A 15 évvel ezelőtti, első ilyen elszigetelt lépések mára rendszerré álltak össze, és az ünnepnapok után lassan beszivárogtak a kultúrába, a gondolkodásba, sőt elfoglalták a köztereket is.
A nemzeti jelképek „iránti tisztelet és megbecsülés megélésének" és az ebből fakadó felelős cselekvésnek adna új lendületet az a legújabb kormánypárti javaslat, amely március 23-át a magyar zászló és címer napjává nyilvánítaná. Munkaszüneti nap ugyan nem lenne a dátum, de kiemelt szerepet szánna neki a két ötletgazda, Rogán Antal és Németh Szilárd.
Az MSZP nem támogatja a javaslatot, mert - mint Tóbiás József pártelnök jelezte - már van a magyar zászlónak ünnepe, az 1848 óta március 15-e, amikor pártállástól függetlenül mindenki úgy tűzi ki a kokárdát, hogy azzal a nemzeti trikolort ünnepli. Egyébként pedig a szocialisták az uniós zászló kitűzését is előírő törvényjavaslattal válaszoltak a kormánypárti előterjesztésre.
Érdekes, hogy a fideszes képviselők az ötletről meg se kérdezték Granasztói Györgyöt, pedig ő a témáért felelős miniszterelnöki megbízott. Granasztói az Origónak a határozati javaslat benyújtása utána elmondta, a javaslatról nem tudott, bár miniszterelnöki megbízottként ő "inkább a kitüntetések témájával foglalkozik". Hozzátette: érzése szerint ez amúgy is inkább "politikai típusú" előterjesztés.
Az első ilyen, „politikai típusú", szimbolikus lépés még az első Orbán-kormány idejére datálható, amikor 2000. január 1-jén a Szent Koronát a magyar millenniumi ünnepségsorozat nyitányaként a Dunán a Parlamentbe szállították. A köznyelvben koronaúsztatásként emlegetett eseményt az elhíresült, milliárdokat felemésztő Országimázs Központ rendezte.
Habony Árpád, a koronagondnok
A Szent Korona azóta is fontos jelkép a jobboldalon. A Jobbik parlamenti frakciója a ciklus kezdetén mindig itt tesz esküt. A fideszes Wittner Mária pedig 2011 végén még törvényjavaslatot is benyújtott, hogy január 9-e legyen a Szent Korona ünnepnapja, hiszen az megtestesíti „az ország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét". Ebből végül nem lett semmi.
A Szent Koronára és más nemzeti jelképekre egyébként nemcsak kiemelt figyelmet fordít a kormány, de kiemelten védelmezi is őket. A büntető törvénykönyv (Btk.) egy tavaly júliusi szigorítása óta például egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető a nemzeti jelkép megsértése, így a Himnusz, a nemzeti lobogó és a Szent Korona gyalázása.
A 2010-ben újra kormányzati pozícióba került Fidesz-KDNP a korábbinál nagyobb lendülettel folyatta a nemzeti egység megteremtését. Az új, kétharmados kormánypárti többségű Országgyűlés egyik első döntéseként 2010. június 14-én fogadta el a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát (Nenyi), amelynek már a szövege is élénk vitát váltott ki - nemcsak az ellenzék, de történészek soraiban is.
A nyilatkozat a 2010-es választásokat például forradalomnak nevezi, és azt állítja, hogy a kommunista diktatúrát a rendszerváltás után húsz év politikai paktumai, lelki és gazdasági válsága követte. Kinyilvánítja, hogy 2010 áprilisában egy ezt felváltó új társadalmi szerződés született, létrehozva a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.
Komoly felháborodást okozott, hogy a politikai nyilatkozatot a kormány PR-szempontból olyan fontosnak tartotta, hogy kormányrendeletben tette kötelezővé a kifüggesztését a középületekben. Ez olyan jelentős társadalmi ellenérzéseket is kiváltott, hogy voltak, akik tojással dobálták meg, illetve leöntötték, megrongálták a közintézményekben kifüggesztett nyilatkozatot. Volt, akit ezért fel is jelentettek.
Az MSZP rákontrázott
Még a második Orbán-kormány első száz napjában újabb szimbolikus intézkedésként az Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről címet viselő törvényjavaslatot nemcsak kormánypárti, de több ellenzéki politikus is megszavazta. Az évfordulót később iskolai emléknappá is nyilvánította a Ház.
Az Országgyűlés ezzel kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság". A döntés a szomszédos országok közül Szlovákiában váltotta ki a leghevesebb reakciókat. Tavaly az emléknaphoz dal is készült, melyet a kormány közös éneklésre ajánlott június 4-én.
Noha sem a kampányban, sem kormányprogramjában nem jelezte előre a Fidesz, mégis új alkotmányt készített elő. Jelzésértékű lehetett persze Orbán Viktor kormányfőnek egy 2009-es nyilatkozata, miszerint tiszteletben tartja az alkotmányt, de nem tiszteli azt - noha 1989-ben még magáénak érezte -, mivel annak szerinte azt is tükröznie kellene, mit gondol önmagáról az ország, illetve azt, merre tart.
Míg az ezt tükröző változat el nem készült, tízszer módosította a Fidesz a hatályos alaptörvényt, saját érdekei mentén is - ebből hatszor a ciklus első két hónapjában. Ez azonban csak átmeneti megoldás volt, mert a kormány azt tervezte, hogy a Fidesz választási győzelmének első évfordulójára megszületik az új, hivatalosan sem alkotmánynak, hanem alaptörvénynek nevezett legfontosabb jogszabály.
Saját bevallása szerint az alaptörvény bevezetőjét, a Nemzeti hitvallást Szájer József fideszes EP-képviselő maga írta az iPadjén Brüsszel és Budapest között utazva. A konszenzust nélkülöző alaptörvény elfogadását nemcsak Magyarországon, külföldön is heves tiltakozások előzték meg - többek között aggályait fejezte ki a Velencei Bizottság és az ENSZ-főtitkára is.
Ennek ellenére - kizárólag kormánypárti képviselők szavazatával – 2011 áprilisában elfogadta az Országgyűlés az alaptörvényt, a 2010 augusztusában államfőnek választott Fidesz-alelnök Schmitt Pál pedig aláírta azt. Érdekesség, hogy a 2012. január elsején hatályba lépett új alkotmányt Orbán Viktor „gránitszilárdságú alapnak" nevezte ugyan, ám azóta már ötször módosították.
Az alaptörvény elfogadása után a kormányfő megbízásából Kerényi Imre színházi rendező az alaptörvény széles körű népszerűsítésébe kezdett. Ehhez politikai stallumot is kapott: a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásáért és a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos, később miniszterelnöki megbízott lett.
Az „alaptörvény asztalának" kiötlője, Kerényi Imre koncepcióját megvalósítva a kormány kötelezővé tette, hogy az összes, mintegy 3200 önkormányzatnak külön szobát, asztalt és asztalszolgát, valamint dekorációként virágot kell biztosítaniuk az új alkotmánynak a Magyar Közlönyben megjelent példány olvasásához, illetve a saját példány megrendeléséhez.
A népszerűsítés „alapfoka" volt az asztal, a középfok már az alaptörvény díszkiadását jelentette - melyet érettségizőknek, illetve állami protokollajándékként is javasolt Kerényi - továbbá egy festménysorozat. A népszerűsítés „felsőfoka" a három - a Parlamentben, a Sándor-palotában és egy trezorban elzárva őrzött - bőrbe kötött, nagy formátumú díszkiadáspéldány.
Mintegy 20 millió forintért készült el végül a 16 festmény, amely az alaptörvény illusztrációjaként a magyar történelem elmúlt 150 évének legfontosabb eseményeit mutatja be. Ezekből kiállítást is rendeztek 2012. január 2-án a Nemzeti Galériában. A festménykiállítás Orbán Viktor kormányfő nyitotta meg, majd az Operaházban gálaestet rendeztek az alaptörvény tiszteletére, miközben kint tüntetés volt.
Kerényi 300 millió forintot kapott arra, hogy Nemzeti Könyvtár néven könyvsorozatban adja ki a „magyar írott kultúra legjavát". Eddig 36 kötet jelent meg. Öt, „Trianon tanúit" ábrázoló köztéri szobor is készült: Tormay Cécilé, Esterházy Jánosé, Bethlen Istváné, Kós Károlyé és Bánffy Miklósé. Kerényi „bábáskodott" a Magyar Krónika megszületésénél is, emlékezetes marad útmutatása:
„Kinyílott a pitypang. Megírom."
A Parlament előtti Kossuth tér - a Nemzet Főtere - átépítése, annak 1944 előtti arculata visszaállítása szintén az elmúlt ciklus ikonikus döntése volt. Bár a tervezéssel és a kivitelezéssel nem őt bízták meg, Kerényi Imrének a tér új funkcióira is volt néhány ötlete. Úgy vélte, a Parlament épületében akár söröző, kápolna, házasságkötő terem is helyet kaphatna. A tér elkészült, ám ezek egyike sem valósult meg.
A téren szobrok jöttek és mentek. Arrébb költöztették József Attiláét, Károlyi Mihály miniszterelnökét, az első magyar köztársasági elnökét pedig Siófokra vitték. Felavattak viszont két újat. Szobrot kapott Andrássy Gyula, a kiegyezés miniszterelnöke, és Tisza István miniszterelnök is - utóbbi átadásán Orbán Viktor kormányfő egy „új, nemzetépítő korszakról" beszélt.
Jelentős hazai és nemzetközi vihart kavarva új szobor került a Szabadság térre is. A mintegy 300 millió forintba került 1944-es német megszállás áldozatainak emlékművét személyesen vette védelmébe Orbán Viktor, miközben hónapokig tüntettek, tiltakoztak a civilek a szerintük történelemhamisító alkotás ellen, amelyet csaknem 90 millió forintba kerülő, erős rendőri biztosítás mellett építettek.
A szimbolikus kormányzati lépések sorába illeszkedik az is, hogy miközben a vitatott történelmi szerepű Horthy Miklósról országszerte szobrokat állítanak és közterületeket neveznek el, kormánypárti javaslatra 2012 őszén elfogadta az Országgyűlés azt a törvényjavaslatot, amely a pártállami idők tilt, tűr, támogat politikájára emlékeztetve utcaátnevezési hullámot indított el.
A „XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő" szabályozást Budapesten már megelőzte egy átnevezési hullám: a 2010-ben hivatalba lépett Tarlós István főpolgármester borzolta a kedélyeket azzal, hogy a Moszkva térből Széll Kálmán tér, a Köztársaság térből pedig II. János Pál pápa tér lett.
Az MTA "használható", "nem javasolt", illetve "használható, de aggályos" kategóriákba sorolta a vitatott utcaneveket. Nem javasolt lett Gorkij, Lukács György, Majakovszkij, és Károlyi Mihály is. Pécsett a Marx utcát Wass Albert utcára cserélték. Eközben az ítészek nem találták aggályosnak például Prohászka Ottokárt, holott a katolikus püspök már 1918 óta követelte a numerus clausust.
A fenti szimbolikus lépések közel sem adnak teljes képet arról, miképp igyekezett átformálni főképpen kormányon a Fidesz a közbeszédet, a kultúrát, az oktatást, a nemzeti szimbólumokat, illetve miképp „használta túl" magát a nemzeti jelzőt. Ezek, valamint az „illiberális demokrácia" és a „centrális erőtér" mind olyan hívószavak, melyekkel rövid távon biztosan lehet szavazatokat szerezni.
Ám kampányidőszakon kívül, úgymond „békeidőben" az emberek egy részénél a túlzásba vitt nemzetieskedés, a „balliberálissal szemben álló új kulturális kánon" erőltetése éppúgy visszaüthet, mint a látványosan csupán szimbolikus, politikai indíttatású, mégis sok közpénzt felemésztő intézkedések.