Még mindig vetítik az áldozathibáztató rendőrségi videókat
![Szél Bernadett, LMP](https://cdn.origo.hu/2023/12/nEuaPSUqQXgXwmGfSMcE0mb1rDCASjNqcYN8FDVGCVA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhYmYzMzE1ODA0MTQxNTBhNzVlYTJlMjQ0ZWRiMThm.webp)
Szél Bernadett szerint a tiltakozások dacára a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság még mindig nem vonta vissza az áldozatokat hibáztató filmeket, sőt, a Belügyminisztérium kiállt mellettük, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig "lapít az ügyben".
Emlékeztetett arra, hogy az alapvető jogok biztosa a videókat bíráló nyilatkozatot adott ki, és számos szakmai szervezet tiltakozását fejezte ki.
Az LMP szerint a kormánynak egyértelműen el kellene ítélnie az áldozatok emberi méltóságát súlyosan sértő videókat, ezek vetítése a középiskolákban elfogadhatatlan.
Az Origo is megírta, hogy a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság három videót tett közzé novemberben, amelyek a nemi erőszakkal kapcsolatos bűncselekmények megelőzését célozták, de civilek szerint a videó azt sugallja, hogy maguk a sértettek is tehetnek arról, hogy megerőszakolják őket.