Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke még mindig ugyanott lakik, ahol korábban. Felerészben birtokol egy örökségből származó 345 négyzetméteres békéscsabai telket, amelyen egy 91 négyzetméteres ház áll. Van egy 122 négyzetméteres lakása a XIII. kerületben és egy 7000 négyzetméteres szántója is Újkígyóson. Ezenkívül haszonélvezeti joggal rendelkezik egy 63 négyzetméteres budapesti, V. kerületi lakás felett és autójaként is még mindig a 2003-ban vásárolt Skodát tüntette fel.
Domokos az államkötvényei értékét némileg növelte, csaknem 5 millió forintra, tavaly óta Prémium Magyar Államkötvényt is vásárolt 6 millió forintért. Részvényeinek az ára 850 ezer forintot tesz ki, kamatozó kincstárjegyének értéke viszont jelentősen csökkent, bő 16 millió forintról 1,8 millióra. Befektetési jegyeinek jelenértéke több mint 28 millió forintra emelkedett, a tavalyi bő 1 millió forint után. Idei nyilatkozatában nem szerepel már a tavaly még mintegy 13 millió forintot érő, befektetéshez kötött biztosítása. Takarékbetétben 4,7 millió forintot tart, 900 ezer forintnyi készpénzt is feltüntet vagyonnyilatkozatában, pénzkövetelésként pedig 7,8 millió forintot.
Matolcsy Györgynek egy 150 négyzetméteres balatonakarattyai családi háza van. A Magyar Nemzeti Bank elnöke 2,8 millió forintot tart takarékbetétben, vagyis több mint dupláját a tavalyinál. A készpénzből azonban kifogyott, tavaly még 11 milliója maradt, idén már csak egy. Továbbra is megvan 14 millió forintos más jellegű kintlévősége.
Az adóssággal továbbra sem rendelkező jegybankelnök havi 2,3 millió forintos bruttó jövedelmén túl tavaly 20 millió forintnyi osztalékot vett fel a teljes egészében a tulajdonában lévő Magyar Gazdaságfejlesztési Intézettől.
A Gazdasági Versenyhivatal elnöke megtartotta Telkiben az 1154 négyzetméteres telken álló 292 négyzetméteres házát. Juhász Miklós autót, más járművet ismételten nem tüntetett fel, a hathavi illetményét meghaladó értékű ingóságok között pedig évek óta szerepeltet egy 1980-ban ajándékba kapott asztali lámpát.
Juhász részvényei némi csökkenés után tavaly év végén 2,2 millió forintot értek, és továbbra is 6,5 millió forintot érő államkötvényt birtokol. Ezenkívül 1,1 millió forint készpénzzel és több mint 19 millió forint pénzintézeti számlaköveteléssel rendelkezik, tartozása viszont nincs.
Polt Péter legfőbb ügyész továbbra is 50 százalékos tulajdonosa egy budapesti, II. kerületi 110 négyzetméteres lakásnak, valamint egy teremgarázshelynek. A legfőbb ügyész viszont már csak felerészben tulajdonosa a több mint 3300 négyzetméteres telken álló regéci, 75 négyzetméteres háznak. Megvan még fónyi pincéje, valamint Lovason vett egy mintegy 700 négyzetméteres, művelés alól kivett területet, amelyen egy 16 négyzetméteres hétvégi ház áll. Polt Péter a bárdudvari szántóját megtartotta, a bodrogolaszi szőlőt azonban már nem tüntette fel a legfrissebb nyilatkozatban.
A legfőbb ügyész a feleségével közösen vásárolt egy Opel Mokkát. Kamatozó kincstárjegyet 4 millió forintért vett, és 1,5 millió forintnyi készpénzt tüntetett fel. Csökkent viszont a számlakövetelése, 3,1 millió forintra. További 5 millió forinttal, 23,6 millióra csökkentette házastársával közös, magánszemélyekkel szemben fennálló tartozását. Közölte azt is: ingatlaneladásból 12,2 millió forintos jövedelme származott 2014-ben.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke egy budapesti, V. kerületi 141 négyzetméteres lakással rendelkezik, valamint felerészben tulajdonosa és haszonélvezője egy II. kerületi 150 négyzetméteres családi háznak, amely egy csaknem 670 négyzetméteres telken áll. Karas Monikának egy 2002-ben vásárolt Renault Cliója van.