növényritkaságok otthona, mint a fekete kökörcsin, a homoki kocsord, a homoki szalmagyopár, a fűzlevelű gyöngyvessző, valamint a fokozottan védett tarajos pajzsika, sőt, Magyarországon egyedül itt található meg a királyharaszt.

Richard Bright orvos és geológus 1815-ben járt erre és az élményeit feldolgozó könyvben megemlékezik a térség óriási erdőségeiről, amelyekben hatalmas állatseregletet legeltettek. A helyiek ezt így foglalták össze: nem Somogyban van az erdő, hanem Somogy van az erdőben.

Mindent lelegeltek

Utak a vizes-lápos, járhatatlan térségben nem voltak (vasút sem), csak egy postaút, a fát a helybéliek nem tudták elszállítani a térségből. Ezért aztán a kitermelt fát a legegyszerűbb módon értékesítették: hamuzsírt (szappan- és üveggyártáshoz használatos kálium-karbonátot) készítettek belőle. A gazdák a maradék erdőket és a kitermelt területeket legeltették, ha lehetett, szántóföldként hasznosították. Ez a legeltetés hozta létre az ősborókást: a nyílt területeken az állatok mindent lelegeltek, kivéve a borókát, mert annak szúrós a levele.

A tanösvényi séta erősen ajánlott filozófia szakosoknak, mert van itt egy nagy dilemma: hagyományosan az érintetlen tájak lesznek idővel természetvédelmi területek, itt pedig egy olyan szisztémát igyekeznek megóvni, ami az ember műve.

Utolsó nap a hivatalban

Munka közben Fotó: Polyák Attila - Origo

Séta közben hamarosan összefutunk a terület karbantartóival: rackajuhok legelésznek a borókásban. Ez az utolsó napjuk a hivatalban, holnap behajtják őket Drávaszentesre, ott telelnek majd, a nemzeti park Dráva Kapu bemutatóközpontjában. Ott sem maradnak munka nélkül, az őshonos háziállat bemutató attrakciói lesznek tavaszig. Tizenhat kilométer a táv, több utat is le kell majd zárni a hajtás miatt.

Megérkezünk a Kuti őrházhoz, ami tulajdonképpen egy bakterház. A sínek megvannak, el is húz egy-egy vonat, amíg ott vagyunk. Az ünnepségen a civileken kívül megjelent Szászfalvi László, a térség országgyűlési képviselője, Karvalics Ottó, Barcs polgármestere, V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár. A szakmát többek közt Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója és Kárpáti László erdőmérnök, Fertő-Hanság Nemzeti Park nyugalmazott igazgatója képviselte, utóbbi három ember beszédet is tartott.

Egerszegi, Lajkó, Rubik

Kárpáti László, Závoczky Szabolcs, V. Németh Zsolt Fotó: Polyák Attila - Origo

V. Németh Zsolt szerint 1974-es évben sok kinccsel gazdagodott Magyarország, akkor született meg például Egerszegi Krisztina, Lajkó Félix, a Rubik kocka, és a Barcsi Borókás is, utóbbi azonban kilóg a sorból, mert valójában nem akkor született, csupán negyven évvel ezelőtt nyerte el méltó rangját, amikor tájvédelmi körzet lett.

Az államtitkár szerint Magyarország természeti szépségei olyan gazdagok, hogy egy egész élet sem elég ahhoz, hogy valamennyit megismerjük. Aztán Antoine de Saint-Exupéry Kishercegjét idézte, amiben a Róka azt mondta a Kishercegnek, „Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.” Mert hogy a nemzeti parkokkal is így van ez.

Hol van itt az út?

V. Németh Zsolt úgy véli, a védetté nyilvánításnál valami olyasmit teszünk, mint amikor egy kiváló költőt, írót beemelünk a nemzeti kánonba, a legkiválóbbak közé. Erről az jutott eszembe, hogy a szövegírók élete sem fenékig tejfel.

Sín van, út nincsen Galériánkért kattintson Fotó: Polyák Attila - Origo

Kárpáti László (aki pályafutását a Barcsi Borókásban kezdte) hosszasan méltatta az elődöket. Beszédének legérdekesebb része az volt, amikor arról ejtett szót, hogy ugyan egy vasúti őrháznál vagyunk, de hol van itt az út? (Tényleg, sehol.) Miért kellett ide őrház? Azért, mert valamikor annyi állatot hajtottak át a síneken, hogy szükség volt őrházat, sorompókat működtetni. Később a természetvédelmi hatóság megvette a bakterházat, Kárpáti ott kapott szállást. Az agg erdőmérnök a beszéde után erről mindjárt meg is osztott egy történetet az egybegyűltekkel: egy idős kollégája, bizonyos Imre bácsi egyszer megkérdezte: - Na, Laci, hogy aludtál? - Hááát, Imre bátyám, itt lábtól-fejtől megy a vonat. Ha jön egy szerelvény, ugrál a ház. – Na látod, ezért van a bakternek sok gyereke – válaszolta a bölcs kolléga. Az sajnos nem derült ki, Kárpátinak hány gyereke van.

Pálinka van, de nem boróka

Egy ásványvizet kérek Fotó: Polyák Attila - Origo

Az ünnepélyes táblaavatót pálinkázással egybekötött pogácsázás követi a bakterházban. Jóféle borókapárlatra számítok, de nem, a terményt nem szedik le a park dolgozói, mert azzal belenyúlnának a táplálékkörforgásba. Mindegy is, nem vagyok érintett, én vezetek. Pálinkázás után megkérdezem V. Német Zsoltot, miért látogatott ide. Mert hát szép dolog, hogy emléktáblát avatunk, de mégis miért?

- A nemzeti parkok az országban nem csak segítenek fenntartani azt a varázslatos természeti értéket, amit örököltünk, hanem számos más funkcióval is bírnak, a turizmus ösztönzői, a helyi termékek ösztönzői, mintát adnak a természetközeli gazdálkodásra és részei a vidékfejlesztésnek is – válaszolta az államtitkár. V. Németh Zsolt fontosnak tartja, hogy valamennyi nemzeti parkot végiglátogassa, és a tapasztalataikat megismerje. Erre apropó az emléktábla avatása.

Hasonlít a régire

Závoczky Szabolcs, a nemzeti park igazgatóját az elmúlt negyven évről kérdeztem. Volt egy passzívabb időszaka a természetvédelemnek, amikor óvták-védték a területet, de igazándiból nem avatkozott bele a folyamatokba – mesélte. Aztán 2000-től egy nagyon aktív időszak kezdődött, amikor felelevenítették a valamikori állattartást. (2000-ben egyébként erdőtűz pusztított a területen, feltehetőleg gyújtogatás miatt.)

Mostanra jutottak odáig, hogy a borókás kezdi visszanyerni azt az arculatát, ami negyven évvel ezelőtt, a védetté nyilvánításkor jellemezte. Jelenleg 350-400 állat legel itt, ennyi képes fenntartani a területet, úgy, hogy még munkát is ad néhány embernek. A táj kezd ugyan hasonlítani a régire, de mégis, jelentős a különbség: az erdő nagyobb lett a gyepek rovására, nem múlt el nyom nélkül az a 20-25 év, amikor nem volt állat a területen.

Patkó Bandi fája

Ezért aztán igyekeznek minél nagyobb térséget megtisztítani a fáktól. Régi katonai térképek és légi felvételek (már az ötvenes évből is) segítik a munkát. Folyamatos a karbantartás, zsilipeket építenek, tómedret kaparnak, uniós összegekből mostanában sokkal több pénz jut a területre, mint korábban.

A hivatalos tájékoztató szerint a Barcs-Darány határában húzódó homok- és lápvidék természeti értékeire 1923-ban figyeltek fel először. Az első védetté nyilvánítások 1942-ben történtek: a „Patkó Bandi Fája” elnevezésű kocsányos tölgyet, a „lant alakú” feketefenyőt, illetve a Rigóc-patak középső szakaszát helyezték természetvédelmi oltalom alá. Az 1974-ben megalakult a Barcsi Ősborókás Tájvédelmi Körzet 1996-ban - a Duna-Dráva Nemzeti Park megalakulásakor - nemzeti parki rangot kapott. Ha jól számolom, 2036-ban megint jövünk táblát avatni.

Miért ősborókás?

Ős? Nem ős? Galéria nyílik, ha kattint Fotó: Polyák Attila - Origo

Visszasétálunk a parkolóhoz, ami alig tíz perc, az egyik öltönyös menet közben megjegyzi: évek óta nem sétált ennyit. A kiránduló nyugdíjasok csúnyán néznek. Nincs vége a programnak, a nemzeti park drávaszentesi bemutatóközpontjában tovább folytatódik az ünnepség, előadások formájában.

Kárpáti László felteszi a kérdést, ami engem is végig feszített: Miért nevezik ősborókásnak az ősborókást? Sok mindenre számítottam, de erre a válaszra nem: Azért, mert így jobban hangzik. És miért lett barcsi? Miért nem például darányi, amihez közelebb fekszik? – ezeket a kérdéseket is Kárpáti fogalmazza meg, ezekre is egyszerű a felelet: Azért, mert ezek nem mentek volna át. Az elvtársak bölcs előrelátással úgy gondolták anno, legyen inkább barcsi, hiszen Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke (a kor Áder Jánosa, mert ez a poszt ma az államfőinek felel meg) barcsi születésű volt.

Keserű elvtárs megmondta

Nem csak születésű, kötődésű is, korábban a helyi Vörös Csillag téesz elnöke volt, és a vadásztársaságban is voltak emberei. Így már mindent értek.

A természetvédelmi területté való nyilvánításról is kiderül egy-két érdekesség: a folyamatban szerepet játszott egy, a barcsi vasútállomáson feltűnt titokzatos geodéta is, aki világlátott ember volt és állította, ilyen szép területet – és nem az állomásra gondolt - még sehol nem látott. Ez szöget ütött a helyiek fejébe, akik éppen a térség erdősítésével próbálkoztak. A hosszas eljárás egyik döntő pillanata az volt, amikor a területre látogatott a járási párttitkár, bizonyos Keserű elvtárs és azt mondta, olyan szép ez a borókás, ezer éve itt vadászik, de még soha nem tűnt fel neki. Van remény, ujjongtak a szakemberek és valóban, a területet hamarosan védetté nyilvánították.

Apró gyilkos

Nem futottunk össze Magyar Természettudományi Múzeum/Németh Tamás

A Barcsi Ősborókás azóta sem szerepel gyakran breaking newsként a híradásokban, egy apró gyilkos miatt azonban még a fővárosi kerttulajdonosok életét is megkeseríti. Itt, a borókásban találták meg ugyanis 1999-ben a tuják csodaszép, villámgyors, falánk kártevője, a boróka-tarkadíszbogár (Lamprodila festiva) első hazai példányát.

Mindent tűvé tettünk, hogy elbeszélgessünk - az egyébként védett ízeltlábúval -, de nem találtuk. Ha van esze, akkor most egy fűtött budai tujásládán szunyókál és kacag az égre.