Ezekből semmi nem következik - állapította meg Simicska Lajos kijelentésére és az azokra adott miniszterelnöki cáfolatra reagálva Rainer M. János. A történész az Origónak azt mondta, a médiavállalkozó dokumentumokkal alá nem támasztott vádja éppúgy nem bizonyítja, hogy Orbán Viktor ügynök volt, mint ahogy a miniszterelnök korabeli iratokkal alátámasztott reagálása sem cáfolja egyértelműen, hogy nem volt az. Viszont akár mindkettejüknek is igazuk lehet.
„Simicska Lajos mondott valamit, amit nem támasztott alá bizonyítékkal, ez így csak egy történet" - mondta a médiavállalkozó sztorijáról Rainer M. János. Simicska Lajos ugyanis azzal nyitott új frontot a médiaháborúban, hogy felidézte, amikor a 80-as években a katonaságnál Orbán Viktor odament hozzá, és elárulta: „Figyelj, Lajos, az a helyzet, hogy jelentenem kell rólad."
Erre reagált azzal Orbán Viktor, hogy újra közzétette a korábban, 2012-ben - ellenzéki képviselői kérdésre - már nyilvánosságra hozott aktacsomagot. Ebből nemcsak az derül ki, hogy őt magát is megfigyelték, hanem az is, hogy megpróbálták beszervezni, de ő nemet mondott. Ezt Simicska szerint Orbán maga is mondta neki, de 30 év után most elbizonytalanodott, elhiggye-e.
A miniszterelnök már 2012-ben is azt közölte, hogy „sorkatonai szolgálatom első időszaka alatt megpróbáltak beszervezni, de ezt visszautasítottam, így a kísérlet - amint az a mellékletből kiderül - sikertelenül végződött". Orbán ezt a védekezést olyan irattal bizonyította, amely a későbbi felesége, Lévai Anikó „Bojtár" kódnevű megfigyelési dossziéjából származik - mondta Rainer M. János.
A történész emlékeztetett ugyanakkor, hogy a „Bojtár" nevű operatív dosszié alapvetően a Lévai Anikóval kapcsolatos iratokat tartalmazta, miközben bizonyított, hogy létezett egy másik, „Viktória" fedőnevű dosszié, amely a szintén megfigyelt Orbán anyagait tartalmazta. Erről a dossziéról azonban nem tudunk semmit, ez nem került elő - hívta fel a figyelmet a történész.
Van viszont más érdekes, az állambiztonság hálózati nyilvántartásából való dokumentum - folytatta Rainer M. János. Ezek egy Győri Gábor fedőnevű hálózati személy anyagából valók. Ezekben a dossziékban ugyanis szerepelt az egyes ügynökök kapcsolatainak nyilvántartása is, hogy tudni lehessen, honnan és kitől szerzik az információikat. Orbánnak éppen azért kellett 2012-ben magyarázkodnia, mert nyilvánosságra került egy irat, miszerint Győri társadalmi kapcsolata lehetett.
A történész szerint ezek az iratok csak töredékesen maradtak fenn, mert „egy teljesen normális ügymenetben időnként leselejtezték" a dokumentumokat. Szerinte, ha valami elveszítette az operatív értékét, azt gyakran megsemmisítették. Például egy olyan ügynök anyagát, akit már régen kizártak a hálózatból. Ebben az esetben a kapcsolati kartonjait is kidobták, hiszen már ő maga sem volt érdekes.
Logikus felvetésnek tűnik, hogy ha - tegyük fel - Simicska igazat mond Orbánról, a miniszterelnök kiskatonaként az említett Győri Gábor fedőnevű hálózati személy kapcsolataként jelentett Simicskáról, és ebben az esetben a „jelentett" nem a klasszikus, ügynöki értelemben értendő.
Csakhogy - hívta fel a figyelmet Rainer M. János - normális esetben a hálózati személy társadalmi kapcsolata nem tudta, sőt nem is volt szabad tudnia, hogy az illető, akinek információkat ad át, az hálózati személy, mert az konspirált, vagyis titkos személy, konspirált tevékenységgel.
A társadalmi kapcsolat az állambiztonsági szervek munkáját viszonylagos rendszerességgel segítő személyek egyik típusa - magyarázta a történész. Az ilyen személyek azonban nem beszervezett emberek, nem kell semmit aláírniuk, vagyis szemben például az ügynökök elhíresült 6-os kartonjával, nekik sem ilyen adatlapjuk, sem munkadossziéjuk sincs.
Rainer M. János szerint a társadalmi kapcsolatok „a rendszer peremén" létező személyek voltak, még fedőnevük sem volt - igaz, legtöbbször a jelentésekben meg sem nevezték őket, bár előfordult az is, hogy valódi nevüket is leírták. Esetükben ugyanis nem volt szükség konspirációra.
A történész példája szerint egy fontos szocialista nagyvállalatnál működő operatív tiszt társadalmi kapcsolata volt legtöbb esetben a helyi KISZ-titkár vagy a személyzetis. A társadalmi kapcsolat maga nem is írt jelentést. A hadseregben is volt minden helyőrségben operatív tiszt, akinek két feladata volt: a kémelhárítás, illetve a hangulat megfigyelése.
Az állambiztonság működésében hálózati személyeknek nevezett titkos segítőket szokták némileg pontatlanul összefoglalóan ügynököknek nevezni. Közös jellemzőjük, hogy munkájuk titkos volt, és személyük is konspiratív.
Egy másik nagy csoport a kapcsolatok - esetükben különbség, hogy hiányzik a titkos, konspiratív közeg. E körbe tartozott a "társadalmi kapcsolat", aki viszonylag rendszeresen segített információkkal és az "alkalmi kapcsolat", aki csak egy-egy alkalommal. A "hivatalos kapcsolat" valóban hivatalos kapcsolatban állt az állambiztonsággal - tipikusan ilyen volt egy nagyvállalat személyzeti osztályának vezetője.
Kézenfekvő automatizmusra utal az Origónak nyilatkozó történész szerint Orbán Viktor története, miszerint próbálták beszervezni, de nem sikerült. Rainer M. János azt mondta, gyakorlati szempontból sokszor az alkalmi vagy társadalmi kapcsolatként számba vett személyeket próbálták beszervezni, mert ők már „használhatónak mutatkoztak".
A beszervezés feltétele az illető átvilágítása: maga és kapcsolatai lenyomozása, környezettanulmány készítése. Ezután még azt is ellenőrzik, hogy az illető más szervnek - akár a III-as ügyosztály más csoportfőnökségeinek, vagy egyazon csoportfőnökség más osztályainak vagy alosztályainak - nem hálózati személye-e már. A titkosság miatt ugyanis nem volt „összefésült" adatbázis. Ez a priorálás.
Ha minden stimmel, pontos terv alapján megkezdődik a beszervezés: ki, hol, milyen körülmények között végzi. Azt is eltervezik, hogy milyen technikával gyakorolnak rá nyomást: hazafias érzelmeire apellálnak, esetleg megfenyegetik valamilyen, birtokukban lévő információval.
A történész szerint ez utóbbi a pressziós beszervezés, ahol előadták dokumentumokban, hogy mi minden kompromittáló van az illető ellen, és az tulajdonképpen egy kihallgatási jegyzőkönyv, ami megy az ügyészségre, kivéve, ha „maga ezt aláírja, mert akkor eltesszük, és soha nem vesszük elő".
A megkörnyékezettek jelentős része amúgy visszautasította az együttműködést - mondta Rainer M. János, megjegyezve: az átlag visszautasítót nem is érte hátrány. Már csak technikai okból sem, hiszen „minden nemet mondóra, ha ráeresztették volna a kopókat, nem bírták volna kapacitással".
Orbánnak az ismét közzétett 2012-es tájékoztatásában - amelyet az akkor még MSZP-s, ma DK-s Vadai Ágnesnek küldött - arról is ír, hogy „mi, rendszerváltók annak idején arra tettük föl az életünket, hogy Magyarországon egyetlen becsületes embernek se kelljen soha többé abban a tudatban élnie, hogy megfigyelhetik, vájkálhatnak a magánéletében, akár az otthonában is lehallgathatják."
A kormányfő által közreadott iratanyagban több helyen is szerepel utalás arra, hogy annak idején lehallgatták, megfigyelték őt, valamint Orbán Viktor és Lévai Anikó esetében egyaránt végeztek titkos nyomozást is. Orbán esetében kétszer is. Egy 1987. januári dokumentumban már befejezettként hivatkoznak Orbánra a nemrég lezárt, „VIKTORIA" fedőnevű bizalmas nyomozás célszemélyeként.
Még szintén 1987 első hónapjaiban egy másik dokumentum szerint már egy újabb nyomozás folyt Orbán ellen, „FUTÓ" fedőnéven. Előbbi nyomozást a BM III/III-as, vagyis a belső reakciót elhárító csoportfőnökségének 2-es, vagyis ifjúságvédelmi osztálya végezte, míg utóbbit, ugyanennek az osztálynak az „a" jelzetű, a felsőfokú oktatási intézményekkel szembeni elhárításért felelős alosztálya.
Egy egykori III/III-as tiszt így emlékezik
"Sok fiatalt a katonai elhárítás, a III/IV-es csoportfőnökség szervezett be, még sorkatona korukban. Az előfelvételisek tancsoportok szerint szolgáltak, így azokat, akik jól működtek együtt a katonai elhárítással, a belső elhárítás sem hagyta parlagon, miután leszereltek a seregből, és elkezdték egyetemi tanulmányaikat" - mondta egy egykori III/III-as tiszt tíz évvel ezelőtt az Origónak.
"Sűrűn bejártunk az egyetemekre, ismerhették az arcunkat, még a portás is előre köszönt nekünk" - emlékezett vissza a tiszt, aki nehezményezte, hogy szinte csak a III/III-at helyezték a szégyenpadra, noha szerinte a többi csoportfőnökség sem volt különb. "Alig lehet hallani például a III/IV-esekről, noha ugyanazt csinálták, mint mi, csak a katonaságon belül, a kiszolgáltatott kiskatonákat szervezték be."