Elvis Presley él! Rőzse akkurátusan belőve, barkó a helyén, a termet is stimmel, csak éppen a mi Királyunk rendőrségi egyenruhát visel, parancsot oszt, és néha engedélyt kér. És nem hisztérikus nők őrjöngenek, hanem felajzott kutyák nyüszítenek előtte, arra várva, hogy megvegyék őket.
Tényleg nyüszítenek: izgatottságukban. Ezeket a kutyákat hosszú hónapok óta trenírozzák a gazdáik mindenféle munkára, tudják, hogy valami jó móka veszi kezdetét, motiváltak és türelmetlenek. Ráadásul most az ORFK Dunakeszi Oktatási Központjában kutyavásáron vesznek részt: ha jól teljesítenek, ők is rendőrnek állhatnak. Lehet belőlük járőr-, robbanószer-kereső, nyomkövető és ki tudja, még milyen kutya.
Elvis őrnagy (Ilauszki Tibor) utasításokat osztogat, a mai kutyavásárra érkezett négy jelölt, három német juhász és egy rottweiler pedig csillogó tekintettel néz, alig lehet őket visszafogni. Nem mellesleg mindegyik szuka, már csak az kéne, hogy Elvis dalra fakadjon:
A rendőrség hirdetménye szerint a vásárra minimum 10-14 hónapos, elsősorban német juhászkutya és belga juhászkutya fajtájú kutyákat vártak. Másodsorban fenti fajták keverékeit, harmadsorban pedig „egyéb fajtákat”, de mint a helyszínen megtudom, tulajdonképpen bármilyen korcs… bocsánat, keverék jelentkezhet, az a fő, hogy egészséges legyen, oltott, a tervezett feladatra fizikailag és idegrendszerileg alkalmas.
Miután a tervezett feladat lehet drogkeresés is, falatnyi szőrgombócok is jöhettek volna. A rendőrségi kötelékben szolgál például egy kábítószer-keresésre szakosodott yorkshire terrier is, Elvis őrnagy kutyája, József. Márpedig egy yorkie legfeljebb akkora, mint egy macska. Egy nem túl nagy macska. Viszont „Egy csöppnyi testbe bújtatott nagy adag bátorság, határtalan jókedv és egy nagy szív” – legalábbis a fajtaismertető szerint.
Egyszer egy ilyen nagy adag bátorság lesből nekiugrott a cipőmnek, alig bírtam lerázni róla, miután a gazdája, egy villogó tekintetű idős hölgy hasztalanul próbálta visszahívni néhány halkan elrebegett „Fifike, nem szabad, Fifike, csúnya kisfiú!” vezényszóval. Mindegy is, a rendőrségi yorkie, József nagy előnye, hogy kicsi helyekre is befér, ami jól jön, mert a dílerek általában nem a hátsó ülésen szállítják a kábítószert.
A gazdákról, pedig bőszen vizslatom őket, semmilyen egzakt következtetést nem tudok levonni. Az egyik, egy szürke kabátos, szürke hajú ötvenes férfi, de nem szürkül bele a társaságba: mindjárt kijelenti, hogy őt nem lehet fotózni. Hát emberek ezek? Dédelgetik 10-14 hónapig a kutyájukat, azután meg jó pénzért lepasszolják a rendőrségnek? Ennyi? Se egy búcsúcsók, se egy búcsúlevél? Később ez is kiderül, de most kezdődik az egzámen első tétele, a lőpróba.
Természetesen komoly bírói bizottság előtt, a kezdő teszt lényege, hogy a testület egyik tagja lő néhányat vaktölténnyel egy 7,62-es gépkarabélyból, a többiek meg azt vizsgálják, miként reagálnak a hanghatásra a négylábú jelöltek. Lövésem sincs, mik a kritériumok, az egyik egyenruhás sommásan elmagyarázza: „a kutyának jogában áll megijedni, de félni nem”. Az ősz fickó civil szemmel feltűnően sovány kutyája behúzott farokkal próbál fölmászni gazdája ölébe, itt számára be is fejeződik a rendőri karrier.
A másik három jelölt idegesen ugatni kezd, úgy fest, nem félelemből, mert továbbjutnak. Megkérdezném a kiesett kutya gazdáját néhány dologról, de távoznak, mi meg továbbmegyünk a következő helyszínekre.
Írásbeli egyébként nincsen a vizsgán, olyan értelemben sem, hogy itt papírok (törzskönyv) nélküli versenyzők is indulhatnak. A küllem sem fontos, és mint említettem, a méret sem, de csendesen megjegyzi valaki: azért egy járőrkutya úgy harminc kilónál kezdődik, ezeknek már van „fellépésük”. Jogos, hülyén is néznének a futballhuligánok, ha csivavákkal oszlatnák őket, bár József példája okán ez sem biztos.
A három versenyben maradt jelölt, a továbbiakban Roti és - a színük alapján - Rajzos Nőstény, valamint Ordas Szuka előbb egy rámpán bizonyítják, hogy nincsen tériszonyuk, azután labdát kell keresniük a szabadban, majd egy sötét, pinceszerű helységben ugyanezt, végül egy épületben csúszós felületen, emelvényen, egyéb trükkös felszíneken kell billegetniük magukat, végül csibészelnek egyet, vagyis őrző-védő készségüket mutatják be. Ez valahogy így néz ki:
Ordas Szuka igazi stréber, olyan keresést mutat be, hogy Mancs is elismerően csettintene, ha élne. Roti szemlátomást inkább a filozófiai jellegű, tűnődő szaglászás híve, de ez most itt elég, Rajzos Nőstényről meg azt mondja az egyik bíró, hogy „keresőkutya nem akar lenni, megnézzük, járőrkutya lehet-e”. Nem lehet, az utolsó próba előtt javasolják a gazdáinak, hogy azért csibészeljen egyet, hadd legyen egy kis sikerélménye, de a gazdák nem kérnek a lehetőségből. Szívesen rákérdeznék a dologra, de nyomban távoznak is. Később a szakértőktől megtudom, igazándiból csak a lőpróbán teljesített jól, amúgy összességében alulmotivált volt, „a mai nap ő nem akart jelentkezni a rendőrséghez.”
Roti az utolsó körökben esik ki, nem brillíroz a sötétben és nem elég erősen fogja meg a csibészkart. Nem kellően motivált – mondja valaki, bár ezzel teljesen egyetértek: a helyében nekem sem lenne kedvem túl erősen harapni, hátha ugrik a jutalomfalat. Sajnos ezzel a rendőri karrier is ugrott, de lehet, hogy több kedve van kandalló előtt szunyókálni, mint fradistákat leugatni az újpestiekről.
Ordas Szuka viszont elemében van, nem vagyok szakértő, de úgy fest, ez már nem felvételi vizsga, ez tulajdonképpen doktori disszertáció: mindent tökéletesen teljesít, például harminc méterről is levadássza a csibészt, mint a villám. Nem lepődöm meg azon, hogy felvételt nyer, a rendőrök nyomban félre is húzódnak a gazdával a továbbiakról tárgyalni. Az ár több tényezőtől, így a kutya korától és a teljesítményétől is függ. Ordas Szuka, akiről kiderül, hogy 14 hónapos és a becsületes neve Brenda, úgy 95 százalékos teljesítmény nyújtott (Száz százalékos kutya nincsen – mondja az egyik szakértő), ezzel együtt a vételár nem publikus.
Nyilván megéri 14 hónapig nevelgetni egy blökit, de a rendőrök azt mondják, az ár messze elmaradt az amerikai, forintban számolva többmilliós összegektől. Brenda mindenestre őrző-védőként és nyomkeresőként is kiválóan vizsgázott, innentől mindkét területre kiképzést kap. Előbb egy kéthetes próbaidő jön, azután többhónapos kiképzés vár rá. A próbaidőn folyamatosan terhelik majd, tulajdonképpen ez nem is próba, hanem már kiképzés. Az is kérdés, mennyire tud átállni az új gazdájához.
Móricz Mátyás, az oktatási központ kiemelt főtanára 14 éves kora óta foglalkozik kutyakiképzéssel. Mint szinte mindenki a stábból, ő is előbb volt kutyás, és csak azután lett rendőr.
Elmondja, nagyságrendileg száz kutyát vesznek egy évben. (Kiderül az is, hogy minden szerdán tartanak kutyavásárt Dunakeszin, így aztán a budaiak a kanyarban sincsenek.) Azt gondolnám, évente ennyi eb leheli ki a lelkét szolgálatteljesítés közben, de nem. A rendőrségnél országosan 650 kutya teljesít szolgálatot, az újakkal a 70-80 nyugdíjba vonulót pótolják, a többiekkel bizonyos területeken (robbanószer- és drogkeresés) folyamatosan bővítik az állományt.
Egy rendőrkutya egyébként körülbelül 9 éves koráig dolgozik, utána az esetek többségében szolgálati társa, a kutyavezető veszi magához, annak családi körében élvezi a nyugalmazotti státuszt és az extra fülvakarásokat. Az aktívak évente felmérő vizsgán vesznek részt, ha ezeken valaki nagyon jól teljesít, akkor még nem kell szögre akasztania a szolgálati szájkosarat.
Ha rendőrkutya, akkor elsőre mindenkinek a németjuhászok jutnak eszébe. Móricz Mátyás szolgálati- és magánkutyája is belga juhászkutya. Mint mondja, a németeknél egyre több a fizikális, egészségügyi probléma, például diszplázia, gerincbántalmak, ezért mind több a belga az állományban, mert általánosságban véve egészségesebbek.
Extrém jelöltek, például bernáthegyik, ilyesmik is előfordulnak a vásárokon? – kérdezem. Ritkán – válaszolja Móricz hadnagy -, de ezek általában kiesnek, a példánál maradva azért, mert nem mutatnak túl nagy munkakedvet, hamar elfáradnak, és nem bírják a hőséget.
Móriczék saját metodika szerint képzik ki a kutyákat, de folyamatosan tartják a kapcsolatot a külföldi társszervekkel, a tapasztalatcserék mentén bővítik, fejlesztik a képzést. Régen egyértelműen a fegyelmen, erőszakon alapult a kutyák kondicionálása, ma már jutalomfalattal, labdával dolgoznak. A civil kutyasulikhoz képest náluk az a jelentős különbség, hogy a polgári iskolákban nem várják el a kutyáktól, hogy emberre támadjanak, itt viszont bizonyos esetekben – amikor a helyzet megkívánja és a jogszabályok erre lehetőséget biztosítanak – igen.
Ha a civil kutyák őrző-védő feladatokat végeznek, szigorú szabályok vonatkoznak arra, mikor támadhatnak és mikor nem. A gazdák, oktatók ezen felül általában kerülik, hogy tanítványaik élesben civil emberekre rontsanak. A rendőrsuliban is fontos a kézben tarthatóság, irányíthatóság, de a kutyáknak egy nagyobb fokú önállóság kell. Bizonyos helyzetekben önállóan hoznak döntéseket, például arról, hogy adott helyzetben meg kell-e védeniük a gazdájukat.
Befejeződik az alkudozás, Brenda gazdája, Fodor Csaba végre ráér néhány szóra. Pázmándon lakik, szolgálati kutyákat képez ki, ebből él. És ebbe is nőtt bele, már az apja is ezzel foglalkozott. Egyszerre 5-10 kutyája van, nemcsak kiképző, de tenyésztő is. A küllem, vagy ahogy fogalmaz, „ a szép Rex felügyelős vonal” nem érdekli, csak a munkaképességek. Kiállításokra nem jár a kutyáival, „ezek nem szépek, ott utolsók lennének, viszont a munkában meg azok a nem jók” – vázolja a kiállítási-, és a munkavonal közötti különbségeket.
Az ifjú süvölvényeket 8-10 hetes korukban tesztelik, megfelelnek-e a későbbi munkákra. Akiket nem választanak ki, azok családokhoz kerülnek, akik maradnak, azok pedig elkezdik a felkészülést a majdani szolgálatra. Konkrét összegek itt sem hangzanak el, Fodor Csaba annyit árul el, hogy persze, drágábbak ezek a kutyák, mint a kedvencnek eladottak, de a munka is sokkal több velük.
A Fodor családnak vannak kis házi kedvencei is, „francia bulldog, tacskó a gyerekek mellé, nekik túl sok lenne egy németjuhász, ami egyszerre nagy és igazi energiabomba”. Megkérdezem arról, amit korábban hallottam, hogy a próbaidő alatt az is kérdés, a jelöltek mennyire tudnak átállni az új gazdára. „Egyik kutyámmal összetalálkoztam egy Fradi meccsen, 3 hónappal azután, hogy megvette tőlem a rendőrség. Meg sem ismert, meg akart ölni” – válaszolja.
„És az érzelmi kérdések? Hogyan lehet felkészülni arra, hogy 14 hónapos korukig tutujgatod őket, utána meg viszlát?” „Hááát… Így neveljük fel őket, nem kötődünk hozzájuk annyira, mint a házi kedvencekhez. A kiválasztás első percétől tudjuk, hogy milyen célból tartjuk őket, így ez a kérdés nagyon korán eldől fejben. Nem engedem közel őket a szívemhez, nem engedem fel őket az ágyra, de ugyanakkor szeretem őket, mert szeretet nélkül nem jutnánk semmire.”
Közben Brendát állatorvosi vizsgálatra viszik új gazdái, eljött a búcsú pillanata. Fodor Csaba nincs megilletődve, a kutya sem, csak a szentimentális civilek érzik kicsit furcsán magukat. Eltűnődöm a pillanat jelentőségén és nem intek viszlátot Brendának: isten őrizz, hogy még egyszer összefussunk, mert akkor vélhetően nagy bajban leszek.