Újévi terror Hajdúhadházán

villatack
Vágólapra másolva!
Házakat rongáltak, egy fiatal lányt és egy férfit is összevertek január első napjaiban a hajdúhadházi támadók. A három tettest szerdán fogta el a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Január elsején és másodikán is lecsapott egy hajdúhadházi bűnöző társaság: előbb egy Árpád utcai ház lakóit támadta meg a trió: berúgták az ajtót, és halálosan megfenyegették az ott élő testvérpárt.

Vasvillával esett a lánynak

Egyikükhöz, egy 18 éves lányhoz később mentőt is kellett hívni, mivel támadója vasvillával esett neki, és az után is rugdosta az áldozatot, miután a földre került. A tettesek ezután vascsővel megrongálták az áldozatok házát és a szomszédos ingatlant, majd eltűntek.

Vasvillával rontottak a 18 éves lányra, az áldozathoz mentőt kellett hívni Forrás: police.hu

Ájulásig rugdosták

A csapat január másodikán is talált magának áldozatot: a hajdúhadházi vasútállomás mellett kötöttek bele egy 24 éves férfiba, majd egy biciklit löktek rá – a sértett védekezésül egy láncfűrészt hajított feléjük, de ezt visszadobták, úgy, hogy a fiatal férfi a lendülettől árokba borult. A támadók ezután összerugdosták a földön fekvő fiatalt, aki rövid időre elájult verés közben.

Előzetes vár rájuk

A hajdúhadházi rendőrök szerdán reggel egy összehangolt akció keretében elfogták és a városi rendőrkapitányságra vitték a három gyanúsítottat, akiket kihallgattak, és őrizetbe vettek.

A férfiakkal szemben magánlaksértés és súlyos testi sértés kísérlete miatt indult a nyomozás – várhatóan előzetes letartóztatásba kerülnek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!