A magyarok bemutatkozáskor vagy nevük leírásakor a vezetéknévvel kezdenek, és csak utána jön a keresztnevük. Ez persze nem jelenti azt, hogy a magyarok vezetéknéven szólítják egymást, egyszerűen ez náluk a családi és a keresztnevek hivatalos sorrendje. Bemutatkozáskor, formális kapcsolatokban használják csak a vezetéknevet. Ez nem csak a magyarokra jellemző, néhány ázsiai országban is a vezetéknévvel indítanak.
A neveknél maradva, különösen alakul a házas asszonyok neve is a magyaroknál: a teljes lánykori nevük odalesz. Ha például Kiss Éva hozzámegy Nagy Gáborhoz, attól kezdve mint férjes asszonyt Nagy Gábornénak hívják. Barátai persze továbbra is szólíthatják a hölgyet Évának, de ha netalántán mondjuk a tévében nyilatkozna, akkor a nevét Nagy Gábornénak írnák. Manapság már nem veszik olyan komolyan ezt a hagyományt a magyarok: a férjes asszonyok a lánykori és a férjezett nevük sokféle kombinációjából választhatnak.
A környező országok népei – Ausztria és Románia kivételével – mind szláv gyökerűek. Így aztán a külföldieknek meglepetésként hathat, hogy a magyarok mégsem szlávok. Eredetüket számos heves vita és fantasztikus feltételezés ötvözi. A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy őseik a jelenlegi Oroszország területén található Volga folyó és Urál-hegység vidékén élhettek. Más feltételezések szerint a magyaroknak iráni vagy sumér gyökereik vannak.
Megint mások biztosak abban, hogy a harcias hunok voltak az ősök, hiszen a magyarok híresen jó lovasok és íjászok. Arra is akad bizonyíték, hogy mielőtt letelepedtek a Kárpát-medencében, törökökkel és bolgárokkal keveredtek, vagy legalábbis kereskedelmi kapcsolatban voltak velük.
Láthatóan sok az ellentmondás, és a magyarok közül nem kevesen véresen komolyan veszik az eredet kérdését. Egy dologban azonban biztosan egyetértenek: a magyar kétségkívül kivételes nép.
Azt gondolhatnánk, hogy a magyar hagyományosan sörfogyasztó nép, akárcsak a németek és a csehek. Az sem volna légből kapott ötlet, hogy a magyarok felesszámra nyelik a vodkát északkeleti szomszédaikhoz hasonlóan. A magyarok természetesen nem vetik meg sem a sört, sem a rövidet, de az ország inkább boros régió a számos történelmi borvidék miatt.
Csupán három olyan európai nyelv van, amelyben a bor megnevezése nem latin eredetű: a görög, a török és a magyar.
Összesen 22 borvidékkel büszkélkedhetnek, és 8, csak náluk fellelhető bortermő szőlőfajta van. Magyarország területén már az 5. században foglalkoztak szőlőműveléssel.
A legismertebb az ország északkeleti részén található tokaji borvidék, amely édes aszújáról és száraz furmintjáról híres. Tokaj volt a világ első hivatalosan borvidékké nyilvánított területe egy 1737-es rendelkezés nyomán. A francia Bordeaux majdnem 120 éves lemaradásban van e téren.
A második világháború után, a szovjet befolyás idején, mint minden másban, a bortermelésben is fontosabb volt a mennyiség, mint a minőség, így ebben az időben a magyar borok nemzetközi megítélése visszaesett. Mégis sok gazda életben tartotta a nemes tradíciókat, amelyekből újjászülethetett a magyar bortermelés a rendszerváltás után.
Sokan ismerik a híres Gellért és Széchenyi fürdőt Budapesten. Az viszont már kevésbé köztudott, hogy Magyarországon rengeteg helyen fakad termálvíz,
legalább 1500 helyen lehet benne lubickolni.
Például Hévízen, amely a világ második legnagyobb termálvizű tava. A miskolctapolcai barlangfürdőt is meg kell említeni, amely a világ két természetes termálvizes barlangfürdőjének egyike.
Ahhoz képest, hogy csak tízmillióan lakják az országot, a magyarok rengeteg tehetséget adtak a világnak.
Számtalan találmány fűződik a nevükhöz: a helikopter, a golyóstoll, a Rubik-kocka.
Egyes vélekedések szerint a magyar nyelv felépítése olyan különleges, hogy teljesen újszerű gondolatfűzést tesz lehetővé, ez magyarázhatja a kiemelkedő teljesítményeket.
Nemcsak őrült tudósokkal van tele az ország, bőven akadnak kiváló sportolók is: már 476 olimpiai éremmel büszkélkedhetnek a magyarok. Ha a népesség arányában nézzük, csupán Finnország előzi meg őket az olimpiai aranyérmek tekintetében.
Végül ismét csak a nevekről: Magyarországon csak olyan nevet adhatnak a szülők a gyermeküknek, amelyet egy listáról, az utónévkönyvből választanak. Ez ugyan folyamatosan bővül, mégis, ha olyan névbe szeret bele a szülő, amely nincs ezek között, külön engedélyt kell kérnie, amelyet a hatóságok vagy megadnak, vagy nem.