Újabb kerekasztallal buktatnák meg az Orbán-kormányt

Horváth András; Iványi Gábor; Ferge Zsuzsa
Vágólapra másolva!
Újabb kerekasztal megszervezésével segítenék elő baloldali értelmiségiek az Orbán-kormány bukását. 2010 óta már több hasonló kezdeményezés is volt, de nagy sikert egyik sem tudott felmutatni. Ferge Zsuzsa szerint az ország előtt álló súlyos problémákat a Fidesz nélkül sem lehet megoldani.
Vágólapra másolva!

Január 16-án derült ki, hogy Demokratikus Kerekasztalt szervez Horváth András egykori NAV-munkatárs, Lovas Zoltán újságíró, Iványi Gábor metodista lelkész és Ferge Zsuzsa szociológus. Azt ígérik, „az elit krémje” lesz ott az alakulásnál, a cél „Orbán Viktor félreállítása”. Szövetségesüknek a webnyilvánosságot nevezték, hogy a rendszerváltással ellentétben az ő legitimitásukat ne kérdőjelezhessék meg később.

Munkacsoportok

Hat munkacsoportban dolgoznak majd a kerekasztalon: kitörési kérdések, progresszív, haladó jövőkép, demokrácia és jogcsomag, igazságos társadalom, a gazdaság talpra állítása és újrailleszkedés a külvilághoz. Egyelőre csak a „stadionépítés helyett számoljuk fel a nyomort” szlogen hangzott el, de azt ígérik, konkrét programot dolgoznak ki, és megmondják, merre van az előre.

Ferge Zsuzsa szociológus és Iványi Gábor lelkész alapította a Demokratikus Kerekasztalt Forrás: MTI/Kovács Attila

A szakadék felé

Az ország nagyon rossz helyzetben van, a szakadék felé tart, ezért nagyon fontos, hogy bizonyos ügyekben meg lehessen egyezni egymással – indokolta az Origónak Ferge Zsuzsa, miért jön létre a Demokratikus Kerekasztal. A szociológus, aki az egyik alapítója a kezdeményezésnek, arról is beszélt, hogy a jobboldal, így a Fidesz nélkül sem lehet megoldani a problémákat, mint mondta, ez lehet illúzió, de meg kell próbálni.

A jelenlegi politikai rendszerben pártok nélkül nem lehet jelentős eredményeket elérni, a politikai folyamatok alakításához elengedhetetlen a szerepük. Egyelőre a baloldali ellenzéki pártok nem zárkóztak el a kezdeményezéstől. Ferge Zsuzsa a Jobbikról nem kívánt szólni, mivel szerinte ha a hazai nyomor és nélkülözés mértéke csökken, a radikálisok népszerűsége is kisebb lesz.

A kerekasztal szervezői megbuktatnák a kormányt Forrás: MTI/Kovács Attila

Kiszámíthatatlan

Arra a felvetésünkre, hogy a kerekasztal egy későbbi, 2018-as választási szövetség kovásza lehet, a szociológus azt felelte: a történelem útjai kiszámíthatatlanok, amikor elérünk egy pontig, csak akkor lehet majd a következő lépésekről beszélni. Igyekszünk március 15-ére egy programmal előállni – tette hozzá. A Demokratikus Kerekasztal több szakmai kerekasztal összegződéséből jön majd létre, várhatóan január 25-én alakul meg.

Ungár és Kónya is szervezkedett

A 2010-es kétharmados Fidesz-győzelem óta nem ez az első alkalom, hogy a baloldalhoz köthető személyiségek kerekasztalt kívánnak szervezni. Még 2011. február 4-én az Ungár Klára vezette Szema–Liberális Párt szólította föl az MSZP-t, az LMP-t, valamint a demokrácia mellett elkötelezett, parlamenten kívüli politikai pártokat és társadalmi szervezeteket a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal létrehozására a liberális demokrácia értékeinek a megvédésére.

Kónya Péter is megpróbálkozott egy ellenzéki kerekasztal megszervezésével Fotó: Origo

2011 végén a Kónya Péter vezette Magyar Szolidaritás Mozgalom kezdeményezett egy ellenzéki kerekasztalt, amely mellé valamennyi parlamenti és parlamenten kívüli demokratikus szervezetet vártak. A kezdeményezés az után kapott léket, hogy az LMP és a 4K! is elutasította az együttműködést. Végül maguk a kerekasztal vezetői is összevesztek egymással, amelynek az eredménye Árok Kornél kizárása lett.

Ódzkodik az MSZP

2012. december 28-án ismét szóba került az ellenzéki kerekasztal jövője. Kónya Péter, a Szolidaritás elnöke azt mondta: 2013-ban biztosan létre fog jönni a testület. Akkor már nem beszélt arról, hogy kik lehetnek a tagjai, már csak az MSZP-vel való egyeztetés állt a középpontban. Az egyeztetések meg is kezdődtek, és annak eredményeit részben beépítették a 2014-es választási programba.

Az MSZP-s Gőgös Zoltán nem volt túl lelkes az ötlettől Forrás: MTI/Kovács Tamás

A Demokratikus Koalíció örült, hogy a kerekasztal alapítói megkeresték őket, a héten dönt a párt elnöksége a csatlakozásról. Az MSZP szintén tárgyal a formálódó szerveződéssel, ám Gőgös Zoltán szerint nem biztos, hogy célravezető az, ha a tavaly tavasszal, az országgyűlési választások előtt összeállt, és nem túl jól teljesítő pártok most újra társulnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!