Az április 12-i tapolcai időközi országgyűlési választáson is kiderült, hogy a baloldali pártok továbbra sem jutottak túl válságos korszakukon. Mind az MSZP, mind a DK abban bízott, hogy a november óta tartó győzelmi sorozatuk folytatódik. Ám Pad Ferenc még Horváth József, a 2014-es baloldali közös jelölt szavazatarányát sem tudta elérni.
A tapolcai baloldali kudarc is azt mutatja, érdemes árnyaltabban kezelni az elmúlt hónapok eredményeit. Mind Újpest-Angyalföldön, mind Pilisen, mind Káposztásmegyeren viszonylag nagy fölénnyel győzött az MSZP. Ezen sikerek közül egyedül a pilisi számított igazán nagy meglepetésnek, ahol a párt korábban nem rendelkezett komoly hátországgal. A másik két voksolás esetében pedig egyéb szempontok is vannak.
Újpesten korábban is a baloldal győzött, és csupán a 2010-es országgyűlési választáson tudott a Fidesz mandátumot szerezni. A káposztásmegyeri időközi választáson aratott MSZP-s győzelem szintén nem volt meglepetés, mivel a lakótelepen sem a 2009-es EP-, sem a 2010-es országgyűlési választásokon nem tudott többséget szerezni a Fidesz. Ezekből az eredményekből az MSZP vezetése hibásan vonhatta le azt a következtetést, hogy az erősödésük országos jelenség. Holott csak korábbi erős bázisaik álltak ki mellettük.
A tapolcai választásból egyesek azt a következtetést is megpróbálták levonni, hogy a következő években Magyarországon Lengyelországhoz hasonlóan két jobboldali párt fog versenyezni egymással. A lengyel és a magyar helyzet között van analógia, de hiba lenne automatikusan megfeleltetést keresni. A választási rendszerben lévő különbségek alapvetően eltérővé teszik a helyzetet.
Míg a lengyeleknél arányos a szisztéma, addig a magyar mindig is vegyes választási rendszer volt. Az új magyar választási modellben ráadásul a hangsúly az arányostól a többségi felé tolódott el. Ezenkívül a rendszerváltozás utáni lengyel politikában a baloldal sokkal rövidebb ideig volt olyan erős, mint Magyarországon, így a helyzet e téren is sokban eltérő.
Az ugyanakkor jól látszik, hogy a magyar szisztéma a középpártoknak nem kedvez, hanem a nagy és a kis pártokat jutalmazza. Így önmagában nem elképzelhetetlen, hogy ha a mostani háromszereplős játékból kettő – például a két jobboldali párt – tud kiemelkedni, akkor az hosszú távon a harmadik leszakadó szereplő kispártosodásával fog járni. Jelen pillanatban a két jelentősebb ellenzéki erőnek kell ezt a csatát megvívnia egymással.
A szocialistáknak emellett voltak nagyon gyenge eredményei is az elmúlt hónapokban, így például Gyomaendrődön még 10 százalékot sem szereztek, vagy például a megismételt ózdi polgármester-választáson csak 3,25 százalékot kaptak. A baloldal mély válságához hosszú évekre kell visszamennünk, hogy az okok legalább egy részét megértsük.
A mostani politikai helyzetben nem kevés párhuzamosságot fedezhetünk föl az MSZP 2006 utáni állapota és a Fidesz jelenlegi viszonyai között. A szocialisták számára óriási siker volt, hogy a rendszerváltás után elsőként hatalmon tudtak maradni, de nem rendelkeztek nagyon sok konkrét elképzeléssel arról, hogyan tovább. A párt népszerűségét nem is az őszödi beszéd kipattanása, hanem a nyári tétlenkedés és a nem várt megszorító intézkedések vitték a padlóra.
A baloldali válság egyik legfőbb eleme, hogy az őszödi beszéd kiszivárgása után a kormányzat és az MSZP politikája csak abból állt, hogy elkerülje a súlyos vereséget. A folyamatosan sodródó párt nem tudta megállítani a zuhanást, nem tudott olyan témákat, ügyeket felmutatni, amelyekkel aktivizálta volna korábbi szavazóit. A kudarchoz persze hozzájárultak a különféle korrupciós ügyek és a gazdasági világválság is.
A 2010-es választási vereség után sem volt törvényszerű, hogy a baloldal elveszíti a 2014-es országgyűlési választást. Az egyik legfőbb oka ennek a belső személyi ellentétek kiéleződése volt, ami elvezetett ahhoz, hogy az MSZP politikai térfelén három új párt is létrejött. A Demokratikus Koalíció és az Együtt a megalakulásukat követően tudott új szavazókat szerezni a bizonytalanok közül, de a választási finisre kiderült, hogy csak a szocialisták bázisán osztozkodnak.
A magyar baloldalt jelenleg súlyos vezetési válság sújtja, illetve jelentősen meggyengült mozgalmi jellege, amellyel esetleg alkalmas lehetne a legalsóbb szintek katalizálására is. Ezzel párhuzamosan a baloldali ideológia válsága nemzetközi trend is. Ott pedig, ahol a baloldal együttműködött a pénzügyi válság felelősévé tett neoliberális ideológiával, a jelenség hatványozottan érzékelhető.
A mozgalmi jelleget egyedül a liberálisok által szervezett, kis létszámú tüntetések tudják felmutatni. Ezek a tiltakozások azonban, ahogyan azokat például Ivan Krastev bolgár politológus is vizsgálta, nemzetközi mintát követnek, és a tapasztalatok alapján nem képesek a parlamentáris demokrácia kiépített pártcsatornáiban megjelenni, hanem destruktív és időleges erőként fejtenek ki hatást.
A baloldal széttöredezett erőként nem alkalmas a váltópárti szerepre, és ezen a technikai összeállás sem segít, ahogyan azt 2014 és a mostani időközi választás is mutatta.
Nagy Attila Tibor szerint a szocialista párt jól láthatóan azokon a területeken tud csak választási sikereket elérni, ahol korábban is stabil bázissal rendelkezett. Például a falvakban továbbra sem sikerült érdemi támogatottságot felmutatni. A Méltányosság Politikaelemző Intézet munkatársa úgy látja, a szocialisták továbbra sem ismerik az országot és annak politikai térképét, ami a kudarcok egyik magyarázó oka lehet.
A szocialistáknak nemcsak a kampányokban kellene választási gyűléseket szervezniük, hanem a köztes időszakokban is meg kellene mutatniuk magukat az adott közösségekben. A szisztematikus terepmunkát nem lehet pár hetes aktvitással kiváltani, így az elemző szerint az MSZP-nek és a baloldalnak is ebbe az irányba kellene elmozdulniuk.
A baloldal sikertelenségének egyik fő oka, hogy a párt a 40 éven aluli korosztálynak nem mond semmit. Nincsen vonzereje az ellenzéki erőnek, és egyelőre úgy tűnik, hogy Tóbiás Józsefnek sem sikerült fordulatot elérnie az elmúlt hónapokban. Az MSZP-elnöke nem tűnik átütő karakternek, és emlékezetes megszólalással sem tudta felhívni magára a figyelmet.
A baloldalnak fel kellene ismernie, hogy a kilencvenes és kétezres évekhez képest a világ rendkívüli módon megváltozott, és azok a működési modellek, amelyeket ismertek, már nem működőképesek. El kellene fogadni bizonyos általános irányvonalakat, amelyek ma a szavazók számára fontosak, mint például a szigorú költségvetési gazdálkodás vagy a jó értelemben vett nemzettudat.
Ezen kereteken belül lehetne a hagyományosan baloldali politikai értékeket a politikai palettán megjeleníteni, hitelesen képviselni, és többséget szerezni. Mindez persze a liberális és baloldali gondolatok folytonos egymásra csúszása közben, vezetési problémákkal tarkítva nem sikerülhet.
Nagy Attila Tibor úgy véli, az MSZP-nek és a baloldalnak egy karakteres ideológiai platformot kellene kialakítania. Ennek során pontosan tisztázniuk kellene a viszonyukat a nemzethez, a munka és a tőke világához, valamint a gazdaság egyéb területeihez is. Azonban mindezen túl a belső válságot csak az oldhatja meg, ha jól kommunikáló és szimpatikus politikusok jelenítenék meg a pártot.
Nagyon jó külföldi példa Ronald Reagan esete, aki idős korában nyerte meg az 1980-as elnökválasztást. A megkérdezettek többségében pozitív kép alakult ki a republikánus politikusról, és azt válaszolták, hogy szívesen költöztek volna a szomszédságába. Ilyen típusú karakterekre lenne szüksége a baloldalnak. Egyelőre nincsenek olyan személyiségeik, akikről elhiszik a választók, hogy képesek megoldani a problémáikat.
A baloldalnak egyfajta életérzést kellene nyújtania a potenciális választóiknak, és a bizonytalan szavazóknak, akik számára ez lényegesen vonzóbb lenne, mint a mai helyzet. A koherens program is fontos, de nem helyettesítheti a vonzó személyiségek meglétét, akik nélkül nagyon nehéz egy országos választást megnyerni – vélekedett Nagy Attila Tibor.