Nem megölték, hanem kihűlt a meztelen férfi
![rendőrök, láncalakzat, Szeged, Szeged-Kiskundorozsma](https://cdn.origo.hu/2023/12/fKPGyGe9_EtGkhswgu2bupgDH41FBb9zjTsMxC-cL2I/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY4MGVlOTk5M2I3OTRhZDNiN2I1ODUzOTU3ZDEwNjZl.webp)
Korábban már az Origo is megírta, hogy holttestet találtak a szeged-kiskundorozsmai sportpálya mellett. Az akkori rendőrségi helyszíni szemle alapján a férfit brutálisan meggyilkolták. Elvágták a torkát, és szíven szúrták. Találtak mellette egy kést és egy benzineskannát is.
Szenti Szabolcs, megyei rendőrségi szóvivő a Zsaru magazinnak most új fejleményekről számolt be.
Kiderült, hogy a holttest mellett talált kést és a benzines kannát is a férfi vette. Abból pedig, hogy a lábán cipő volt, arra következtettek, hogy mégsem ölték meg, hiszen nem életszerű, hogy miután levetkőztetnek valakit, visszahúzzák a lábára a cipőt.
Arról, hogy mégis miért következtettek a rendőrök először gyilkosságra, a szóvivő azt mondta, hogy a férfi nyakán és a szíve környékén is kés okozta sérüléseket találtak.
Ráadásul olyan sebek is voltak a testén, amelyek bántalmazásra utaltak.
A döntő szót a jelek szerint a Szegedi Tudományegyetem két igazságügyi orvos szakértője mondta ki. Jelentésükből az derül ki, hogy a sérülések nem voltak olyan súlyosak, mint az először látszódott.
A szívtájéki szúrás nem érte el a szívet, és a férfi nyakát sem vágták el.
Azt is cáfolták, hogy a férfit megerőszakolták a halála előtt. Szerintük öngyilkos akart lenni és kihűlés miatt halt meg.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!