Az Origo is beszámolt arról a kezdeményezésről, amellyel a Transparency International Magyarország lepte meg a nem túl bőkezű magyar politikusokat. "Dedikálj egy bankjegyet" akciójukkal arra kérték a politikusokat, hogy saját zsebből adakozzanak, és ha lehet, azonnal.
Volt, aki a feleségére, más a frakciójára hivatkozva hárította el a civil szervezet kérését, de természetesen olyan is akadt, aki végül a zsebébe nyúlt.
A nemzetközi civil szervezet eljuttatta az Origónak a gyűjtés végeredményét is. A képviselők mindösszesen 35 ezer forintot adtak a szervezet munkájának támogatására. A Transparency International Magyarország már ezt az eredményt is bíztatónak tartja.
Azt nem sikerült kiderítenünk, hogy a civil szervezet pontosan hogyan kívánja beosztani a magyar politikusok nagyvonalú adományát, de biztosan lesz majd helye a 35 ezer forintnak.