Beleszerettem a floridai aligátorokba

A ma kezdődő gödöllői Természetfilm Fesztiválon mutatják be először Magyarországon Török Zoltán legújabb filmjét, amely a floridai Everglades Nemzeti Parkba viszi el a nézőket. A bámulatos képekkel tarkított alkotás legalább akkora sikert ígér, mint a rendező előző műve, a 2011-ben készült Vad Magyarország. A Svédországban élő Török Zoltán mostani itt-tartózkodása alatt kizárólag az Origónak adott exkluzív interjút.

Akik látták az Everglades Parkról szóló filmjét, meggyőződhettek arról, hogy széleskörű nemzetközi összefogás eredményeképpen születhetett meg ez a rendkívüli alkotás. De hogyan kapta meg ön a rendezői feladatokat?

A filmben a német, a francia és az osztrák pénz mellett leginkább az amerikai finanszírozás jelenik meg, hiszen a megrendelés is az Egyesült Államokból érkezett. 2016-ban lesz százéves az a rendszer, amely összefogja Amerika nemzeti parkjait. Kézenfekvő, hogy a Nat Geo (National Geographic csatorna) ott áll a produkció mögött. Ők már 2011-ben arra gondoltak, hogy külföldi rendezők alkossanak filmeket a nyolc legjelentősebb USA-beli nemzeti parkról. Engem a Vad Magyarország forgatása után kerestek meg. Akkor a fejemben egy újabb, Magyarországról szóló film elkészítése mellett az volt, hogy északon megfigyelem a lemmingek életét. Ehelyett majdnem négy évig dolgoztam az Everglades Parkban, és családommal együtt Svédországból kiköltöztünk Floridába. Az volt a lényeg, hogy olyan filmet készítsünk, amely Amerikában teljesen új nézőpontba helyezi ezeket a parkokat, ahogy a helyiek még sosem látták őket.

Akkor nem lehetett nehéz dolga. Az amerikai emberek szinte egy métert sem tesznek meg autó nélkül, szóval, amit forgatott, valóban új perspektíva lehet a számukra…

Igen, volt szerencsénk tapasztalni, hogy a gépkocsik használata nélkül szinte meghalnak. Ha tíz métert arrébb kell gyalogolniuk, akkor a látogatók 90 százaléka gázt ad, megfordul és hazamegy. Szóval, amit most ezen a filmen látni, azt az Egyesült Államokban a megszállott keveseken kívül senki sem figyelhette meg.

Láttam a filmet, vannak benne egészen elképesztő jelenetek. Az elején tényleg beúszott egy aligátor alá?

Be én, ha nem is teljesen alá, de melléúsztam, és ebben nincsen semmi különös, bár tudom, ezt sokan nem hiszik el nekem. Vannak olyan tavak, amelyek tele vannak ezekkel a hüllőkkel, ide simán be lehet úszni. Egy dologra kell figyelni, hogy ne legyenek túlságosan közel ezek az állatok. Bármilyen hihetetlen ugyanis, az aligátor sokkal jobban fél az emberektől, mint mi tőlük. Aztán ma már ott tart a technika, hogy kajakozás közben a hajó mellett úszó aligátor alá is be lehet csúsztatni egy kamerát. Én ezekkel a lehetőségekkel éltem, nem trükköztem, minden kocka, snitt hiteles. Amikor barátaimnak megmutattam ezeket a tavakat, ők sem voltak odáig a dologtól, de harminc perc elteltével a veszélyesnek gondolt hüllők olyan ártatlanul viselkedtek, mint a verebek. A lányom pecázás közben nemcsak halat fogott, hanem találkozott egy, a vízből kiemelkedő aligátorral, amely szomorúan konstatálta, hogy azt a halat aznap nem ő eszi meg. Ha az ember betartja a szabályokat, és nem kezd felelőtlenül viselkedni, akkor nagy baj nem érheti. Hogy mindezek ellenére miért van évente több mint négyszáz aligátortámadás Floridában? Sok felelőtlen ember van, aki nekiáll etetni ezeket az állatokat, és csodálkozik, ha az aligátor nem tudja megkülönböztetni a neki szánt csirkét a kínáló kezétől. Az is nyilvánvaló, hogy nem szabad a csatornákban úszkálni, amikor eljön a párzási időszak, mert ilyenkor a hímek begőzölnek, és akkor jaj annak, aki a közelükbe merészkedik. Ugyanakkor a regulák betartása esetén tényleg békében megfér egymás mellett ez a hüllő és az ember. Én annyira megszerettem az egyiket, hogy el is neveztem Hercegnőnek. Ez az aligátor hölgy lett filmünk egyik főszereplője.

Kezdem elhinni, hogy az aligátor tényleg a jó barát kategóriába sorolható. De mi újság a pitonokkal?

Na, őket jobb, ha messzire elkerüli az egyszerű ember. Az Everglades Park jelenlegi legnagyobb problémája a pitonok őrületes túlszaporodása, amellyel egyelőre a szakemberek sem tudnak mit kezdeni. Az utóbbi 10-15 év gondja ez, és ennek az oka is az ember. Sokan otthon tartják ezeket a kígyókat, majd megunják őket, és kiteszik a természetbe. Ideális környezetbe kerülnek, és szaporodnak, sokasodnak. A piton az Everglades területén szinte már mindent eltüntetett. Azt mondják, hogy két évtizede még biztosan találkoztam volna szarvassal vagy vidrával ebben a nemzeti parkban. Mára a szerencsétlen mosómedvék maradtak, és a filmben is látható, ahogyan az egyik piton pillanatok alatt elbánik a mosómedvével. Az emlősállomány 99 százalékát zabálták fel a kígyók, amelyek az aligátoroktól sem félnek, egyszerűen nekik támadnak, és általában ők győznek. A floridai pitonok nagyobbra nőhetnek, mint ázsiai társaik, nem véletlenül irtják a szakemberek ezeket a veszedelmes állatokat. Csak éppen a legnehezebb dolog észrevenni őket. Befogásuk leginkább akkor lehetséges, ha az úton kelnek át.

Négy esztendővel vagyunk a Vad Magyarország elkészítése után. Ezt a filmet sokan minden idők legszebb magyar természetfilmjének nevezték, amely rengeteg díjat nyert a különféle fesztiválokon. Meg tudta már fogalmazni ennek az alkotásnak a titkát?

Rengeteget gondolkoztam mindezen. Először azt gondoltam, hogy ezt megelőzően nagyon régen készült hasonló magyar film. Aztán amikor amerikai gyerekeknek vetítettem a mozit, rájöttem, hogy a műben szereplő történetek fogták meg az embereket. Mert őszintén, ki gondolta volna, hogy ezeket a srácokat a magyar szarvasok tánca köti le? Én biztosan nem. De az nagy örömmel töltött el, hogy az amúgy két percet egy helyben ülni képtelen amerikai lányok és fiúk teljes csendben figyeltek, majd utána órákig kérdezgettek. Nem a telefonjaikat nyomkodták, hanem tátott szájjal bámulták a vásznat. De azt sem hittem, hogy ennek a műnek ilyen átütő sikere lesz idehaza. Jellemző a helyzetre, hogy amikor az Uránia mozi igazgatónője arról győzködött, hogy a Vad Magyarországot bevinné a filmszínházba, szinte csak ráhagytam, tegye. Aztán amikor telefonon azt mesélte, hogy az utcán áll a sor a jegyekért, nem akartam elhinni az egészet. Mindig úgy vagyok vele, hogy a Vad Magyarország történetét már lezártam magamban, ám a mai napig olyan sok megkeresést kapok, hogy képtelen vagyok ezt megtenni. Ami nem baj, csak az én életem is megy tovább, várnak rám az újabb kihívások.

Miközben az Everglades Nemzeti Parkról szóló filmjét még vágják, és készülnek az amerikai bemutatóra, ön a svéd és norvég Lappföldön dolgozik immár hetek óta. Mit csinál Európának azon a kietlen vidékén?

A lemmingek nyomába eredtem, mert olyan fantasztikus történetre bukkantam, amely nem mindennap adatik meg egy rendezőnek. 2011-ben annyi lemming jelent meg Norvégiában és Svédországban, hogy a hétköznapi életet is alaposan befolyásolták. Repülőtereket, utakat kellett lezárni egy kis emlősállat miatt, amely túlszaporodott. Joggal kérdezhetik, hogy mi ebben az érdekes? Az, hogy egy ilyen pici teremtmény a sarkából fordítja ki a svéd és norvég hegyvidék életét. Elmesélem, hogyan. A lemmingek nagyszámú megjelenése esetén a sarki rókák nem madarakra vadásznak, hanem lemmingekre, mert sokkal könnyebben jutnak ehhez a táplálékhoz. Itt eleve egy csodálatos sztorit tudok megmutatni, hiszen a sarki rókák egymással szövetkezve szinte „óvodát” hoznak létre, a felnőtt párok együtt nevelik a kicsinyeiket. Nem ritkán 25-30 kicsi róka is van ebben a speciális közösségben. Mivel a rókák nem a madarakra vadásznak, sok szárnyas marad életben, egészen addig, amíg meg nem jelennek a sólymok és a szirti sasok, amelyek elkezdik elkapni a rengeteg madarat. Közben a lemmingek szépen megtrágyázzák a terméketlen tundrát, amely jót tesz a rénszarvasoknak. Az agancsosok gyülekezése a medvéket is odavonzza, és a mackók a szarvasokra kezdenek vadászni. Ez a folyamatot szeretném a lemmingekről szóló filmemben bemutatni, miközben elviszem a nézőt egy olyan világba, amelyről sokan semmit sem hallottak.

Akkor nincs nehéz dolga. Gondolom, minden kilométerkőnél több tucat lemming ácsorog…

Az elmúlt időszakban mintegy 7000 kilométert autóztam Svédország és Norvégia északi részén. Egyetlen lemminget sem láttunk. Ez kicsit nyomaszt, mert bár a film elkészítésére két évem van, azért nem jó érzés, hogy ígértem egy lemmingekről szóló filmet, de a főszereplők sehol sincsenek. Ami biztató, hogy döglött egyedeket sem fedeztünk fel, szóval valahol mégiscsak vannak, csak meg kellene találnom őket. Hárman eredtünk a nyomukba, néha kicsit idegesek vagyunk, de a kétrészes sorozatnak akkor is el kell készülnie. Egy német kollégám a norvég fjordoknál forgat, mi meg fent északon kutatjuk az állatokat. Ebből fog állni a két film. Mióta nem lelem ezeket a pici emlősöket, kissé stresszesebb lett az életem. Ha szorít az idő, ha tudod, hogy le kell adni a filmedet, akkor nem tárhatod szét a kezedet, és nem mondhatod azt, hogy bocsánat, de nem jöttek a főszereplők.

Tényleg, hol vannak a lemmingek?

Szerintem a többségük még a hó alatt. Van olyan hely, ahol jelenleg is öt méter a hó vastagsága. Ezeken a vidékeken van az utolsó reményünk, hogy a nagy lepel rejti el a lemmingeket. Addig is, amíg megtaláljuk őket, a lappföldi rénszarvaspásztorokkal folytatunk baráti eszmecserét.

Miről?

Ők azt tudakolják, hogy képes vagyok-e jó gulyáslevest főzni? Mikor megtudták, hogy magyarok vagyunk, ez volt az első kérdésük. A helyzet azonban az, hogy ezek a vadonban élő pásztorok attól tartanak, hogy a forgatással megzavarjuk a szarvasaik életét. Arról már nem szól a mese, hogy közben ők gondolkodás nélkül lövik le a medvéket. Ez utóbbi nem természetfilmbe való jelenet, úgyhogy a tárgyalásokon igyekszünk kompromisszumra jutni velük. Nekünk egy olyan kép kell, amikor a medve szarvasra vadászik, nekik meg garanciára van szükségük, hogy nem borítjuk fel a szarvasaik életét. Ez a számik területe, és nekünk tiszteletben kell tartanunk a szokásaikat és a jogaikat.

Családjával jelenleg a svédországi Uppsalában él. Ez kézenfekvő, hiszen jelenleg északon forgat. Tervezi-e azt, hogy egyszer hazaköltözik Magyarországra?

Őszinte leszek, nem. Nem azért, mert bárkivel bármi bajom lenne idehaza, csak ma már, ha kell, két óra alatt Stockholmból Budapesten vagyok. Amikor a Vad Magyarországot készítettem, a feleségem és a gyermekeim akkor is Svédországban éltek. Nekünk nagyon fontos a magyarságunk, a gyerekeinkkel is az anyanyelvemen beszélgetünk, ugyanakkor nem gondolom, hogy ma már az lenne a legfontosabb kérdés, hogy hol lakunk. A munkáimat így is maradéktalanul el tudom végezni. A lemminges film befejezése után ismét magyar témát szeretnék forgatni. Azt, hogy miről fog szólni, nem szívesen mondom el, mert azért ebben a szakmában is megvan a konkurencia.

Most a gödöllői filmfesztivál miatt érkezett haza. Nehéz volt az amerikai jogtulajdonosokat meggyőzni arról, hogy a világpremier előtt itt mutathassa be az Everglades Parkról szóló legújabb filmjét?

Szerencsére nem, nagyon normálisan álltak hozzá a kérésemhez. A magyar szinkront is megcsináltattam hozzá, mert tényleg azt tartom az egyik legfontosabb dolognak, hogy szülőhazám természetkedvelői is láthassák az alkotást. Amúgy ez nagyon vicces volt, mert én egy észak-svéd motelben ültem, skype-kapcsolatban voltam az itthoniakkal. A webkamera segítségével instruáltam a narrátort, Dolmány Attilát, hogy mit csináljon, mindezt saját pénzből tettem, hiszen miért is fizetné ki ezt bárki?

Hétfőn tehát utazik is vissza, és tovább keresi a lemmingeket?

Persze. Közben felvesszük a rénszarvasok születését.

Azokat megtalálja?

Nagyon remélem. Mikor legutóbb otthagytam északot, jó néhány vemhes szarvast láttam. Csak nem megyünk vissza hozzájuk hiába.

A gödöllői Természetfilm Fesztiválon ma este 20.25-kor a város főterén, míg holnap délelőtt 11.19-kor a Királyi kastély lovardájában tekinthető meg Török Zoltán Evergaldes Parkról készített filmje.