Az elsőfokú ítéletet szerint még 2008 végén és 2009 elején támadtak meg és raboltak ki főként idős embereket. Olyanokra pályáztak, akik jó anyagi körülmények között éltek. Éjszaka, maszkkal az arcukon, kesztyűben törtek be. Az áldozataikat rúgták, bottal, ököllel verték, majd megkötözték tovább bántalmazták, hogy értékeit megszerezzék.
Az idős emberek töréssel, belső sérülésekkel, megkötözve, betömött szájjal szenvedtek otthonukban akár egy fél napon keresztül is, nemegyszer úgy, hogy súlyos bútorokat is rájuk tettek. Közülük ketten nem is élték túl a támadást.
A Budapest külső kerületeiben, illetve vidéki településeken tízmillió forintnyi értéket raboltak, de volt olyan hely, ahonnan csak fagyasztott hús tudtak elvinni.
A törvényszék nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérlete, továbbá számos rablás, személyi szabadság megsértése, testi sértés és más bűncselekmény miatt mondta ki a vádlottak bűnösségét. A tucatnyi támadásból a bíróság az elsőrendű vádlottat kilenc, a másodrendűt hét, a harmadrendűt pedig nyolc esetben találta bűnösnek több különféle bűncselekmény miatt.
A több,mint öt éve húzódó eljárásban tavaly tavasszal többen előzetesből házi őrizetbe kerültek, mert lejárt az előzetes letartóztatás törvényben rögzített, akkor még négyéves felső határa. Októberben két vádlott meg is szökött házi őrizetéből, de napokon belül elfogták őket Svájcban.
Az ároktői banda tagjainak szökése miatt változtatott a törvényhozás az előzetes letartóztatás szabályain. 2013 novemberétől megszűnt a felső korlát, így gyakorlatilag bármeddig lehet előzetesben tartani embereket. Ezért maradhatott börtönben az ároktői banda egyik tagja is.