Az államfő emlékeztetett: a mindennapi munkát akkor is el kellett végezni; a polgári Magyarországot e nélkül nem lehetett volna megteremteni.
"A mi dolgunk ezért a nemzet ünnepén elismerni azok teljesítményét, akik (..) naponta mutatnak példát nekünk arra, hogyan lehet állandónak, szilárdnak, kitartónak lenni. A magyar nemzet nevében köszönöm személyes teljesítményüket, amely ugyan csak az önöké, de gyümölcse a magyar nemzeté is" - méltatta a díjazottakat Áder János.
Az ünnepségen a Magyar Érdemrend különböző fokozatait harmincketten vehették át, tizenhárom művész kapott Kossuth-díjat, hatan megosztott Kossuth-díjban részesültek. Széchenyi-díjat tizennégyen, megosztott Széchenyi-díjat pedig hárman vehettek át.