Húsz perc múlva kezdődik az ételosztás, de még csak huszonöten ácsorognak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Bem rakparti épülete előtt. Ilyen kevesen éhesek? Bent, a sajtótájékoztató termében nem fogy a pogácsa, lehet, hogy az összegyűltek az eseményre való tekintettel ilyen szemérmesek. Vagy már túl vannak az ebéden, hiszen 13 óra van.
Az egész egy vidám összeborulással indul, a sajtótájékoztatón Morvai Emília, a szeretetszolgálat közép-magyarországi régióvezetője és Béres Klára, a Béres alapítvány elnöke méltatják egymást a jó húsz éves felhőtlen együttműködés okán, meg mert az alapítvány 10 millió forint értékben 7000 üveg cseppet adományoz a máltaiaknak.
Olyan mondatok hangzanak el, mint hogy „nem szabad elmenekülni a felelősség elől”, „ez a szeretet és az odafigyelés ünnepe”, szeressük felebarátainkat, mint önmagunkat”, meg hogy „jól kell tudni adni”.
Kétszer ad, aki gyorsan ad – tehetném hozzá: ötven perc telik így el, de a kapu csak akkor nyílik meg, amikor a tárgyalóból mindenki levonul az udvarra. Eddigre már néhány százra bővül az ételosztásra, TAJ-kártya nélkül is igénybe vehető orvosi vizsgálatra várók száma. Kis magyar Oscar-díj átadás, csak pompa nélkül és fordítva: az egyik oldalon fotósok, kamerás emberek, a másik oldalon meg az éhesen toporgó névtelen emberek, bár kétség kívül van, aki itt is integet.
Még az osztás megkezdése előtt megmutatják nekünk a szolgálat kórtermét, ahol olyan hajléktalanok gyógyulhatnak, akiket „otthonában lábadozhat” minősítéssel engednek ki a közkórházakból. Néha előfordul, hogy valakin már nem lehet segíteni, ők legalább nem az utcán halnak meg. Összefutunk Istvánnal, aki nem lábadozik, őt kicsit felerősítik, mielőtt tüdőműtétre viszik.
Az orvosi rendelő felé vezető szűk folyosón gyomorforgató bűz terjeng, éppen egy hajléktalant vizsgálnak, akinek a nadrágját több helyen is átvérezték fekélyes sebei. Valószínűleg nem érez fájdalmat, szemlátomást tökrészeg.
Kint az udvaron pénteken és szombaton 500–500 adag meleg ételt osztanak ki a rászorulóknak, a mai menü rizseshús, kenyér, alma, forró tea. Egy férfi a sor végén kiabálni kezd: jöjjenek csak ide, de mocskos liberális sajtótermékeknek nem nyilatkozom! Úgy fest, itt csak ilyenek vannak, senki nem megy oda hozzá. A többiek egykedvűen ácsorognak, de sokan viccelődnek egymással: ők a keménymag, egy szemlátomást összeszokott csapat, akik ismerik egymást a hasonló helyekről.
Feltűnik a sorban egy nő, két gyerekkel, az egyik még babakocsiban ül. Az ételosztásban szintén részt vevő Baptista Szeretetszolgálat emberei gyorsan előre engedik. Ételhordóba adnak nekik ebédet, a nagyobbik gyerek kap egy pohár teát, majd gyorsan távoznak. Elkísérem őket egy darabon, az anyuka, Szabó Zsuzsanna összesen hét gyereket nevel egyedül, a férje néhány éve meghalt. Nyolcan százhúszezer forintból élnek, Zsuzsanna, ha tud, alkalmi munkákat vállal. A legtöbb pénzt az albérlet viszi el. Aki iskolába, óvodába jár, az ott eszik, hétvégén pedig mindkét napjuk azzal telik, hogy járják a segélyhelyeket, ételosztásokat.
Amit most kaptak elég nyolc embernek? – kérdezem. Nem. Ma a kicsik esznek, a többi gyerek majd holnap eszik. Mert itt holnap is lesz itt ételosztás, akkor is eljövünk. Van olyan nap, hogy semmi nem jut az asztalra? Nincsen – válaszolja – vannak helyek, ahol kenyeret is osztanak, az több napra is elég. Közben a nagyobbik gyerek, Roland nyafogni kezd: mikor eszünk, anya? Majd ha hazaértünk, kisfiam. Nehéz megnyugtatni Rolandot, a VIII. kerületben laknak – ennyi gyerekkel csak ott kaptak albérletet - az pedig messze van még.
Visszamegyek az ételosztáshoz, próbálom megállapítani, ki hajléktalan, és ki az, akinek van ugyan lakása, csak éppen ételre nem futja. Nem lehet az ápolatlanság-ápoltság kettőse mentén eldönteni a kérdést, de mint Szilágyi Bélától, a Baptista Szeretetszolgálat alelnökétől megtudom, ez nem is szempont, ilyesmit ők nem vizsgálnak.
Azt látják viszont, hogy egyszerre stagnálás és jelentős hullámzás van az ételosztásokon résztvevők számában. Van, amikor kétszázan mennek el, van, amikor az ötszáz adag étel sem elég. Most kevesebben vannak, mint ötszázan, akad, aki többször is fordul, de ezt elnézik nekik. Egy férfi padon ülve falatozik, a kutyája szomorúan nézi, aztán hirtelen odaperdül valaki, és letesz egy adag rizseshúst a blöki elé.
A stagnálás annak köszönhető, hogy a segélyszervezetek a homelessek közül sokat a hajléktalanszállókon, vagy az utcai szociális munkában gondoznak, így ők nem járnak ételosztásokra. A hullámzás oka pedig az időjárás. Hidegben sokan jönnek. Azt gondolnánk, hogy a jobb időben kevesebben jelentkeznek, de a tél olyan energiákat vesz ki az emberből, hogy tavasszal is egyre inkább kérik a segítséget.
Szilágyi Béla szerint Budapesten több a hajléktalan, mint a férőhelyek száma, de a szállókba nem megy be mindenki, ezzel együtt bármennyi megnyílik, rögtön megtelik. Ha egy férőhely megüresedik, egy napon belül lesz rá jelentkező.
Időközben megkezdődik a sorban állás a Máltai Szeretetszolgálat orvosi furgonjánál is. Beszélgetni kezdünk egy szemlátomást sokat próbált, borostás férfival. Nem tudom megítélni, hány éves lehet, elhasználta az élet, az biztos. Rendszeres páciense a furgon doktornőjének, aki egy tündér - mondja. Mint mindig, most is nyugtatóért és tüdőgyógyszerért jött. Nem emlékszik pontosan, mikor, de egyszer el akartak tőle venni egy liter bort, aminek az lett a vége, hogy úgy megverték, hogy még a tüdeje is megsérült. Évekig kezelték az orvosok, amire valamennyire rendbe jött. Azóta nem dohányzik, de innia muszáj, különben nem bírná az életet „lelkileg”.
Az Eurostat adatai szerint Magyarországon tavaly 3,285 millió ember kevesebb, mint 65 ezer forintból élt havonta. A Civil jelentés a gyerekesélyekről, 2012–2013 című tanulmány szerzői azt írják, szinte már meg sem hallható, annyiszor elhangzott, hogy hazánkban a szegénység és egyenlőtlenség nő. A szerzők szomorúan állapítják meg, hogy Magyarország Európában a szegénység és gyerekszegénység mutatóit illetően a legrosszabb statisztikákat felmutató országok közé tartozik. A szegénységben élők aránya a teljes népességre vetítve 2007-ben 12,3, 2013-ban pedig 14,3 százalék volt. Ugyancsak az Eurostat adatai szerint hazánkban a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya 2007-ben 19,9, míg 2013-ban 26,8 százalék volt.
Idén februárban nagy vihart kavart, hogy a Fővárosi Önkormányzat csak hat helyen engedélyezte az ételosztásokat. Megkérdeztük, mennyit változott a helyzet. Annyit, hogy azóta alkalmi ételosztó helyek is vannak. Tudjuk, az érintettek nem innen értesülnek róla, de aki olvassa, adja át: